Erzsébetváros, 1994 (2. évfolyam, 1-17. szám)
1994-01-14 / 1. szám
LEGALUL Hétköznapok koldusai Minden nap végigtapogatom érzékszerveimmel a város egyes főbb idegszálait, amerre járok. A pálya egy fájdalmas pontján az aluljáróban reggelente lábavesztett, szakállas, negyven év körüli férfi kéregét a falnál ülve, közönyös tekintettel. Talán Temesvár, vagy Bukarest barrikádjainál vesztette el a lábát azokon a napfényes, téli napokon, talán egy kamion vagy villamos alatt saját vagy mások lelkiismeretlenségétől sújtva a pesti éjszakában. Szavai elvesznek a metróból kiözönlö népek zajában. Egy másik ilyen ponton koraérett-érzéketlenül, mo- solytalan ábrázattal fonja a földön guggoló apja nyaka köré a karját egy 6-7 éves kislány. A férfi még fiatal, büszkeségének romjaiban fordítja a föld felé borostás arcát. Talán náluk szorul el legjobban a torkom. Őket valószínűleg nem Magyarországon a sors hozhatta olyan helyzetbe, amelyből ide vezetett az útjuk. Egymást szorító karjuk többet mond, mint csupán az eredményes koldulás érdekében beállított élőkép-, a széteső család utolsó, összetartozást kifejező, kétségbeesett gesztusa ez. Ha valaki arra kényszerül, hogy legmélyebb fájdalmát mások előtt kiteregesse, csak azért, mert így juthat olyan összeghez, amellyel egyik napját a másikba fér- celheti távolabbi jövőkép nélkül, az teljesen lemeztelenedett már a szó mindkét értelmében majdhogynem. S a legfájdalmasabb talán, hogy egyéni tragédiájukon túl lett légyen ez esetben annak oka bármi élő jelképévé váltak a háborútól és nyomortól szorongatott európai (és távolabbi) népeknek. Az egészséges és természetes önzés közegén keresztül azonnal belém hasít a figyelmeztető felismerés: veszélyben a család, a puszta lét, s ez a veszély bármelyik pillanatban átterjedhet futótűzként ide is, az áldott stabilitás és béke szigetére. Ide is, ahol MI ÉLÜNK! Fölismerem a gondolat vergődő visszásságát, méltóságunkat nyirbáló élét. De nem tehetek ellene semmit, csak elhessegetem. Vagy egy dinamikusan kitevő cselekvésre kötözve szabadítom meg magam a szorongástól, adok nekik alamizsnát. Annak ellenére, hogy ez a bajokon mit sem segít. Ki ne látott volna már a pályaudvarokon padokon, vagy földön heverő rongycsomókat, pihenő, alvó, az életet pusztán kényszerűségből morzsoló idős embereket... A vörös bibircsókos, piszkos arcokat, a bedagadt szemeket, a fekete körmöket és az eszmévé szakadt ruhákat, a vattaként nyomuló, orrfacsaró bűzt lehet sokféleképpen minősíteni. Sok mindent lehet gondolni minderről, csak egyet nem lehet. Kivonni magunkat alóla, teljesen elfordulni tőle, tudomásul sem venni egyáltalán. Nehezen megóvott öntudatunkba, ápolgatott illúzióinkba, viszonylagos rendünkbe belép ez a látvány. Ecce homo... Itt áll, vagy éppen fekszik saját vizeletében dideregve ez a sok csontsovány antikrisztus, az emberré sűrűsödő tévedések, hibáik és igazságtalanságok szövete, a nyomor és kilátástalanság kötőanyagával egybefogva. Rácsok, felhők és tócsák díszletei között botorkáló kolónia ez, atomjaira szakadtán. Ez az a gárda, akinek már elvből sem adsz, mondván, hogy úgyis elissza. Bár az alkoholt és a kábítószert szinte mindig az okokkal azonosítjuk, a tárgyilagosság kedvéért megjegyzendő, hogy más úton-módon is lehet jutni a gödör fenekére. Ahol már az alkohol, a drog átmeneti és csalfa meg- könnyebülést hozhat a szenvedőknek. Vagy és ezt is ki kell mondani megrövidíti a kifelé vezető egyetlen utat. Kemény szavak ezek, de amellett, hogy megtartjuk magunknak a hitet, hogy az ember bárhonnan képes visszatérni, igazságtartalmukon mely kényszerítő felismerésként hat érdemes elgondolkodni. Ez az esztendő a Család Éve lesz, ahogyan a pápa meghirdette. Nem véletlenül. Ez az a mag, amelyből kiindulva, koncentrikusan bővülve a társadalmi közösségek különböző szintjeire, rendet teremthetünk. Ez az a forrás, amelyből az ember sorsa felépítése során leginkább meríthet. Ahonnan szeretet és erkölcs fakad, amellyel a legnehezebb sorsfordulók is átvészelhetek. Minden nap jártamban-keltemben látom, érzem a város főbb idegszálait, azokat a pontokat, ahol sűrűsödik a kínálat és a kereslet, az utak találkozását, ahol felszínre kerül, láthatóvá válik a siker és a sikertelenség, a fény és az árnyék is. Ezeken az idegszálakon és gócokon, mint apró fájdalomérzetek, hétköznapjaink koldusai mozognak. Sajnos egyre többen. Közöttük gyerekek is, csillogó szemmel, jól betanult jajgató rimánkodással, munkaruhaként viselt rongyokban. Érezhető, látható rajuk: legapróbb koruktól kezdve oktatják szüleik, hozzátartozóik őket erre a szerepre. A szerzés mozgással és színészkedéssel párosul, időnként erőszakosan, szívósan tapadnak a cél érdekében. Vajon hová vezet ezeknek az apró professzionális koldusoknak az életútja? Az ő kis életútjuk, akiktől mindjárt születésük után ellopják a harmonikus és rendezett embersors minden lehetőségét? Akikből eléggé el nem ítélhető módon valószínűleg korábban hasonló sorsú szüleik kivonják a boldogság minden képességét. A választ tudjuk, az utóbbi évtizedekben megtanulhattuk. Hogy hol bukkanhatnak fel később az efféle gyerekkort élt felnőttek. Most a Család Evének első napjaiban, miközben kikerülöm utastársaimmal a metró kijáratánál a saját hányadékában fekvő koldust, arra gondolok, vajon mit tehetek én azért, hogy gyermekeim feje fölött ne lebegjen a hasonló sorsok Damoklész- kardja. A válasz egyáltalán nem egyszerű és nem is könnyű végiggondolni tisztességesen. De talán megéri bevallani magunknak, csak mi külön-külön és együtt is tehetjük éppé és széppé életünket. Hogy hosszú idő után egyszer végre gyönyörködhessünk is egymásban. Fábián Gyula ® Halló? Telefonszolgálat! ® Rák lelkisegély telefonszolgálat A Magyar Rák Liga szervezésében lelkisegély telefon- szolgálat indult. Lelki támaszt, segítséget kíván nyújtani mindazok számára, akik daganatos (rák) betegséggel kapcsolatos problémákra keresnek választ (megelőzés, életmód-változtatás, gyógyulás lehetőségei, stb.). A hívás ingyenes. Hívható minden nap 9-től 21 óráig a 135-3915-ös telefonszámon. Telefonszolgálat gyerekeknek Angliában hét éve működik a Chidline gyermek telefon segélyszolgálat. A Chidline-t egész Angliában ingyen hívhatják a gyerekek, bármilyen jellegű problémával. Magyarországon a Kék Vonal 1993. márciusában kezdte meg munkáját. Vezetője, Flaskay Éva elmondta: eddigi tapasztalataik szerint a gyerekeknek itt is szükségük van ilyen jellegű szolgáltatásokra, hiszen sokszor senkihez nem mernek fordulni a problémáikkal. A Kék Vonal segít feloldani gátlásaikat, s abban is, hogy beszélni tudjanak gondjaikról környezetükkel is. A Kék Vonal ingyen hívható, 8 órától 19 óráig a 210-3349-es telefonszámon. Lelki segélyszolgálat A Caritas telefonos lelkisegélyszolgálat várja életvezetési és lelki problémákra vonatkozó ingyenes hívásaikat a 142-7762-es számon, kedden, csütörtökön, pénteken, vasárnap, 18 órától reggel 6 óráig. 8 ERZSÉBETVÁROS 1994/1. szám
