Erzsébetváros, 1995 (3. évfolyam, 1-17. szám)
1995-03-24 / 4. szám
ÖNKORMÁNYZAT Hiányzó címek, jogcím nélküli lakók Csökkenhet a hivatal létszáma Átszervezés mellett leépítés is várható A lakáshiány a kerület egyik égető gondja. Az utóbbi időben nem épültek szociális lakások, a rászorultak köre pedig egyre nőtt. Ezért a képviselő-testület és a lakásügyi bizottság célja egy átfogó lakásgazdálkodási koncepció kialakítása, ami megszünteti a kerületben az eddig kialakult anomáliákat - mondja dr. Szigethy Agnes, a lakásügyi bizottság elnöke. Ennek az elképzelésnek az első és lényeges állomása a lakás-elidegenítési rendelet volt, amely rendszerbe foglalta az önkormányzat további koncepcióit a lakások eladásával kapcsolatban. A rendeletbe a lakosságot kedvezően érintő, könnyítő intézkedések kerültek be. Ilyen például hogy a vételi jog alapján megvásárolt lakások esetén a vételár-hátralék egyösszegű befizetésekor az első évben a vételárhátralék 50, a másodikban 45, a harmadikban 40, negyedikben 30, az ötödikben 15 százalék kedvezmény illeti meg a vevőt. A lakásügyi bizottság most a lakásbérleti rendelet kimunkálásán, az üzlethelyiségek és a nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletével kapcsolatos teendőkön dolgozik. A rendeletcsomagnak egyik sarkalatos pontja a házmesterlakások ügye. Terveink szerint rövidesen egy olyan rendelet kerül kidolgozásra, amely átfogóan tárgyalja a szolgálati lakásokat. Ebbe a körbe tartoznak a házfelügyelői lakások is. Szeretnénk, ha a házmesterlakások megmaradnának és olyan házfelügyelők dolgoznának, akik valóban ügyelnek a rendre. A lakásgondokat nehezíti, hogy nincs nyilvántartás. Azt sem lehet tudni, hol van üres lakás, vagy ha van, üres-e, vagy már beköltözött egy jogcím nélküli lakó. Ezért első lépésben a lakásgazdálkodási iroda egy regisztert készített. A továbbiakban egy átfogó, lehetőség szerint számítógépes rendszer felállítása a célunk ami naprakészen működne. Igazságos lakásgazdálkodást szeretnénk kialakítani, bár tudjuk, hogy az igazság, ebben az esetben is rendkívül relatív. A polgármester asszony a szocialista párttal egyetértésben új lakásokat szeretne építeni a kerületben. Természetesen más kérdés, hogy hogyan lehet azokat a későbbiekben értékesíteni. Van olyan elképzelés amely szerint kedvező feltételekkel a fiatal házasok vásárolhatnának lakást, így megteremthetnék az életkezdés lehetőségét. A különböző lakásspekulációk megelőzése érdekében szeretnénk megteremteni annak is a lehetőségét, hogy a 60 év felettiek életjáradék fejében az önkormányzatnál lemondhassanak tulajdonukról, vagy önkormányzati lakásukról. Ebben az esetben természetesen az önkormányzat értékesíthetné a lakást. Erre vonatkozóan ma még csak elképzeléseink vannak, amelyekről a későbbiekben beszámolunk. Tisztelt Erzsébetvárosi Polgárok! A törvényeket tisztelő, lakásra várakozó családok érdekében kérem Önöktől, hogy amennyiben lakóházukban üres lakásról, vagy önkényes beköltözőkről van tudomásunk, jelentsék be a Polg. Hív. Lakásügyi Osztályán (tel.: 3226-819) vagy az Erzsébetváros Szerkesztőségében (tel.: 117-25-52, 117- 24-73) Köszönettel: Bakonyi Karola polgármester Egyre több a megszorító intézkedés. Ma már hétköznapi hír a leépítés, az elbocsátás. A közigazgatási, jogi és közrend- védelmi bizottság rövidesen megvizsgálja a hivatal munkáját, és várhatóan javaslatot is tesz annak átszervezésére - tudtuk meg a bizottság elnökétől, Demeter Tamástól. Mint elmondta: ” Célunk, hogy a hivatal gyorsabban és hatékonyabban intézze az állampolgárok ügyeit. Nem tudom, hogy leépítés vagy átszervezés lesz-e. Ezt szakemberek döntik el. Valószínűleg leépítésre is sor kerül.Vezető-kinevezés esetén a bizottság szeretné megismerni a pályázatokat, a pályázókat. Természetesen a bizottságnak csak döntés-előkészítési és javaslattevő szerepe lesz. A bizottság feladatai közül a közrendvédelmi terület az, ami a lakosságot leginkább érinti. Rendkívül súlyos problémák vannak ezen a téren. A betöréses lopások elkövetésében a fővárosban Erzsébetváros a második helyen áll, a VIII. kerület után. Ezért is nagy az igény az Almássy téri rendőrőrs felállítására. A tervek már elkészültek. Az év végéig szeretnénk megvalósítani azokat. Térképet készítünk a kerület bűnügyi helyzetéről. Ezzel párhuzamosan napirenden van egy olyan centrum felállítása, amely technikailag és szakmailag is elég felkészült ahhoz, hogy tájékoztatási központ feladatát huszonnégy órás szolgáltatással ellássa. A központ nemcsak bűnözéssel foglalkozna, de egészségügyi, szociális, családi problémákkal is. Kapcsolatban állna a rendőrséggel, a kerületi polgárőrséggel, és a mentőszolgálattal. Ennek a megvalósítása költséges, de nem irreális. Erre a rendszerre később mások is rákapcsolódhatnának. Ezt a tervünket ebben a félévben teijesztjük a testület elé. Ha elfogadják, féléven belül működhet a centrum. A bizottság egy hónapos működése után másról még nem számolhatok be. Talán egy dolog érintheti még a lakosság egy szűk csoportját. Várhatóan bizottsági hatáskörbe kerül a szabálysértések méltányossági elbírálása. Például az engedély nélküli közterület- foglalás, az engedély nélküli árusítás stb. Azonban a szabálysértés jellegéből adódik, hogy a delikvensek nagy része gyorsan megkeresi a pénzbírság összegét, így nem hiszem, hogy túl sokan keresnek majd fel bennünket. 1995/4. szám ERZSEBETVAROS 3