Erzsébetváros, 1995 (3. évfolyam, 1-17. szám)
1995-03-03 / 3. szám
KULTÚRA Azt hiszem, nem tudnék máshol élni Gábor Gábor másik arca... A művész is ember. Koltai János alig tíz perce még, mint Széchenyi, homlokához szorította a pisztolyt, eldördül a lövés és neki szerepe szerint, ha pillanatokra is, de meg kell halnia estcről-estrérc. így aztán kissé akadozva indul a beszélgetés a Madách Színház öltözőjében. Az élet dolgai olyan távolinak tűnnek, mint az ügyelő hangja, aki a hétórás előadás kezdésére figyelmeztet. Műsorajánló Amerikában se mehetnek túl fényesen a dolgok, ha már ők maguk, a legvéresebb, legerőszakosabb akciófilmek és a legbu- gyutább vígjátékok gyártói is ráéheztek egy kis nosztalgiára, egy kis valószínűtlen karriertörténetre, és visszatérítették a moziba a jó öreg happyendet. Uránia Sőt annyira másban gondolkoznak az itt ajánlandó film készítői, mint kollégáik, hogy a régi nagy filmek sztárját, Paul Newmant tették meg a film egyik főszereplőjének. A másiknak meg Tib Robbins-t, akit A játékosban láttunk utoljára. Persze nem akárkik a készítők: a Coen-fivérek nyerték tavaly előtt Cannes-ben az Amypálma díjat a Barton Finkkel. Márciusban az F.urópa és az Uránia mozi műsorában látható A nagy ugrás című filmjük. Ha ilyen gyorsan akadt mindenki számára ajánlható új film, akkor a régebbiek közül nézzük a zűrösebb eseteket. Hunnia Kathleen Gátit a Sose halunk meg című filmben láttuk először magyar mozivásznon. Mielőtt Magyarországra jött volna, készült és a tavalyi filmszemlén szerepelt először - kissé botrányosan - A színésznő és a halál című filmben Kathleen férje, Dettre Gábor rendezésében, mely a színésznő édesanyjának utolsó hónapjait mutatja be, azt, hogy Kathleen Gáti és a mamája hogyan csinálták végig az egészet. Nem mondom meg kinek ajánlom, hogy nézze meg ezt a filmet a Hunnia Moziban. A Hunniában megy még egy régi Jarmusch-film is. Éjszaka a Földön a címe, taxis sztorik vannak benne, ríkatók is meg röhögtetőek is, és az elsőben látni lehet Winona Rydert olajos- maszatos gyemieklányként és a közepe felé Beatrice Dalle-t - ha emlékszünk még rá a Betty Blue- ból - mint vak, nyomorék, mankóval közlekedő lányt. (folytatás a 9. oldalon ) A halál átélése után nem könnyű dolog visszaocsúdni a művésznek kérdésemre: Mit jelent Önnek Erzsébetváros?- Születésem óta élek a VII. kerületben, hosszú ideig a ’’Chicagóban” egy kis kedves, csúnya bérházban, most a belváros szomszédságában egy nagy, kedvetlen, csúnya bérházban. Gyerekkoromban szerettem a Városligetet, az utcákat, ahol iskolába jártam, ahol őrületes rollerversenyeket rendeztünk a magunk gyártotta ’’golyós-csapágyas” masinákkal. Ma nem szeretem az utcákat, nem szeretem a kerületet, mert rendkívül piszkos, zavaros, bizonytalan. Azt hiszem mégsem tudnék máshol élni. Már nem.- És kivel osztja meg életét, családos ember?- A családom: Pap Éva színésznő, szintén a Madách tagja István a gyermekünk, e pillanatban a képzőművészet táján kering. Hogy hova esett az alma a fájától nem tudom, mert még gurul. A család oszlopos, vagy oszlopokat döntögető tagja Berci is, a kutyánk. Fajtája szerint: magyar vizsla és gyönyörű. Erős, neveletlen, fékezhetetlen Ennyit a magánszféráról. A nagy ’’Őszinte kitárulkozások” divatját utálom, mert mélységesen hazug!- A Szomszédok-béli alakítás viszont nagyon is hiteles...- Gábor Gábor! Lassan már a barátom, mert annyira más, mint én vagyok, vagy annyira olyan?! Nagyon jó a Szomszédokban dolgozni, nem utolsósorban azért is, mert, ha nem volna, azok közé a szegény emberek közé tartoznánk, akikből egyre több lesz ebben az országban, és akiknek a könyvről, a színházról, a moziról kell lemondaniuk, a kenyér, a tej, a párizsi ellenében.- Kanyarodjunk vissza egy kicsit a gyermekkorhoz. Ön zoológus akart lenni, állatokkal foglalkozni. Ehhez képest az a hír járja, hogy fest, hogy drámát ír, hogy olyan filmekben játszott, mint a Két félidő a pokolban, a Tízezer nap. Emellett díszleteket tervezett, dokumentumfilmeket rendezett és színész lett...- A képzőművészet körül keringtem, jártam a Képzőművészeti Főiskolára, aztán elcsábultam a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. A film környékén is lődörögtem, csináltam néhány kisfilmet, most a színházművészet házatáján téblábolok. A festészetet nem lehet elhagyni, az van. Zoológus szerettem volna lenni. Nem lehettem. Ez az életem. Ami közben történt, annak a lényeget tekintve nincs jelentősége.- És a színészémesterség? Szeptemberben akár hűségdíjat is kaphatna a Madách Színháztól.- Adám Ottó osztályában végeztem a főiskolán 1963-ban. Harminc éve a Madách Színház tagja vagyok, ez eddig leélt, elélt életemnek a fele. Hűség?! Fa természet vagyok, csak elálldogálok, ha fény van. A Madáchban volt, van, ám egyre fogy. Kérdés, hogy lelkünk akkumulátorai használhatók-e még fény gerjesztésére?! A díjakat nem tartom semmire. Úgy vagyok ezzel a kérdéssel, mint Makláry Zoli bácsi amikor éppen vette át a Kossuth-díjat és gratuláltak neki: ’’Fiam a díjat az kapja akinek adják!”- /Ízért a közönség vagy éppen a kritikusok véleménye biztosan Önnek is fontos...- A kritikus nem engem lát, hanem valami mást, amit látni kényszerítenek vele. így aztán megjegyzéseivel nem tudok semmit sem kezdeni. Tehát számomra fölöslegesek, de fölöslegesek a Tóth néninek is, mert ő viszont engem lát, és ha tetszem neki, eljön máskor is, a kritika ellenére is. Vagyis nevelni csak én tudom, pontosabban a szerző, akinek tolmácsa vagyok. Hol vannak a szerzők? Jobb, rosszabb felszólalásokra pocsékolják erejüket, igazán hatástalanul, a hatás helyett! A rossz diagnoszta kritikának nem kis része van abban - az elkábult színházcsinálókkal egyetemben -, hogy a színház ma olyan, amilyen. Méregteleníteni kellene! Elméletektől, divatoktól, rendszerektől, mindenféle kacattól.- Ha ennyi minden mellett még akad szabad ideje, mivel tölti?- Mivel foglalkozom, ha nem foglalkozom semmivel? Néha főzök. Szeretek főzni, enni nem. Ha igazán van időm, elutazom a kertbe, Somogyba egy faluba. Ott zoológus vagyok, meg festő. A zene is közel áll hozzá. Szeretem a Nürnbergi mesterdalnokokat, Verdi Othellóját, Mozartot, az Egy faun délutánját, a La Mancha lovagját, a Csárdáskirálynőt, Ella Fitgeraldot és kertemben az alkonyfényeket.- Úgy tűnik teljes az élete, nincs hiányérzete...- Szerepálmom nincs, azt szeretném, ha Széchenyi előadásunk elhíresülne, elsősorban közöttünk játszók között és az emberek között, akik eljöttek és eljönnek majd, hogy eltöltsenek velünk néhány órát a döblingi bolondház egyik szobájában, nem minden tanulság nélkül! Pardi Margit Juanita 8 ERZSEBETVAROS 1995/3. szám
