Erzsébetváros, 1996 (4. évfolyam, 1-17. szám)
1996-09-27 / 13. szám
16 ONKORMANYZAT 1996/13. szám Emléktábla az Akácfa utcában A Magyar Nemzeti Ellenállási Szövetség szeptember 12-én délelőtt 10 órai kezdettel megemlékezést és emléktábla leleplezést tartott dr. Fürjes Sándor honvéd alezredes, poszpumusz ezredes, a náci ellenállás egykori tagjának emlékére. Születésének századik évfordulója alkalmából, volt lakóháza, az Akácfa utca 59. számú ház falán katonai tiszteletadás mellett leplezték le emléktábláját. Dr. Fürjes Sándort 1947-ben a katonai politikai osztály tartóztatta le, szovjet lágerbe hurcolták és ott halt meg 1948-ban. Az ünnepségen a Magyar Nemzeti Ellenállási Szövetség képviselői, a leszármazottak mellett ott volt Toperczer Ferenc Erzsébetváros alpolgármestere is. Egyházzenei hangverseny A Rózsák téri Árpádházi Szent Erzsébet Templom Carmine Celebrat Ének- és Zenekarának egyházzenei hangversenye október 6-án, vasárnap este 19 órakor lesz a templomban. Műsoron szerepel Kodály Ének Szent István királyhoz; Farkas Páter Noster; Bárdos Nyújtsd ki mennyből ó szent anyánk kezedet. Továbbá Beethowen C-dúr miséje. Az idősek hónapja Erzsébetvárosban A tizenkét hónapból egyet, októbert emelték és választották ki az Idősek Hónapjává az őket gondozó erzsébetvárosi hálózat szocális munkásai - jelzi a közreadott kis programfüzet beköszöntőjében*' Horváthné Kardos Anna. Erzsébetvárosban hagyomány már, hogy az idősekért életre- hívott klubok - az Akácfa utcai, a Murányi utcai, a Rózsa utcai, a Dohány utcai, a Peterdy utcai, a Dózsa György úti, a Király utcai - ezerszínű pogramokkal várja az idős, munkában megfáradt, s olykor magukra hagyott idős embereket. Ez a hónap az övé, amelynek ünnepélyes megnyitójára október 3-án, délután 14 órakor kerül sor az Almássy téri Szabdidőközpontban. Az ünnepély fővédnöke Bakonyi Karola polgármester. Megnyitót dr. Vedres Klára az önkormányzat egészségüyi és szociális bizottságának elnöke mond. Az ezt követő műsorban Ungár György és együttese, a Musical Stúdió növendékei Botka Valéria vezetésével lépnek fel. S nosztalgia műsor is lesz „Holdvilágos éjszakán” címmel. A klubok többsége azonban már október élején rendezvénnyel várja tagjait. Az Akácfa utcaiak, a Murányi és a Dohány utcaiak elsejére érkeznek haza a debreceni üdülésből, amely Van-e kedved velünk énekelni? Mozart: Requiem, Handel: Messiás, Bach: János passió, Palestrina, Beethoven, Liszt, Kodály, Bárdos, Farkas egyházzenei művei - van-e kedved ezeket velünk énekelni a Rózsák téri Árpádházi Szent Erzsébet Templom Carmine Celebrat kórusában? Szeretettel várunk. Jelentkezni lehet minden hétfőn és csütörtökön 19 órától a Budapest VII., Dob u. 107. szám alatt Zimányi István karnagynál. A fasori reformátusok hírei Budapest VII., Városliget fasor 7. A Budapesti Evangélizáció rendezvénysorozat keretében a fasori református templomban, szeptember 30. hétfőtől október 5. szombatig, minden este 6 órakor, Cseri Kálmán, pasaréti lelkész tart igehirdetéssel egybekötött evangélizációs sorozatot a „Tékozló fiú” példázatáról. Az alkalmakkal egyidőben a gyülekezeti teremben gyermek- evangélizáció lesz. Október 12-én szombaton, 10- 16 óráig rendezik a Bibliai Házassággondozó Szolgálat csendesnapját. Témája a: Közösség. Előadást, igei elmélkedést tartanak: Végh Tamás, Pálhegyi Ferenc, Tolnay Lajos és Ablonczy Kálmán. Mindkét eseményre szeretettel váija a híveket és az érdeklődőket az egyházközség és annak lelkipásztora: Végh Tamás. szeptember 26-án kezdődött. Kiállítások, hasznos orvosi tanácsok, múzeumlátogatások, szellemi vetélkedők, kirándulások, színházi bemutatók, kastély-, zsinagóga látogatások, kártya-dominó partik színesítik a pogramokat. De szinte lehetetlen mindazt felsorolni, amit a klubvezetők éaz idősek szórakoztatására, értük szerveztek októberre. A hónap záróünnepsége október 31 -én, 14 órakor lesz az Almássy téren. Itt a Ki Mit Tud gálán egy- egy műsorszámmal a klubok döntőbejutott tagjai lépnek fel. A műsor után stílusosan uzsonnára látják vendégül az idős embereket. Bríngóhintó nyugdíjasoknak Az őszi nyugdíjas napok keretében immár harmadik alkalommal várja október 19- én, 20-án reggel 8-tól este 6-ig az idős embereket a Mar-git- szigeten a Bríngóhintó Gazdasági Munkaközössége. A maguk módján szeretnék rendezvényükkel megbecsülésüket kifejezni a nyugdíjasok iránt, s felhívni a figyelmet a családban betöltött fontos szerepükre. Ezért október 19- én és 20-án annyi százalék kedvezménnyel bringózhatnak a szigetre látogató nyugdíjasok és családtagjaik vagy barátaik, ahány évesek. A korábbiakhoz hasonlóan egy darab óriáspere- cet, egy Schöller jégkrémet, Pepsi Colát két forintért vásárolhatnak. A bringó őszi nyugdíjas napok rendezvényét szponzoráló cégek kisebb- nagyobb ajándékait október 20-án este 6 órakor sorsolják ki a nyugdíjasok között. A födíj két nap teljes ellátással a visegrádi Silvanus Hotelben. ERZSÉBETVÁROS A VII., kerületi Önkormányzat lapja Főszerkesztő: Karalyos József, Szerkesztő: Varga Edit Hirdetésszervező: Csernyánszky Beáta Tördelés: Bozsoky Tamás Kiadja az Önkormányzat megbízásából az INN-PRESS LAPKIADÓ Szerkesztőség, központ: Bp. V. Váci u. 18. Tel.: 117-2473, 117-2552, 267-0525 Nyomás: Szikra Lapnyomda Rt. Bp. XIII. Visegrádi u. 116. Felelős vezető: Lendvai Lászlóné mb. vezérigazgató t.sz.:96-2052 Teijeszti: Mail Box 2000 Bt.. 3 \ 1