Erzsébetváros, 1994 (2. évfolyam, 1-17. szám)

1994-11-11 / 15. szám

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Szorzóban Három hónap után ismét felfüggesztették hivatalából a polgármestert (Folytatás az 1. oldalról) A pályázatot elbíráltuk, megállapítottuk a sorrendi­séget. eredményt hirdet­tünk. Rendeletünk értelemé­ben az eredményhirdetés azonnali szerződéskötési kö- telezettséyet rótt az önkor­mányzatra . Eltelt fél év. és a szerződé­sek nincsenek megkötve. Természetesen volt egy buk­tatója a dolognak. A lakókat ki kell költöztetni, azaz meg­felelő lakást kell biztosítani a számukra. Ez az amit át­adtunk az apparátusnak. A szanálás, azaz a munka el­kezdése a kiköltöztetéssel egyidejűleg történt volna. A vállalkozókkal kötendő szerződés ügye először a gazdálkodási irodán, majd a városgazdálkodási irodán - ahová polgármesteri döntés alapján került - akadt el. A városgazdálkodási irodán mondvacsinált indokokkal visszaadták a szerződések egy részét, a többiről pedig úgy vélekedett az irodaveze­tő. hogy az ráér. Ezután döntött úgy a gaz­dasági bizottság, hogy vizs­gálatot kell indítani a pol­gármester úrral szemben. Mi nem keresgélhetünk az apparátuson belül olyan embert aki hibázott, mi csak a polgármester úr ellen in­díthatunk vizsgálatot, mivel a munkáltatói jogok őt ille­tik. de hozzá kell tennem, szerződést is csak a polgár- mester úrnak van joga aláír­ni. A felfüggesztés előtt hosszú egyeztetéssel próbál­koztunk. Szerettük volna meggyőzni a polgámester urat arról, hogy mi semmi mást nem kérünk, minthogy nyugalomban békében mű­ködjön az apparátus ebben a hátra lévő időben. Garan­ciát szerettünk volna kapni arra. hogy a bizottsági és testületi határozatok kor­rektül végre lesznek hajtva. Erre sajnos több órás meg­beszélés után sem tudott a polgármester úr megnyugta­tó garanciákat adni az ott ülő pártoknak. Ezek után döntöttek úgy a képviselők, hogy felfüggesztik hivatalá­ból a polgármestert.- November 1 -jén felfüg­gesztett a testület, amit tel­jesen indokolatlannak és célszerűtlennek tartok. Meg vagyok róla győződve, bog/ ez azért történt, hogy eltávo­lítsanak a hivatalból és fél­reállítsanak. Nem akarok belebonyolódni a testület ál­tal hozott határozatok tagla­lásába (a Vagyonkezelő Rt. és az ERIK Rt. létrehozása) amelyek ezt az egész lavinát még júniusban elindították. Ehelyett hangsúlyozni sze­retném. hogy a gazdasági bi­zottság kilenc épületre kiírt szanálási pályázatával én tökéletesen egyetértettem, s egyetértek ma is. Ezek az épületek rossz állapotban vannak. Kétségtelenül le kell ezeket bontani, mert a terület többet ér üresen mint romos épülettel terhel­ve. A pályázat és a gazdasá­gi bizottság határozata gya­korlatilag nem jelölt meg ha­táridőt. A nyári időszakban a kor­mány kötelezett bennünket a Hársfa utca 33. és a Holló ut­ca 8. számú ház kiürítésére, mert a két épületet át kellett adni a baptista közösségnek és a román ortodox egyház­nak. Az épületekben a kiürí­tendő lakások száma 30-35 körül vqlt. Ez borzalmasan leterhelte egyrészt a lakásosz­tályt másrészt a városgazdá- kodási irodát. Amikor ezek megtörténtek, sor kerülhe­tett a Hutyra, a Jobbágy és a Dózsa György úti épületek kiürítésére. A három szerző­dést aláírtam. Minden pá­lyázót értesítettem arról - szóban vagy levélben -. hogy pillanatnyilag nem tudok hatáidőt adni a lakások ki­ürítésére. így a szerződés megkötése illuzórikus lenne. A benyújtott szerződésekben egyébként hiányosságok is voltak, például hiányzott a bontási terv és azok engedé­lyeztetése.A konkrét szerző­déseknél ezeket korrigáltuk. Abban a pillanatban amikor látszati reménye lett volna annak, hogy a többi épületet is ki lehet üríteni, folyama­tosan aláírtam volna a szer­ződéseket. Még egyszer hangsúlyozni kívánom, tel­jesen egyetértek a gondolat­tal. Ha ez a fegyelmi tárgya, nem tudom, miért befolyá­solja a vizsgálat eredményét, ami indokolta a képviselő- testület szerint a felfüggesz­tést. A képviselő-testület a ha­tározatában az állítja, hogy befolyásolnám a hivatal dol­gozóit. ha tanúvallomást tesznek. Egy dologról elfeld- kezik a tisztelt képviselő- testület. A fegyelmivel kap­csolatos jogszabályok értel­mében a fegyelmi alá vontat, sőt jogi képviselőjét meg kell hívniuk minden tanú meg­hallgatásánál. hogy kérdése­ket tudjanak feltenni a ta­núnak. Tudomásom szerint mielőtt a felfüggesztést ki­mondták volna, már két iro­davezetőt meghallgattak. Alapvetően jogszabálysértést követtek el. A képviselő-tes­tű let egy alkotmánysértést is elkövetett ebben az ügy­ben. A fegyelmi alá vont jogi képviselőjét kötelesek meg­hallgatni. Polinszky doktor­nő amikor a fegyelmi vád­pontok elhangzottak nem adott szót jogi képviselőm­nek. Bírósághoz fordultam, re­mélhetőleg hamar kitűzik a tárgyalást. Én úgy érzem, hogy a tes­tület egy része nem kívánta a felfüggesztésemet, és a kö­vetkező ajánlatot tették: mondjak le a munkáltatói jogomról és adjam át a jegy­ző úrnak: Ebbe bele is egyeztem volna, hiszen de­cember 11-től törvény értel­mében úgyis a jegyzőé a munkáltatói jog. A másik két kérdésbe, egyrészt, hogy minden aláírási jogomról mondjak le, másrészt min­den hatáskörömet, amit a törvény a polgármesterre ru­házott. adjam át dr. Po­linszky Márta alpolgármes­ternek, nem tudtam bele­menni. Ezek után felfüg­gesztettek, hogy ez megold­ható legyen. November 2-án táviratot kaptam az alpolgármester­asszonytól. hogy adjam át az irodám kulcsait. Novem­ber 3-án ügyvédem jelenlé­tében bementem a hivatal­ba. Felajánlottam, hogy minden iratot átadok, hogy a hivatal működésé zavarta­lan legyen, de az irodám kulcsait nem voltam hajlan­dó átadni. Azzal váltunk el, hogy akkor fel fogják nyitni illetve törni. Kíváncsian vá­rom, megteszik-e? Faragó János így vélekedik a történtekről: 2 ERZSÉBETVÁROS 1994/15.szám

Next

/
Thumbnails
Contents