Erzsébetváros, 1996 (4. évfolyam, 1-17. szám)
1996-08-02 / 10. szám
1996/10. szám HITÉLET - HELYTÖRTÉNET 7 A „szívnemesség” negyede - Erzsébetváros Egy már már elfelejtett századvégi újságíró, Gerő Ödön, Az én fővárosom című 1891-ben kiadott könyvében az alábbiak szerint jellemezte szűkebb lakóhelyünket: „Sehol any- nyi a jótékonysági intézet mint az Erzsébetvárosban. Öt áruház, szegényház, sínylőkháza, bölcsőház, siketnémák intézete, hajléktalanok menhelye, kórház, levesosztó intézet és tudj'isten hány mindenféle nyomorúságon segítő intézmény talált helyet a Kerepesi út (csak 1906-tól nevezik el II. Rákóczi Ferenc fejedelemről - a szerző) és a Király utca között. Valóságos mágnásnegyed, melyet nem a főnemesség, hanem a szívnemesség alkot.” A fenti sorok jutottak eszembe, amikor az első budapesti népkonyha kerületünkben való létesítésének megírásához fogtam. A történet valamikor a múlt század 60-as éveinek végére nyúlik vissza, amikor a népes pesti izraelita nőegylet egy árvaház létesítése után a sikeren felbuzdulva és könyörületességtől áthatva, arra az elhatározásra jutott: hogy a nagy szegénységre tekintettel egy olyan - akkor használt kifejezéssel élve - „tápintézetet” is tető alá kellene hozni, amely az ínségben élőknek legalább a napi egyszeri meleg ételt biztosítaná - felekezeti különbségtétel nélkül. Az 1869-ben született elhatározást rögtön tett követte: a nőegylet megvásárolta a Valero (ma Kürt) utca 5. szám alatti épületet. A benne lakókat azonban nem lehetett az épület megvásárlásával egyidejűleg kitenni, időt kellett hagyni számukra, hogy új lakások után nézhessenek. 1870 őszén került átadásra a Valero utca 5. szám Kazatsay Irén nyugalmazott zenetamámő még a zeneművészeti akadémia befejezése után néhány évvel lett erzsébetvárosi lakos és ma már ötven éve, hogy itt él. Fél évszázadnyi idő, emberöltőben sok, történelemben kevés. Mégis elég ahhoz, hogy megélje a méltatlan mellőzöttség több évtizedes státuszait, hasonlóan mint szintén nagy reménységgel és tehetséggel indult oparaénekes párja. A hajdani hangverseny énekesnek, Kazatsay Irénnek a rádió archívuma őrzi még hangját. Ma visszavonultan él Rot- tenbiller utcai otthonában Pinokkioval, a kicsi, kedves uszkárral. Otthona a hajdanvolt évek emlékeit idézi: híres tanárok, tanítványok látogatásainak nyomát őrzi, Járai Józsefét, Tiszai Magdáét, Joviczky alatti épület, amelyben egész évben, megszakítás nélkül folyt az étkeztetés. Másfél évtized után, a rászorulók növekvő száma miatt egyre szűkösebbé vált az épület. Új helyet nézett ki magának a nőegylet a közelben, a Dob és a Kertész utca sarkán lévő üres telket. Az itt emelt épületet 1886. július 15-én vehették birtokba, ahol naponta 800-an ebédelhettek csekély térítés ellenében, ráadásul a szegélysorsú diákoknak egy elkülönített ebédlő is rendelkezésére állt. Az új épület ünnepélyes felavatására december 5-én került sor. Beszédet Kohn Sámuel mondott. Neve történészként maradt fenn, emlékét tábla hirdeti a Holló utca 4. szám alatt bérház falán, egykori lakhelyén. Jelen volt Ráth Károly, Budapest főpolgármestere is. Amikor a főváros a rákövetkező évben az ínséges idők miatt maga is rákényszerül a népkonyhák szervezésére, Ráth Károly a nőegylet közreműködése és tapasztaltaira hagyatkozik. S úgy döntött, hogy tekintettel a nőegylet kitűnően vezetett „tápintézetére”, amely a VI. és a VII. kerület szegénysorsú lakosait látja el, ezekben a kerületekben új népkonyhát nem nyitnak. Az egyöntetűség kedvéért a nőegylet a maga által vezetett „tápintézetet” ez időtől kezdve nevezi népkonyhának. Ez az épület már a mi századunkban, alapos átalakítás után ad helyet a FÉSZEK klubnak. A funkcióváltozásnak akár jelképes értelmet is tulajdoníthatunk: a kenyér iránti éhséget a szép szóra való éhség váltotta fel. Iván Géza Józsefét. A nyugalmazott ének és összhangzattan tanárnő ma már inkább csak olvas, ír.: verset, prózát és ha lehetősége nyílik publikál. Kérésemre a múltból egyre halványulóbb emlékeket idéz, s a jelenhez visszatérve szeretettel beszél otthonáról, Erzsébetvárosról, amit soha, még jobb lehetőségek reménye miatt sem hagyott el. Hogy miért? Az szinte megfogalmazhatatlan. Elgondolkodik a kérdésemen és sorolja: mert ide tartozom, ide kötődöm, itt élek csaknem ötven éve, itt engem mindenki ismer, ez az otthonom. Ma 85 esztendős, kötetnyi írása kiadására készül, biztatnám egy memoárra is - fontos adalékul e korszak zene- történészeinek. El kellene készülnie. (g-l.) „...a föld termékeinek bőségéért...” A görög katolikus szertartások legtöbbjét egy hosszú könyörgéssorozat vezeti be, s abban hangzik el: „A levegőnek kedvező mérsékletéért, a föld terményeinek bőségéért és békességes időkért, könyörögjünk az Úrhoz!” Ebben a nagy melegben, mikor e sorokat írom, szinte magyarázni sem kell az első kérést a háromból. Mindennapi megélhetésünkhöz pedig kézenfekvő a második, a fold terményeinek a bősége. A harmadikat azonban egyes szertartás magyarázók úgy értelmezik, hogy ne legyenek járványos idők. De azt hiszen tágabban is értelmezhetjük: az ember békében szeretne élni a természettel, s ez napjainkban igencsak aktuális. A vallások, az egyházak felkarolták az embernek azt a törekvését, hogy harmóniában lehessen a természettel, s ez megfogalmazást is nyert a szertartási szövegekben. De vannak olyan kifejezett szertartások, áldások, melynek tárgyai a természet ajándékai, terményei. Bár már elmúlt, de megemlítem a búzaszentelést. A görög katolikus egyházban több alkalom is lehetőséget ad. Az egyik ilyen: Szent György napja, amely a görög szer- tartású naptárban április 23-a. Vidéken ilyenkor kimennek körmenettel a határba, Budapesten a templomban maradnak. Az idén május 12-én volt búzaszentelés, mert ekkorra sikerült szépszálú búzát szerezni. A megszentelt búzát általában imakönyvekben lepréselve őrzik meg. Budapesten nem szokásos, de vidéken több helyen, június 24- én, Keresztelő Szent János születésének napján, gyógyfüveket és virágokat szentelnek. A néphit ezeknek baj elhárító szerepet tulajdonít. A nyár folyamán van még egy szertartás, melyet Budapesten is megtartanak. Ez az úrszinváltozás napi szőlő- és gyümölcsszentelés. Az úrszínváltozás napja augusztus 6-a. E nap a görög katolikus egyházban ünnep, annak az evangéliumi történetnek az emlékére, hogy Jézus néhány tanítványával felment a Tábor hegyére, ott megjelent előtte Mózes és Illés próféta, velük beszélgetett és dicsfény ragyogta át. Maga ez a természeti környezetben lejátszódó esemény kézzelfogható módon kínálja az alkalmat, hogy a természet ajándékainak a megáldását beiktassa az egyház az ünnep szertartásaiba. A megszentelt, megáldott szőlőt és gyümölcsöt az istentisztelet végén a résztvevőknek kiosztják, amelynek nagy része helyben elfogyasztásra kerül, de a hívek visznek haza szeretteiknek is. dr. Sasvári László Fél évszázad a kerületben
