Erzsébetváros, 1997 (5. évfolyam, 1-17. szám)

1997-02-07 / 2. szám

10 HELYTORTENET 1997/2. szám ß^iresseueink Stflbi „Senki sem várt tőlem újabb könyvet...” Az idén július 20-án lesz 84 éves Erdős László író, aki Erzsébetvárosban, a Murányi utcában született, s kisebb megszakításoktól eltekintve ötven éve itt él. Első publikációjával 1945 előtt, a „Tizenkét költő antológiája”-ban jelentkezett. Kétszeres József Attila-díjas író (1956, 1959), első könyve a „Falu végén vas- vella” 1947-ban jelent meg. 1955-ben ke­rült könyvpi­acra, s kirob­banó sikert ara­tott a „Veszélyes művészet”, amely a karrierizmus lé­lektanáról, a karrieris­tákról szól - aktuálitásából máig sem veszített semmit! - regénye 1955-ben került a könyv­piacra. Még ugyanebben az év­ben jelentkezett „A kínai császár elejántja” című mesével, s ezt évente, két évente újabb kötetek követték, összesen tizenkilenc. Az utolsó, a Magvető Könyv­kiadó gondozásában Tények és tanúk sorozatban a „Böllérbics- kák éjszakája” volt. Életrajzi regénye tíz évvel ezelőtt jelent volna meg, ha a kiadók, a nyomdák nehéz gazdasági helyzete nem ítéli hall­gatásra az írót. Az idén végre alapítványok, s az erzsébetvá­rosi önkor­mányzat támo­gatásával újabb kötettel, „A szever- jáncz legenda”-val je­lentkezik. Hemád utcai lakásában beszélgettünk, amikor csendesen megjegyezte: „kezdjük azzal, hogy megkérdezi tőlem, híres embernek érzem-e ma­gam?” Hát ha nehezen is, de bele­mentem ebbe az udvariatlannak tűnő kérdésbe, s feltettem.- Tulajdonképpen tévedés, hogy híres lennék, hiszen az ember akkor híres, ha olvasói nem fe­lejtették el. Márpedig egy író életében tíz év kényszerű hall­gatás egyenlő azzal, hogy elfelej­tették... De azt hiszen, hogy már senki sem várt tőlem könyvet, ebben a korban nem szokás újab­bal jelentkezni. Persze az anya­giak miatt csak ötszáz példány­ban jelenik meg „A szeveijáncz legenda”, de a lektorok vissza­jelzése nagyon kedvező- igen, az írót, akinek lengyelül, románul, japánul is jelent meg regénye, az olvasó élteti, aki kere­si újabb és újabb könyvét. For­gatom ezt a gondolatot, miközben Erdős László csodálatos virágait nézem. Szanzaveriákat, hibisz­kuszokat, s felsorolni is nehéz, hányféle óriásira nőtt, plafon felé törő virágot éltet gondoskodó keze. Sokoldalú ember. A jogi egyetem elvégzése mellett anno a betűszedést is megtanulta, volt a Forrás Nyomda igazgatója, évekig dolgozott az írószövetség­ben, a Magvető Könyvkiadónál, majd az Orvosegyetem című lap munkatársaként. Pályatársai, az írószövetség második generá­ciójának nevezettek körül kerül­tek ki jóbarátai. Sajnos Molnár Gézán kívül (aki a Nagy Lajos Társaság elnöke) senki sincs élet­ben. Vele s a fiatal generációval a Nagy Lajos Társaság össze­jövetelein találkozik. Még ma is versenysakkozó. Sokat olvas, ze­nét hallgat, s hangversenyekre jár. Hogy manapság mi bosszantja?- A legjobban az irodalom álla­pota, hogy az igazán jó könyve­ket nem lehet megjelentetni!... Varga Edit KIHALÓ VÁROSI MESTERSÉGEK „Lehoztam az ebédet és itt ragadtam... ” Erdei fenyő illata, meg a mester barátsá­gos szava fogadja az asztalosműhelybe betérőt. A Király utcai ház udvarán lévő műhelyben példás a rend. Nem kell forgácshalmokon átbukdácsolni, fűrészport taposva süppedni, pedig Schneer István asztalosnak és alkalmi segítőjének most is akad dolga. A tollforgató- nak íróasztalként felajánlott munkapad is tiszta, pedig a mester az előbb tette le kezéből az ablakkeretet, amelyen éppen a gyalunak akadt volna dolga. A hatvanhat éves Schneer István apjától leste el a szak­ma mesteri fogásait, majd a műhelyben örökébe lépett. Egy könnyelmű pillantában - emlékszik vissza -, amikor 1945-ben a Síp utcából lehozta édesapjának az ebédet, itt ragadt. Asztalos lett. Szereti szakmáját, az erdei, vagy ahogy a beavatottak mondják a borovi fenyő illatát, a különböző fafélék­ből keze alól kikerülő berendezési tár­gyak készítését, a mestermunkát. Mert hogy mester, hiszen húsz éven át a budapesti faipari mestervizsga bizottság elnöke volt. De nemcsak ez a fontos számára, hanem a KlOSZ-tagság, az ipartestületi, immár harminckét éve. A századeleji fűrészgép, a hétműveletes gyalu, s a többi alapgép most éppen pihen. Vajon ritkán jön­nek a megrendelők? Régen nem győzte elutasítani a kun­csaftokat - magyarázza a mes­ter -, ma viszont több az érdek­lődő, mint a megrendelő. Aki pedig rendelne, az máról hol­napra vinné is, amire szüksége van. Dehát jobbára egyedül dolgozik Schneer István, így a határidők nála már kitolód­nak... A szakma sem öröklődik tovább a családban, ha Schneer István „felhagy” az iparral. Nem, mert - ahogy mondja - annak idején eltanácsolta fiát erről a pályáról. így aztán a századeleji fűrészgép, a hét­műveletes gyalu más cégnél dolgozik majd. V. E. Fotó: Szalay István „Ma már több az érdeklődő, mint a megrendelő”, mondja István bácsi. Mi is csak látogatni voltunk

Next

/
Thumbnails
Contents