Erzsébetváros, 1996 (4. évfolyam, 1-17. szám)
1996-05-17 / 7. szám
Sámuel Imája Zsidó imakönyv HITÉLET - HELYTÖRTÉNET „Piros - tilos, sárga - várj, zöldre pedig mehetsz már!"- közlekedési érdekesség A zsidó vallásban, tradíciókban a hebraista és a judaista kultúrkörben felnőtt ember számára három könyvcsalád meghatározó jelentőségű. A Biblia, a Talmud és az imakönyv. Aszétszóratásban élő zsidóság - fokról fokra feledve az ősi nyelvet - nem látott semmi kivetni valót a szent imaszövegek fordításában. A bilinguis kiadások a diaszpórában népszerűek, keresettek lettek. Magyarországon a zsidóság emancipációjáért folytatott polgárjogi küzdelem egyik megnyilatkozási formája a magyar nyelven is olvasható héber imakönyv volt. Az első - igaz, szerény - kétnyelvű kötet 1841 -ben Rosenthal Móric budai tanítónak köszönhető. Az 1867-es egyenjogúsági törvényt követően azonban mind színesebb és igényesebb lett a választék, jóllehet a . teljes imarendet átfogó kiadások csak az 1920-as években jelentek meg. A magyar anyanyelvű zsidók mindmáig Schön József, illetőleg a Polák Miksa által fordított sziddurokat és machzorokat forgatják. Csakhogy ezek az imakönyvek ma már nem, vagy alig hozzáférhetőek. Az idő elporlasz- totta, a Holocaust elpusztította ezeket a köteteket. A lepergett emberöltőnyi hat-hét évtizedben ráadásul a magyar vallási-költői nyelvezet is sokat változott, a hajdan emelkedettnek tartott stiláris fordulatok elnehezedtek, s nem egyszer a tudományos kutatás adott más értelmet, összefüggést a hajdan megfogalmazott soroknak. A Magyarországon lezajlott ezredvég előtti politikai-társadalmi fordulat meghozta a zsidó hitélet és identitás reneszánszát is. Egyre többen nyertek lelki nyugalmat, merítenek erőt a hagyományokból. A gyökerekhez, az atyák hagyatékához való visszatérés útján igen fontossá vált a mai szellemnek m e g f e 1 e 1 ő imakönyv. Ezt az igényt ismerte fel a Budapesten tevékenykedő és egyre inkább szélesedő Lu- bavicsi Mozgalom, amikor közadakozásból - hat-hét évtized múltán először - megteremtett egy új fordítású imakönyv kiadásának feltételeit. A tetszetős kivitelű sziddur - Sámuel imakönyve címmel - most megjelent az Akadémia Nyomdából 860 oldalon, gyönyörűen formált héber betűkkel, irodalmi értékű, pontos magyar fordításban. És tegyük hozzá, szakavatott szövegértelmezéssel, ami kul- turhistóriai szempontból is egyedülállóvá teszi a szent szövegeket tartalmazó kötetet. Joggal állítható tehát, hogy a héber sziddur megjelenése nemcsak a zsinagógába igyekvőket tölti el jó érzéssel. Öröme ez a szabad magyar szellemnek is. Az imakönyv lapjain ugyanis - az Egyistenhit jegyében - a legnemesebb értelemben találkozik a két nyelv, a két egymásra figyelő, egymást méltányoló humanista gondolatiság. (Kapható a könyvesboltokban és a kiadónál: Chábád Lubavics Zsidó Nevelési és Oktatási Egyesület, Bp. 1075 Wesselényi u. 4.1/1. Telefon: 268-0183.). (Ára: 1990 forint) Napjainkban a címben jelzett rigmust már az óvodában tanítják o'Jyan közlekedési szabályként, amely szinte az anyanyelvvel egyidejűleg sajátítandó el. Bár igaz, hogy a modernebb közlekedési lámpák már csak kétszínűek: pirosak és zöldek. A megmosolyogtató kis rímes versike az apróságoknak mégis alapvető tudnivalót közöl a városi forgalomban való elemi eligazodáshoz. De nem mindig volt ilyen nagy a forgalom! Század- forduló körüli fényképeken látható, hogy akkoriban elízi- umi békesség honolt az utcákon. A járókelők meglehetősen szabadossággal birtokolták az úttestet, kényelemesen kerülgették a lovaskocsikat és az útkereszteződésekben - a veszélytelen átkelést lerövidítendő - leggyakrabban átlósan közlekedtek. A forgalom növekedésével, majd ahogy a villamosok megjelentek és az utcai balesetek gyakoribbá váltak, megjelentek a közlekedési rendőrök. Kerek hetven esztendeje, hogy Erzsébetváros keleti határvonalánál, a Rákóczi út és a Nagykörút keresz- teződősénél „villamos jelzőkészülék” létesítéséről rendelkezett a főkapitány. Mivel a „székesfőváros nagyközönsége” a „villamos jelzőkészülék” használatát illetően alapjában véve járatlan volt, részletes magyarázattal szolgált Budapest akkori első számú rendőre, a főkapitány. Ennek lényege az volt, hogy a zöld a „szabad közlekedés”, a sárga „vigyázat, menetirány-változás történik”, a vörös pedig a „vigyázat, állj!” jelzésére szolgált. Természetesen a forgalmasabb útkereszteződésekben az átlós irányú átkelésről már szó sem lehetett. Sőt, igyekeztek a gyalogos forgalom számára a zöld jelzés esetén igénybevehető útszakaszt megjelölni. Zebra ekkor még nem volt. A gyalogosok számára az utat úgy jelölték meg, hogy az útburkolatba járdaszegély köveket sű- lyesztettek. 1926-ban, az akkori viszonyokhoz képest nagyforgalmú Rákóczi út és Nagykörút kereszteződésében járdaszegély kövekkel kirakott átjáró csak két irányban volt: a Csillag gyógyszertár és a Pesti Hazai Takarékpénztár (jelenleg Julius Meinl üzlet van a földszintjén) s a már említett banképület és az EMKE- kávéház között. A gépkocsiknak a fentebb leírt módon megjelölt gyalogos átjárók előtt kellett megállniuk zöld jelzés esetén. De mi volt a gépkocsivezetők teendője a másik két irányban, ahol nem volt az átjáró megjelölve a gyalogosok részére? Erről a főkapitány az alábbiakban rendelkezett: „...az Emke kávéház és a Nemzeti Színház, továbbá a Nemzeti Színház és a Csillag gyógyszertár közti útszakasznál a járművezetők úgy kötelesek megállni, hogy a gyalogjárdák hosszabbításába eső kocsiúttest szakasz a gyalogközlekedés részére teljesen szabadon maradjon.” Vajon mit szólnának ehhez a mai KRESZ-írók? Iván Géza SÁMUEL IMÁJA ZSIDÓ IMAKÖNYV 1996/7. szám ERZSÉBETVÁROS 7
