Erzsébetváros, 1994 (2. évfolyam, 1-17. szám)
1994-04-05 / 5. szám
A CSAL AD A családév margójára A család az emberi társadalom építőköve. Téglája, ha úgy tetszik, a szó másodlagos jelentésétől ezúttal eltekintve. Nélküle - e sokmlllió tégla nélkül - aligha épülhetnek föl az emberi együttélés fejlődőképes, szilárd biztonságot jelentő épületei, a lakóhelyi, tanuló, munkálkodó, alkotó, hívő, sorsukat védő és működtető kis- és nagy közösségei. Sorolhatnánk néven nevezve őket, a falun át egészen a nemzetig, vagy az Egyesült Nemzetek Szervezetéig. De említhetnénk a földrajzi határokat nem Ismerő, sajátos szervezőerejű etnikai, vallási, stb. közösségeket is, melyek mind azt hivatottak elősegíteni, hogy biztonságosan, megfelelő jövőképpel, egymást megismerve (elismerve!), támogatva és - Uram bocsát - együttműködve élhessünk a földgolyó bármelyik pontján. A közösség - így a család Is - mindig mindenütt hagyományokat őríz, hogy megismerjék, megkülönböztessék másoktól, és új értékeket teremt, tanulva másoktól, esetenként befogadva önmagába Is másokat. A kezdő állítás már szinte közhely. Sokaknak a könyökén jön ki időnként. Talán egy kicsit száraz Is. Tankönyvek, brossu- rák, szakcikkek stílusába Illeszkedik, elhangozhatna szociológus, pszichológus, népességkutató statisztikus szájából is. Biztosan másként mondja az óvo- néni, a pap, vagy - és talán ez a legfontosabb - az édesanya. A család működtető eleme az érzelem. Benne élve tanuljuk meg a világot és a világban való szerény szerepvállalásunk alapvető magatartási normáit, szabályait - a viselkedést. Szeretet, türelem és hűség - talán ezek a kulcsszavai. 1994 a Család Éve. Meghirdette a római pápa, elfogadta a pátriárka, minden püspök, bonc és rabbi is. Annak nyilvánította az ENSZ és felkérte tagállamait, hozzanak létre nemzeti programjuk kidolgozásához és végrehajtásához megfelelő szervezeteket. Elfogadták a politikusok, ajánlásokat fűztek hozzá szerte a nagyvilágban, elfogadták a különböző szintű közösségek vezetői. S őszinte szívvel reméljük, nagyon sok olyan Jóakaratű ember is, aki talán nincs beszélőviszonyban a jóistennel. Bizonyára némi pénzt is áldoznak a családdal kapcsolatos problémák felmérésére, nyilvánosságra hozatalukra, s a családok sorvadását megelőzendő, jobbító kezdeményezések életre segítésére. Hazánkban Is megalakult a Nemzetközi Családév Titkársága, az ünnepélyes megnyitón nyilvánosságra hozta egész éves programját. Debrecenben, a megnyitón, minisztériális szinten szóltak minderről. A hazai Család Év programja szerint újra kell fogalmazni a családi értékeket és a Jelen feltételek mellett kialakítani egy megvalósítható családkoncepciót. Mi is ez az egyszerű ember nyelvén? Világnézeti hovatartozástól függetlenül az erőfeszítések célja a magyar családok jelen helyzetének reális felmérésével és a szükséges áldozatok meghozásával a családoknak perspektívát, Jövőképet adni, hogy a gyermekek úgy nőjenek fel, hogy egészséges önbizalommal tudjanak beépülni a nagyobb közösségekbe, a társadalomba, amelyben maguk is családszervezőkké fognak válni. Nekik kell közvetíteni azokat az emberi normákat, melyek nélkül mint a szú-rágta fa, szétporlad a társadalom. Márciusban egy tudományos konferencia vitatja meg Siófokon a családsegítés kérdéseit, erős megvilágításba kerülnek a munkanélküliség által keletkező problémák és kezelésük. Nyáron Gödöllőn nagycsaládos találkozót tartanak. De ez csak kettő a sok közül. Ebben az évben számtalan konferencia, megbeszélés lesz a családról szerte hazánkban. Ha több szó esik róla, vajon több lesz vele kapcsolatban a tett is? Nagyon reméljük. S most félretéve a bennünk ezen a tájon influenzaként bujkáló balsejtelmeket, kétkedést, bízzunk a honi családok sorsának jobbra fordulásában - mely össztársadalmi alapérdek - és tegyünk hozzá mi is annyit, hogy saját családunk házatáján serénykedünk egy kicsit. Álljon Itt végezetül a Család Év nem véletlenül kiválasztott mottója, amit az elkövetkezendő években sem tanácsos elfelejteni: A családra mindenkinek szüksége van, a család mindenkire számit! Fábián Gjrula 9{dszút 50 év /(éséssef Kedves arcú, gömbölyded hölgy nyit ajtót a csengetésre, s elnézést kér, csak takarékra teszi az ebédet. Kiss Jenőné, Ilus néni a szobába tessékel, s amikor élete párját hiányolom, kiderül, hogy a faesztergályos- asztalos műhelyben táblából éppen, mert ma is - 80 évesen - ha csak teheti, le-leszalad egy kis friss forgácsillatot szívni. Hiába, no, él, hal a munkájáért - zsörtölődik szeretettel Ilus néni. Rövidesen jön Is a ház ura, ősz ha- ja-szakálla ellenére úgy 65-nek nézném. Egymás mellé ülnek, s a kérdésre Ilus néni kezdi: Házasságról szó sem volt - Hogyan kezdődött? Hát úgy, hogy két udvarlóm volt, az Imre meg a Jenő. Aztán kivitték őket az orosz frontra, és Imre az első ütközetben elesett. Jenő írogatott nekem, én meg válaszoltam. Házasságról soha nem esett szó köztünk. Aztán Kiss Jenő 1943-ban hazajött a Don-kanyarból és egyszercsak - éppen Ilus januári születésnapján - előállt, hogy nagyon gyorsan házasodjanak össze, mert ki tudja, mikor viszik vissza a frontra. Március 4- én diszpenzáctóval megesküdtek, az Iflú férjet május 3-án újra behívták. Nem is került elő a fogságból, meg a kényszermunkából csak 1947. júniusában. Három generáció az esztergapad mellett Ekkor kezdődött el az igazi családi életük. Sorban megszülettek a gyerekek, két leány és egy fiú. Kezdettől a Hernád utcai házban laktak - eleinte Jenő szüleivel együtt -, közvetlenül a műhely fölött. Az 1934 óta működő faesztergályos műhelyben - édesapját követve - Jenő bácsi volt a második mester. Rossz idők Jártak akkoriban a kisiparosokra, a szövetkezetbe be kellett vinni azt az automata másológépet is, ami - ahogy Jenő bácsi mondja - az élete munkája volt. De a műhely megmaradt. A papa folytatta a munkát, a fia pedig a szövetkezetben eltöltött nap után délutánonként besegített. Biliárddákókat, fatányérokat esztergáltak, amiket pingá- lás után emléktárgy-boltokban adtak el. A műhely ma is működik, de már a harmadik mester - a fiú - irányítása alatt. Ilonka néni a gyerekek nevelése mellett harisnya-szemfelszedéssel foglalkozott, sőt néhány évre házfelügyelőséget vállalt a Nefelejcs utcában, mert a maga ura akart lenni. Szépen felneveltük a három gyereket, férjhez adtuk, kiházasítottuk őket, szép otthonuk van. Hét unokánk született. A gyerekek gyakran bekukkantanak hozzánk, a hétvégeket pedig hol egyiknél, hol a másiknál töltjük. De a karácsony és húsvét szombatja mindig az enyém volt. Az idei lesz az első nagyszombat, hogy nem én adom a vacsorát a családnak - érzékenyül el Ilonka néni. - Ugyanis a gyerekek megleptek minket egy húsvéti római nászúttal. Ha már 44-ben nem mentünk nászúira, hát legalább most, amikor másodszor is hűséget esküdtünk egymásnak... Ötven szál vörösrózsát kaptunk tőlük!- pityeredik el a meghatottságtól, de a szeme mosolyog. Ne sírj, mama - csítitgatja a párja.- Hát hogyne, mikor a papa mindig azt ígérte: elviszlek Rómába, Iluskám! Én meg mondtam neki: Te, papa, az olyan sokba kerül, inkább adjuk a gyerekeknek azt a pénzt. Most mégis eljutunk...- Veszekedtek az 50 év alatt? Egyetlen napig nem voltunk haragban! - így Ilus néni. - Nálunk még egy tányér nem tört el- csatlakozik Jenő bácsi. Tiszta szívből kívánjuk, hogy minden házasság ilyen legyen, mint a miénk! További boldogságot, jó egészséget kívánunk, kedves Ilonka néni és Jenő bácsi! Hegedűs Eszter Kiss Jenő és Kiss Jenőné (Hujder Hona) szeretettel meghívják Önt és B. családját a házasságkötésük 50. évfordulójának megemlékezésére 1994. március 4-én 13.30-kor Budapest XIV. kér. Polgármesteri Hivatal Házasságkötőtermében rendezendő ünnepségre, valamint a következő nap 17 órakor a Szent Domonkos Templomban lévő áldásra. 12 ERZSÉBETVÁROS 1994/5« szám
