Erzsébetváros, 1994 (2. évfolyam, 1-17. szám)
1994-04-22 / 6. szám
MUNKÁSPÁRT Munkáspárt Dr. Bognár Mátyás 1927-ben születtem Sopronban. Középiskolai tanulmányaim befejezése után beiratkoztam a Budapesti Tudományegyetemre, majd középiskolai tanári oklevelet szereztem. 1949 óta ugyanezen az egyetemen tanítok, jelenleg ott vagyok egyetemi tanár. Számos nemzetközi tudományos konferencián vettem részt, különböző folyóiratokban, több tucat tudományos dolgozatom jelent meg. Az általam írt angol nyelvű matematikakönyvet az Akadémia Kiadó 1992-ben jelentette meg. 1955-ben megnősültem, akkor költöztem jelenlegi lakóhelyemre, a Budapest VII. kerületbe. Feleségem 1977-ben meghalt, azóta lányommal és családjával élek együtt. 1948-ban léptem be a Magyar Kommunista Pártba. Tagja voltam a Magyar Dolgozók Pártjának és a Magyar Szocialista Munkáspárt nak. Jelenleg a Munkáspárt tagja vagyok. Több éven keresztül voltam alapszervezeti titkár és mintegy két évtizede vagyok lakóházamban lakóbizottsági elnökhelyettes. Az igen összetartó lakóközösséggel együtt több alkalommal is sikerült a ház jogos érdekeit érvényesíteni. Jelenleg az EMKE-ben az Erzsébetvárosi Munkás Kultúregye- sületben dolgozom, ennek az egyesületnek vagyok az elnöke. Az EM- KE - nevével összhangban - elsősorban kultúrális rendezvényeket szervez, kiállításokat rendez. Úgy hiszem: egész életem és eddigi tevékenységem elegendő biztosítékot nyújt arra, hogy megválasztásom esetén a budapesti 9. választókerület országgyűlési képviseletével járó feladatokat a választópolgárok érdekében lelkiismeretesen el tudom látni. Pártom programját minden választópolgár ismerheti, személyes találkozásaink alkalmából magam is részleteztem és részletezem. E program lényege az alábbiakban összegezhető: Munkát, biztos megélhetést, kiszámítható jövőt! Törvényességet, demokratikus rendet, nyugalmat! Békét, független, semleges Magyarországot! Büky Dorottya országgyűlési képviselő programja Erzsébetváros képviselőjének a lakosságon kívül Ismernie kell a kerület Intézményeit, szervezeteit, tudnia kell, hogy milyen munka folyik a családsegítőkben, a nyugdíjasházakban, az ERIK-nél, az Iskolákban, a rendelőintézetekben. Napi kapcsolatban kell lennie az önkormányzattal. Csak együttműködéssel lehet eredményeket elérni! Ezért találkoztam a kerület egészségügyi dolgozóival, szociális munkásaival, egyházi vezetőivel, pedagógusaival, ezért teremtettem lehetőséget a civil szervezetek bemutatkozására, ezért tanulmányoztam az önkormányzat munkáját. Összefogás Erzsébetváros képviselőjének Ismernie kell a lehetséges támogatási forrásokat, ehhez szükséges az együttműködés a Fővárosi Önkormányzattal és a különböző minisztériumokkal is. Ezért hívtam el többször Demszky Gábort, Budapest főpolgármesterét, ezért dolgoztunk együtt a program elkéEgyüttműködés szítésében Groó Rudolffal, a VII. kerület fővárosi képviselőjével. Ezért volt a kerületi kábeltévében vendégem a Népjóléti Minisztérium osztályvezetője is. Ezért kértem és kérem az Ön segítségét, tanácsait most és a választások után is. Legsürgősebb feladataink Tapasztalataim megerősítettek abban, hogy sokkal többet kell tennünk az emberi kiszolgáltatottság és az elszegényedés ellen. A kerület lakóit különösen érzékenyen érintik az Igazságtalan víz- és csatornadíjak. A lakosság jelentős részét kitevő nyugdíjasoknak biztosítani kell, hogy nyugdíjaik együtt mozogjanak a reálbérekkel, a szociálsegélyek valóban az önhibájukon kívül rászorulóknak jussanak. E munkában segítséget Jelent számomra, hogy a Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövetsége kiemelten támogatja Jelölésemet és programomat. Biztonságot kell teremtenünk, hogy senkinek ne kelljen rettegnie a munkanélküliségtől és az elszegényedéstől. Ennek egyik alapja, hogy a vállalkozások terhei csökkenjenek, bátran vállalkozhassanak. Távlatok - a Főváros szíve Tudom, hogy a VII. kerület valaha Jobb napokat látott. A rossz közbiztonság, a szennyezett levegő, a köztisztasági és par- "kolási problémák ma súlyos teherként nehezítik az itt lakók életét. Szeretném, ha Erzsébetváros egyszer újra a Főváros szíve lehetne. Össze kell fognunk mindazokkal, akiknek vannak elképzelései és lehetőségei a problémák megoldására. Együtt sikerülni fog Bízom benne! Ezt a programot Erzsébetváros 4000 lakójával együtt írtam a gondoskodó változásért. II ERZSEBETVAROS 1994/6. szám VÁLASZTÁS ’94