Erzsébetváros, 1995 (3. évfolyam, 1-17. szám)
1995-03-24 / 4. szám
EGÉSZSÉGÜGY "Kényszer szülte gyógyszeráremelés" A nyugdíjak emelkedéséről és a gyógyszerár- támogatási rendszer megváltozásáról adott tájékoztatást március 8-án Kovács Pál - lapunk megjelenésekor már lemondott - népjóléti miniszter Filló Pál erzsébetvárosi országgyűlési képviselő társaságában azon a kötetlen beszélgetésen, amelyre kerületünk MSZP- szervezetének Wesselényi utcai nagytermében került sor.- A sok év óta tartó gazdasági krízis nagy terheket ró a nyugdíjasokra - ismerte el Kovács Pál. Ráadásul - mivel az utóbbi években a korhatár előtti nyugdíjazás a munkanélküliség levezető csatornája lett - megszaporodott a nem öregségi jogon pénzt kapók száma is. A kormány most a nyugdíjemelés egységes rendszerének kialakítására törekszik. Szeretnék bevezetni, hogy a jövőben évente egyszer, január 1-én emelkedjenek a nyugdíjak.- Néhány éven keresztül korrekciós, a kisnyugdíjasoknak több pénzt biztosító nyugdíj- emelésekre volna szükség - szögezte le Kovács Pál. A minisztérium így kívánja eldönteni azt a régóta húzódó vitát, hogy minden társadalmi réteg mindig ugyanannyi nyugdíjemelést kapjon-e vagy sem. Az új konstrukció meghonosításához azonban a még meglévő állami vagyon egy részét a társadalombiztosítás rendelkezésére kell bocsátani, hogy ennek hozadékából fedezzék az emeléseket. Jelenleg is zajlanak a tárgyalások arról, hogy több tízmillió forinttal gazdagítanák a nyugdíjpénztár tulajdonát.- Gazdasági kényszerből, s nem örömmel változattuk meg a gyógyszerár-támogatás rendszerét - fejtette ki ezt követően a népjóléti miniszter. Hozzátette: míg 1987-ben a lakosság 2 milliárd forintot fordított gyógyszervásárlásra, addig ez a szám tavaly a tízszeresére, 20 mil- liárdra szökött. Öt év alatt közel 2000-re növekedett az újfajta gyógyszerek száma, s ezek majd mindegyike drága külföldi készítmény. A választék bővülése nem jelentette új hatóanyagok bevonását: hasonló alapanyagokat tesznek többféle medicinába is. A gyógyszerkiadások alakulása a j áróbeteg-ellátásban (milliárd Ft-ban) 1989 1993 1994 Lakossági gyógyszerköltség 2,0 15,2 20,0 Tb-támogatás 15,0 51,1 61,0 A magyar lakosság még mindig túlzottan sok receptet irat föl magának: olyan problémákat is patikaszerekkel kívánunk megoldani, amelyekre volna más megoldás. (1993-ban 141 millió receptet írtak fel az orvosok, tavaly 133 milliót. Ez évente 13-14 rendelvényt jelent Magyarország összes állampolgára számára!) A népjóléti tárcának mindezek miatt döntenie kellett: vagy átalakítja a gyógyszerforgalmazás teljes rendszerét, vagy finanszírozhatatlanná válik az egész társadalombiztosítás. A minisztérium és a szakértők úgy alakították ki a támogatott orvosságok alaplistáját, hogy főképp az elhúzódó, krónikus betegségek kapjanak nagyobb kedvezményt. - Bár a listánál elsősorban a magyar gyártók érdekeit vették figyelembe, mégsem tudtunk minden betegségtünet kapcsán itthoni készítményt támogatni. Egyes betegséget csak ”külföldiekkel” lehet orvosolni mondta a miniszter. A "kényszer szülte” alaplista egyébként nem "kőbe vésett törvény”, s a kormány júniusban felülvizsgálja azt. Kormányzati szándék a szélsőségesen eltérő helyzetű egészségügyi intézmények közti egyenlőtlenség lefaragása is. - Eljutottunk oda, hogy az egészségügyi rendszer egészét nem tudjuk tovább támogatni. Bizonyos kórházakban ezért meg kell szüntetnünk az ágyak egy részét. Nem tartható tovább az az állapot, hogy csak egy-egy neves helyi orvos kedvéért tartsunk fönn kórházi részlegeket. A leépítéseknél azt veszik majd figyelembe, hogy mennyire kihasználtak az adott kórtermi ágyak, illetve, hogy átalakítható-e más célokra az adott gyógyintézmény. Aminiszter példaként említette, hogy több helyütt kívánnak olcsóbb ápolói otthont kialakítani a drága kórházi osztály helyébe. A beszélgetésen résztvevő idős erzsébetvárosi polgárok közül többen egy-egy gyógyszer - pl. a PCP, illetve a vesebántalmak kezelését segítő készítmények - váratlan megdrágulását, illetve megszűnését fájlalták. Kerületünkben (is) problémát okoz, hogy a mentők olykor késve jönnek el a mozgásképtelen idős emberekért, s olykor gondot okoz az orvosi nemtörődömség is. Az egyik hozzászóló kifejtette: mindenképpen az infláció nagysága alapján kiszámított évi nyugdíjemelést támogatja. Az infláció mértékét azonban nem az általános statisztikai adatok, hanem az (idősek számára is elengedhetetlen) alapvető fogyasztási cikkek drágulásának mértéke alapján kellene kiszámítani. Az eszmecserén az is elhangzott: az Erzsébetvárosban, a Dózsa György út 46. szám alatti nyugdíjasházban új gondozóházat létesítettek, az intézmény várja azokat a még nem beteg nyugdíjasokat, akik szeretnének egy kis pihenést, illetve társaságot találni. A gondozóházi ellátás fejében a nyugdíj bizonyos százalékát számítják föl térítésként. Kovács Pál antiszociálisnak és végrehajthatat- lannak tartotta a kormány szociálpolitikai és egészségügyi csomagtervét, emiatt kérte felmentését. A lemondott miniszter a továbbiakban dunaújvárosi egyéni képviselőként kíván dolgozni a parlamentben. Binder István Kérdés: Az utóbbi időben gyakran tör rám a csuklás, ami nagyon kellemetlen. Többnyire hamar elmúlik, de szeretném tudni, hogy ilyen esetben mit tegyek? Válasz: A rekeszizom akaratunktól független, görcsös összehúzódását csuklásnak (latinosán szingultusznak) nevezik. Egészséges emberen is előfordulhat, de kóros esetről akkor beszélhetünk, ha olyan gyakori és olyan sokáig tart, hogy már a mindennapi életvitelt terheli. Kiváltásában leggyakrabban a rekeszizom tartós izgalma játszik szerepet. Ezt a mellhártya rekeszizmot borító részének gyulladása, megnagyobbodott pajzsmirigy (strúma), jelentősen kitágult szív vagy nyelőcsőfájdalom egyaránt okozhatja. A rekeszizom-izgalmat hasi betegségek is kiválthatják. így a hashártyagyul- ladás minden formája csuklással járhat. Nagyfokú haspuffadás vagy akadályozott bélműködés (elzáródás) gyomortágulatot és következményeként okozhat rekeszizgalmat. Újszülöttek és csecsemők csuklásának oka is elsősorban a gyomor nyálkahártya fokozott ingerlékenysége, az étkezést követő feszülő érzés hatására. Helyi okokon kívül a csuklás központi hatásra is létrejöhet. Ilyen esetben azonban súlyos agyvelő-agyhártya gyulladás áll a háttérben, egyéb tünetekkel (láz, tudatzavar). Mindezen állapotok elkülönítendők a hisztérikus eredetű csuklástól. Ilyenkor az általános pszichés zavarok részjelensége és nem egyetlen tünete. Napokig fennálló, csillapíthatatlan csuklás igen nehéz probléma. Ha nem deríthető fel pszichés ok, mindig fenyegető kórállapot (hányás, anyagcserezavar, veseelégtelenség _stb.) előhírnöke lehet. Kezelése súlyosságától függ. Enyhe és időszakos esetben házi módszerek is beválnak. Mint pl. cukorevés, hideg víz ivás, a fül befogása és közben itatás, kifeszített testhelyzet stb. Makacs csuklás esetén nyugtató szerek is megkísérelhetek. A szervi eredetű csuklások (gyulladás, anyagcserezavar stb.) csak az alapbetegség egyidejű gyógyításával szüntethetők meg. Dr. Lányi Péter 10 ERZSEBETVAROS 1995/4. szám