Erzsébetváros, 1994 (2. évfolyam, 1-17. szám)

1994-12-19 / 17. szám

OKTATÁS - MŰVELŐDÉS Sziget a folyamon Öröm tudósítani a fejlett informatikától túlszabályo­zott, olcsó tömegkultúrával elárasztott világunkban olyan eseményről, amelynek az Alsó-erdősor utcai Általá­nos Iskola adott otthont. Az első emeleti aulában nyílt meg november 30-án a Nagy Lajos Társaság képző­művészeinek tárlata. A Nagy Lajos Irodalmi és Művészeti Társaság 1986-ban alakult. olyan közös alkotói törekvé­seket valló írókból, költők­ből és képzőművészekből, akik sok esetben közös gyé­kényen. egy műsor vagy ki­állítás keretében szerepel­nek egymás mellett. A társa­sághoz megalakulása óta fo­lyamatosan csatlakoznak fiatal alkotók is. Megtudtuk, hogy a társaság civil szerve­ződés, amely kényes a politi­kamentességre. Céljuk, hogy üzenetüket, melyet irodalmi műveik vagy képeik, különböző műfajok. stílusok, alkotói szellemi­ségek egységben hordoznak, maguk vigyék az emberek­hez az ország minden terü­letére. Évente két-három ilyen alkalom nyílik szá­munkra. fővárosunkban be­mutatkoztak már a kőbá­nyai Pataki Művelődési Köz­pontban. Angyalföldön és most Erzsébetvárosban is. A festő szekció - mely 31 alko­tótól mintegy 40 képiét mutat be az aulában - legismer­tebbjei Szabó Lajos, Bükköst Gábor és Nolipa Pál. S hogy mi az üzenet? Már kiérződött Móni Oltó előadóművész sza­vaiból. aki József Attila Du­nánál c. versét és Slmor And­rás két csípiős poémáját - a gyerekekre is nagy hatást gyakorolva - közvetítette a hallgatóságnak. A színek, formák és har­móniák sűgnak a Duna partján 1 100 éve élő embe­rek. népek értékeiről, hagyo­mányairól, amelyet az ele­ven valóság is hordoz. Meg­őrzésük ma létérdekünk, hi­szen a technokrácia és a rosszul felfogott modernség kardcsörtetve, audió-videó fegyverzetében, az ízlésrom­boló divat harci színeivel ki­mázolva tör ellene. S a kez­deményezés e ponton talál­kozik az iskolával, az iQú- sággal is. Az iskolavezető­ségnek köszönhető a felis­merés és a tett. hogy napja­ink általános iskolás gyer­mekei. akik nagyon keveset találkoznak igényes képző- művészeti alkotásokkal. most legalább két hétig fest­mények között járhatnak, a hétköznapjaikat leginkább kitöltő iskola falai között. S ha már ott járnak, meg is nézik az alkotásokat nap mint nap. vitatkoznak róla, eldöntik melyik miért tetszik és miért nem. A kiállítás egyébként nyi­tott. Megtekinthető az iskola első emeletén (VII. kér. Alsó­erdősor utca 14-16.) decem­ber 14-ig. naponta 10 órától 17 óráig. A képek megvásá­rolhatóak.- fábián ­Gyümölcsosztó Mikulás-nap Látogatás - ünnep ürügyén - a Kertész utca 30-ban Színjátszó tagozata révén már írtunk a közelmúltban, a Budapest ötödik polgári iskolájaként alakult. 1889- től folyamatosan működő, patinás intézményről, amely szűkebb pátriánk - Erzsé­betváros - egyik legnagyobb és legszebb iskolája. Falai átmeneti otthonul szolgáltak többek közt - tanárként - Kodály Zoltánnak. Füst Mi­lánnak. Öveges Józsefnek-* diákként - Karinthy Frigyes­nek. Ránki Dezsőnek, Kocsis Zoltánnak is. Ma 630 fiatal zengi be nap mint nap a méltóságteljes folyosókat és termeket. Ebből 515 az álta­lános iskolás, és 115 a szakiskolai tanuló. Az idén a Budapesten ülésező EBEÉ- értekezlet jóvoltából koráb­ban kopogtatott be a Miku­lás, akinek érkezése már évek óta hagyomány az épü­letben. Már december 2-án. pénteken reggel 8 órakor be­lépett és a délelőtt folyamán bejárta az egész iskolát. El­jutott mindenkihez, és zsák­jából nem szokványos nya­lánkságokat tartalmazó ajándékcsomagokat oszto­gatott. Mint dr. VáradI Iván Attila az iskola igazgatója el­mondta. idén nem érdemek szerint adogatott ajándékot az egyébként is ráérősebb Mikulás bácsi. Bár érdemei szerint mindenkihez volt egy-két jó, vagy feddő szava, azokra tekintet nélkül min­denki egyformán kapott ajándékcsomagot. A cso­magban ezúttal csak deko­ráció volt a csoki és a sza­loncukor. Fejenként 1 kg gyümölcsöt - narancsot, mandarint és banánt - osz­tott ki a lépcsőket koptató pirossüveges, fehérszakállú vendég. A viszonzás remé­nyében a problémásabb he­lyeken is igyekezett ünnep­pé varázsolni ezt a napot. Krampuszai, akik visításra késztették ugrabugrálásuk- kal. csipkedéseikkel a gyere­keket. szintén élethű jelmez­ben feszítettek. Ok az általá­nos iskola színitagozatos ta­nulói közül kerültek ki. A jó öreg Mikulás, miután elfá­radt. letáborozott és gépi hangosítás segítségével hív­ta magához azokat a gyere­keket, akikkel még addig nem találkozott. A Mikulást. Puskás László ének-zene ta­gozatos művésztanár, Erzsé­betváros és az iskola ismert. sokoldalú személyisége ala­kította. A csomagok tartal­ma mögött szelíden meghú­zódik egy fontos nevelési cél is. A gyümölcsnap az egész­séges életmódra és táplálko­zásra nevelés szándékában fogant és az intézmény jó gazdálkodását, takarékosko­dását is dicséri. Az iskola saját szervezésű alapítványt működtet, annak érdeké­ben, hogy a meglehetősen vegyes családi háttérrel ren­delkező tanulók mindegyike megfelelően feltöltődhessen e falak között és direkt ha­tások nélkül is visszahasson az érzelemszegényebb csalá­dokra. A NEBULÓ-alapít- vány a jótékony célú befize­téseket az alapellátáson túl­mutató célokba - pl. számí­tógépes tanfolyamok, könyv­tár, ünnepi alkalmak stb. - fekteti be. Elszállt egy szép délelőtt, s a csengőszó után már - a munka mellett - mindenki az év utolsó napjaira készül. Boldog Karácsonyt! Fábián Gyula András 1994/17. szám ERZSEBETVAROS 13

Next

/
Thumbnails
Contents