Erzsébetváros, 1998 (6. évfolyam, 1-17. szám)
1998-04-29 / 6. szám
1998/6. szám ERZSÉBETVÁROSI EMBEREK 9 RÉGI MESTERSÉGEK Az építész(ezer)mester- A tervezés, a dolog szellemi része nem tud lekötni. Inkább átadom az ötleteimet, mintsem megrajzoljam. A gyakorlati munkát szeretem, mert igazából akkor érzi az ember, hogy „ebben én is benne vagyok” - magyarázta Dadi Miklós, hogy diplomás építészként, miért csakis kivitelezéssel foglakozó építési vállalkozóként dolgozik már éppen 20 éve. - S nemcsak fiktíven, hanem fizikai munkával is, mint a „meló- saim”. Elvégre kandallóépítő, épületburkoló, meg kőműves is vagyok... Dadi Miklós és összeszokott csapata csinálta például Zentai Anna kandallóját, akkor a nemrég elhunyt Kibédi Ervin lakásának a felújítását, de a Thermál Szálló márványburkolata is az ő „művük”. Vagy a Liget Szálló, a Mátyás Panzió, a Bank Center..., s még sorolhatnánk tovább az épületeket, hol hagyták ott a „kezük nyomát”. Hogy egy sem VII. kerületi?- Harmincnyolc éve lakom Erzsébetvárosban, sőt vezetőségi tagja vagyok az Erzsébetvárosi és Terézvárosi Általános Ipartestületnek, s mégsem kapok az önkormányzattól munkát. Mindössze egyszer bízott meg az ERIK vállalat egy komplex házsorfelújítással... A VII. kerületi lakóknak pedig ugye nem nagyon van pénzük lakásfelújításra... A láthatatlan ember A Belvárosba akart költözni, s végül Erzsébetvárosban sikerült lakást vennie. Nos, amilyen véletlenül 14 éve erzsébetvárosivá vált, ugyanúgy a véletlennek köszönhető az is, hogy Imre László kaszkadőr lett. Az egyik legjobb, hiszen azon kevesek közé tartozik, aki csak ebből (meg)él... Az egykori MHSZ Történelmi Haditorna Klub tagjaként, ahol mozgást, verekedést, vívást tanítottak az ifjúságnak, bonyolódott bele a kaszkadőrkö- désbe. Az első filmje a Gulliver című magyar produkció volt, „még le sem érettségiztem” - emlékezett vissza. Aztán már jöttek sorra a filmek, mára túl van a százon. A Honfoglalásban, Usztics Mátyás dublőréként a Kisváros tévésorozatban, a Hamis a babában játszott, játszik, hogy csak néhány ismertebb magyar filmet említsünk. Nemzetközi „szinten” pedig legutóbb a Robin Williams főszereplésével Budapesten forgatott Jákob című produkciót segíthette kaszkadőr-koordinátorként. „Nagy megtiszteltetés volt számomra” - vallja be, „hihetlen élmény volt Robin Willi- amssel a forgatás. Baromi közvetlenül viselkedett.” A 22 év kaszkadőrködés során Imre Lászlónak is kellett már egy-két szerepben „viselkedni”. Volt olyan, amikor novemberben, egy szál ágyékkötőben kellett hiteles átéléssel vízihullát alakítania. De mikor deréktői felfelé meggyújtották, az se volt semmi. „Persze, hogy tartottam tőle. Ám ez megszűnik, mihelyst elindul a felvétel.,.” (»»aljig») N osztalgia-étterem „Nosztalgiáztunk... A sógorom és én is Erzsébetvárosban nőttünk fel, ezért nyitottunk itt éttermet mintegy másfél éve” - mesélte Hidas Gábor, a Kőrúthoz közeli, Wesselényi utcai Wurlitzer Étterem vezetője. Szándékuk szerint a középréteget kiszolgálva, de idővel rá kellett jönniük: a VII. kerületben nincs középréteg. A népszerűségnek ára van- alacsonyabb ára...- Mert hiába rendeztünk esténként különböző híres színészekkel, mű„Ráálltak” viszont a menüre. Háromszáz forintért levest és főételt, vagy sűrű levest és tésztát adnak - aki nem fizet be előre, s csak úgy az utcáról jön be, annak négyszázba kerül. Emellett „lekerültek” alacsonyabb árfekvésbe az ételek. A kuriózumnak számító kukoricaleves is mindössze 150 forint. A meleg előételek 300, a készételek 500, a desszertek 250 forintnál kezdődnek. Mondhatnák stílszerűen „zene” a füleinknek... Wurlitzer- és menüslágerek a Wurlitzerben vészekkel talkshow-kat, melyekre az emberek jöttek is szép számban, és tényleg nagyon jól is érezték magukat ezeken a valóban felszabadult hangulatú beszélgetéseken, ám közben semmit sem fogyasztottak. Sajnos emiatt le is kellett állnunk vele... S ha már a zenét említettük, természetesen Hidasék ,/égkorát” megidéző, hatvanas-hetvenes évek „slágeradója” szól az étteremben, ám csak szólni kell a vendégnek, s máris megkapja a slusszkulcsot... A még régebbi slágereket is lejátszó Wurlitzerhez...