Erzsébetváros, 1994 (2. évfolyam, 1-17. szám)
1994-04-22 / 6. szám
BÉRLAKÁSOK, LAKÁSBÉRLŐK Kell-e a pártoktól független érdekképviselet? Ki képviseli a lakók érdekeit? (folytatás az 1. oldalról) A mostani beszélgetést Németh Izabella kezdeményezte, hogy az Erzsébetváros című újság által Is nagyobb nyilvánosságot kaphasson egyesületük.- Köszönöm a lehetőséget. Mindenekelőtt azt szeretném elmondani, hogy bár 1993. márciusában lemondtam az ELE titkári teendőiről, az Egyesülettel nem szűnt meg a kapcsolatom, a jelenlegi vezetéssel Is jó a viszonyom, az önkormányzatban pedig tagja vagyok a Lakásügyi Bizottságnak. Az az Igazság, hogy 1989 óta egy kicsit elfáradtam, s már nem tudok annyi Időt a közéletnek szentelni.- Melyek azok a területek, ahol az Egyesület tevékenykedik?- Megalakulásunkkor elsősorban a bérlők képviselete volt a célunk, azonban Időközben tagjaink egy része tulajdonossá vált a lakáseladások következtében, s így fel kellett vállalnunk a friss tulajdonosok képviseletét Is. Mindezek következtében néhányan azt érezhették, hogy eredeti céljainkat feladtuk, azonban én úgy gondolom, hogy mindig az élet adta feltételekhez kell al- kalmazkodni.A legnagyobb gondunk, hogy sajnos minket is elért a mostanában mindenütt tapasztalható közöny. Nincs elegendő emberünk, sőt egyre kevesebben vagyunk. A jelenlegi vezetés a lehetőségekhez képest mindent megtesz, de ez aktív tagok nélkül bizony nagyon kevés.- Milyen az önkormányzattal az egyesület kapcsolata?- A képviselőkkel illetve az önkormányzattal igen felemás a kapcsolatunk. Aki segíteni szeretne, annak nincs eszköze, akinek pedig lehetősége lenne, annak nincs kedve hozzá. Mindehhez hozzájárul még a képviselő-testület megosztottsága. Sajnos a pártérdekek nagyon .erősen meghatározzák a szavazások eredményeit. Higgye el, nem nosztalgiából mondom, de bizonyos szempontból jobb volt a tanácsrendszer. Akkor ugyanis sokkal inkább partnerekként kezeltek minket állampolgárokat, mint most. Legalább meghallgattak... Csak egy példa: Immáron három éve folyik az IKV átalakítgatása, s bennünket egyszer sem kérdeztek meg. Egyébként a kezelés és üzemeltetés rendszerében nem történt semmi változás, ugyanúgy monopolhelyzetben van az ERIK, mint az IKV volt, csak a neve lett más. Vagy Ön szerint Javult a kerület lakásainak állapota? 1992-ben felhívtam a képviselő hölgyek és urak figyelmét arra, hogy ne bízzák a társasházaknál a tulajdonosi felügyeletet az ERIK-re, hiszen ez összeférhetetlen azzal, hogy ugyanakkor az ERIK látja el a kezelést Is. Ez azt jelenti, hogy az ERIK megbízza magát, elvégzi vagy nem végzi el a feladatot, ellenőrzi saját magát, sőt még ki Is fizetteti mindezt a tulajdonosokkal! Most a legújabb átalakítási ütemben újra az ERIK-nek szánják ezeket a feladatokat. Ismerem a tulajdonosok véleményét: ők nem örülnek mindennek!- Mindezek Ismeretében hogyan tovább az érdekképviselettel? Lehet valamit tenni a helyzet Javításáért?- Az új lakástörvény a helyi önkormányzatok hatáskörébe utalt nagyon sok mindent, így például a lakbérek megállapítását Is. Ehhez például nagyon erős érdekképviseleti kontrollra van szükség. Továbbra is az a véleményem, hogy a civil szervezeteknek nagyon meg kell nézni, hogy kiket és milyen mértékben támogatnak az önkormányzati választásokon. A legjobb persze az, ha saját embereiket tudják bejuttatni a képviselő-testületekbe, de ehhez az arra alkalmas aktív tagokra van szükség. Meg kellene erősödnünk nekünk is ahhoz, hogy embereink ott lehessenek a következő önkormányzatban.- Önnek személy szerint milyen tervei vannak az elkövetkezendő időszakban?- Jómagam már 8 hónapja nem lakom a kerületben, s mint azt a beszélgetésünk elején elmondtam Önnek, nagyon elfáradtam. A választásokig mindenképpen segíteni szeretném azokat a képviselőket, akik a nehéz körülmények ellenére is tesznek valamit a helyzet javításáért, s természetesen továbbra Is pártoló tagja maradok az Erzsébetvárosi Lakásbérlők Egyesületének. További terveink magán- természetúek.-D.1994/6.szám ERZSEBETVAROS 7 Új híd a vén Duna felett Várhatóan 1998-ra készül el az a ti- zenkétmilliárdos beruházás, amelynek építését a jövő év közepén kezdik el, s amely nem más lesz, mint szép fővárosunk legújabb, sorrendben a tizedik hídja a Szentendrei-sziget csücskénél. A közlekedési miniszter is megerősítette, hogy az új híd része lesz a M0- ás autópálya északi széktorának, mely az M3-as autópályát köti majd össze a 11-es főúttal. Hat változat közül kettőt választott ki a szakmai zsűri azokból a tanulmánytervekből, amelyeket az UNITEF és a CÉH mérnöki irodák készítettek el. Ezek szerint a Nagy-Dunán pilonos kábelhíd épül majd, míg a Szentend- rei-Duna ágat gerendahíd szeli át. A hídszerkezetet egy ütemben készítik el, kétszer három sávos kivitelben. Ez a jelenlegi árakon számolva 11-12 milliárd forintba kerül. A hídhoz 10 km hosszú, kétszer kétsávos autóútszakasz épül, az engedélyezési tervek már ez év júniusában elkészülnek. A kivitelezési munkákkal - mint említettük - várhatóan három év alatt készülnek el. A költségeket felerészben az útalapból, felerészben világbanki kölcsönből finanszírozzák. Az üzemanyag-megtakarítás, a kedvezőbb forgalmi megoszlás és a környezetvédelmi célok megvalósulásával a hidak nyolc és fél év alatt megtérülnek. A Világbank 12 év türelmi időt ad. A kivitelezésre a szaktárca nemzetközi versenytárgyalást ír ki. Mi pedig, budapesti polgárok, 1996. és 1998 között (talán) két új fővárosi híd születésénél is bábáskodhatunk. Pszichológiai tanácsadás életvezetési problémák megoldásához- társkapcsolati problémák- családi- és szerepkonfliktusok- életvezetési gondok- szexuális tanácsadás- válási tanácsadás nevelési tanácsadás- boldogság tanácsadás Időpont-egyeztetés telefonon: 142-6972 Profident Fogászati Centrum Budapest VII. Károly krt. 1. (az Astoriánál)