Erzsébetváros, 1996 (4. évfolyam, 1-17. szám)

1996-02-23 / 3. szám

POSTÁNKBÓL Nyílt levél a Nyitott Világ Kábeltelevízió Előfizetőinek Tisztelt Előfizetők! Az Almássy Téri Szabadidőközpontnak rendkívüli nehézséget jelent, hogy az épületében kaptak helyet a Nyitott Világ Kábeltelevíziós irodái és műszaki állomása. A Nyitott Világ most már több mint egy éve egyetlen fillér helyiségbérleti díjat sem fizetett intézményünknek. Ugyanakkor nem tudunk úgy fellépni követelésünk behajtása érdekében, hogy ne sértsük a lakosságnak nyújtott szolgál­tatásaikat. Ezzel a helyzettel él vissza az alapítvány vezetősége. De egyre súlyosabbak a Szabadidőközpont gazdasági gondjai, ezért kénytelenek vagyunk lépéseket tenni. Február folyamán le fogjuk kapcsolni a kábeltelevízió áramszolgáltatását, egyelőre csak a délutáni órákban. Kérjük megértésüket! Kérem, gondolják el, hogy mit tennének Önök, ha a lakásukba befogadott albér­lőjük, úgy használja a villanyt, a fűtést, a mellékhelyiségeket, a liftet, az engedélyük nélkül csináltatott saját légkondicionáló berendezést, hogy semmiért nem fizet sem­mit. Nem tudjuk az alapítvány rezsijét tovább hitelezni. Különben az egész házat kell bezárnunk a Nyitott Világgal együtt. Előre is elnézést kérünk! Igyekszünk a legkevesebb kellemetlenséget okozni és keressük jogos követelésünk behajtásának egyéb lehetőségeit! Már kértük és ezúton ismételten kérjük a kerület vezetőinek tanácsait is. Földiák András igazgató A 33-asra várva Sokak nevében kereste meg a szerkesztőségünket levelében Sellő Tibomé olvasónk azzal a problémával, amelyet a 33- as busz megszüntetése okoz. Ugyanis a BKV nem eléggé átgondolt döntése nyomán a járó­betegek hat kórházat - a Fasori Corvin Ottó, a Péterfy Sándor utcai, a Traumatológiai, az István Kórház, az Országos Kardiológiai Intézet - nem tudnak átszállás nélkül megközelíteni. A beteg, netán begipszelt lábú, karú embernek ezek az átszállások amellett hogy nehézséget okoznak, ráadásul Tisztelt Főszerkesztő Úr! Szomorú megdöbbenéssel olvastam el az „Erzsébetváros” c. újságban a gettó „fel- szabadulásáról" szóló megemlékezéseket. Ön ugyanolyan jól tudja, mint én, hogy a gettó nem felszabadult, hanem felszabadították Mégpedig a szovjet hadsereg. (Az, akit 1941- ben Magyarország megtámadott, buzgón sietve a szövetséges németek példáját követ­ni.) Zsidó lévén tudom, hogy a szüleim életét a fenti felszabadítás mentette meg a biztos pusz­tulástól. Kérem, a következő számban pótolják a mulasztást, és emlékezzenek meg arról, hogy a kerületet, mint a többit, a szovjet hadsereg szabadította fel a nyilas és a fasiszta uralom alól! Nagy Veronika VII., Wesselényi u. 57. még költségesek is. A BKV-tól kapott infor­máció szerint egyelőre nem tervezik a 33-as visszaállítását vagy - ahogy ésszerűen és cél­szerűen olvasónk javasolta - fél, esetleg óránkénti közlekedtetését. Ám a kapott válasszal szerkesztőségünk nem éri be. A kerületben élő, s érintettek jogos követelését tartalmazó levelet ezért továbbítottuk Szirmay Tamásnak a BKV forgalmi és műszaki vezérigazgató-helyettesének. Válaszát lapunk következő számában adjuk közre. Tisztelt Nagy Veronika! Cikkemet bíráló soraival nagyjából egyetértek. Való igaz: a pesti gettót a szovjet hadsereg katonái szabadították fel 1945. január 18- án. így örökítette meg ezt az emléktábla is. Azonban a hétköznapi nyelvhasználatban a felszabadulás kifejezés honosodott meg immár több, mint fél évszázada. Olyannyira, hogy az Új Élet, a magyar- országi hitközségek lapja februári számá­nak első oldalán ez a vastag betűs cím áll: Emlékezés a gettó felszabadulására. Mindez persze nem kérdőjelezi meg a fel­szabadítás tényét és történelmi jelen­tőségét. Aczél János Szerkesztőségünk a nyüt levél nyomán fölkereste Forrai Györgyöt, a Nyitott Világ Televízió ügyvezetőjét, az ügyben érdekelt másik fél illetékesét Forrai György álláspontja szerint a vitát nem a bérletidíj-fizetés vagy nem fizetés dönti el, hiszen az alapítvány jó árat adott korábban a helyiségek használatáért és bármikor újra hajlandó is megfizeti azt, ami jár. Csakhogy az utóbbi időkben nagy összegű kárt okozott a szabadidőközpont a televíziónak, elsősor­ban egy stúdióhelyiségük elvételével. Ide ugyanis korábban nagyságrendileg egy évnyi bérletidíj értékben ruháztak be. Ám a leg­fontosabb mozzanat mégis az, mint Forrai György mondta -, hogy a szabadidőközpont jelenlegi vezetése nem hajlandó tudomásul venni a Nyitott Világgal kötött alapszer­ződése tételeit és szellemét, aminek a lényege: az alapítvány nem hagyományos, tipikus bérlő a házban. Közszolgálati funkcióját figyelembe véve semmivel sem alárendeltebb szerepű, mint az otthont adó művelődési intézmény: a kerület polgárainak szolgálatában áll, és hivatalos kapcsolatban csupán az önkormányzattal van. — Ha pedig a szabadidőközpont agresszív lépésre szánja magát még mielőtt megkísérelné a velünk való megegyezést, nem leszek rest a távközlési törvény szankciójának érvényesítését kérni a hatósá­goktól - mondta Forrai Gyöigy. ENGEDMÉNYES BURGONYAVÁSÁR Burgonya: 25,- Ft/kg. Hagyma: 24,- Ft/kg. Felhívjuk minden VII. kerületi lakos figyelmét, hogy a burgonya és hagyma akció tovább folytatódik. Igénybe vehetik a nyugdíjasok, nagy- családosok, jövedelempótló támogatásban részesülők, rendszeres nevelési segélyben részesülők, szociális segélyben részesülők Vásárláshoz szükséges iratok: Nyugdíjasoknak a nyugdíjas szelvény, személyi igazolvány, nagycsaládosoknak személyi igazolvány, gyermekek számát igazoló irat, jövedelempótló támogatás­ban részesülőknek személyi igazolvány, jövedelem pótló igazolás, RNS-ben részesülőknek személyi igazolvány, érvényes határozat, szociális segélyben részesülőknek személyi igazolvány, érvényes határozat Vásárlás helye: Bp. VII., Kazinczy u. 51. Telefonszám: 3-423-325 2 ERZSÉBETVÁROS 1996/3. szám

Next

/
Thumbnails
Contents