Erzsébetváros, 1994 (2. évfolyam, 1-17. szám)
1994-10-20 / 14. szám
KÖZBIZTONSÁG A rablás Rendőrségi sarok Ezt a bűncselekményt sokan összetévesztik a betöréses lopással, amikor azt mondják: Kirabolták a lakásomat!. Jogi értelemben egy lakást nem lehet kirabolni. Rablásról akkor beszélhetünk, ha az elkövető, személy ellen alkalmaz erőszakot vagy fenyegetést a megtámadottnál levő értékek megszerzése végett. A lakásbetörésnél azonban a tettesek éppé a sértett távollétében követik el a bűncselekményt. Az olvasók többnyire a pénzintézetek sérelmére végrehajtott rablásokkal találkoznak a sajtóban. Ezek előkészítése komolyabb szellem- i tevékenységet igényel és a lottó főnyeremény nagyság- rendű zsákmány ígérete ellensúlyozza a lebukás esetén kiszabásra kerülő súlyos büntetés kockázatát. A hétköznapok szintjén azonban a rablások nem ilyenek. Döntő többségükben az áldozatok átlagemberek, a tőlük eltulajdonított értékek gyakran néhány ezer vagy csak néhány száz forintnyi. Ebből adódóan senki sem áltathatja magát azzal, hogy ő szegény, neki nincs mitől félnie. A férfi sértettek sok esetben maguk is ludasak a rablás bekövetkeztében. Csak két jellemző példa:- Nagyvonalú emberünk alkalmi ismerőseinek fizet néhány kört a kocsmában, akik kifigyelik, mennyi pénz van nála és azt. hol tartja, majd hazafelé vezető útján arra alkalmas helyen megtámadják.- Szerelemre éhes emberünk pénzt ígér a neki kedveskedő alkalmi hölgyismerősének. ha az vele tölti az éjszakát. A hölgy látszólag mindenre kapható, de még mielőtt az ágyig elérnének a hölgy barátja váratlanul felbukkan, bánatában pedig emberünket elagyabugyálja. pénzétől megszabadítja. így általánosságban talán még humorosnak is tűnhetnek ezek az esetek, azonban a konkrét ügyekben sokszor kórházba kell vinni a sértetteket. A nők ritkán hibáztathatok a bekövetkezett támadásért. Az ő fizikai gyengeségük ad bátorítást a támadóknak. Szintén két jellemző példa főleg nappali órákban elkövetett rablásokból:- A hazafelé tartó nőt követik. majd saját kapualjában vagy liftjében támadják meg.- Egy eladó által működtetett üzletbe megy be a támadó és a bevétel átadására kényszeríti az alkalmazottat. Bár több esetben hiúsult meg rablás a sértett határozott fellépésének köszönhetően. a komolyabb sérülés kockázata érdekében nem szabad ellenállást tanúsítani. Figyeljük és kövessük a rablót, és amint lehetővé válik a rendőrséget értesítsük. Nem ritka ugyanis, hogy az elkövető néhány száz méter menekülés után már megnyugszik. esetleg a fissen szerzett pénz elköltésébe kezd és így a forrónyomos üldözés eredményre vezet. Végül még egy tanács. Vannak helyzetek, amikor elkerülhetetlen az. hogy sok pénzzel vagy értékkel közlekedjünk. Ilyenkor soha ne menjünk egyedül, kérjünk meg családtagot vagy barátot. hogy kísérjen el. A rablók ugyanis ritkán vakmerő- ek. Létszámfölényben szeretnek támadni, tehát ha a potenciális áldozat társaságában más személy is tar-' tózkodik nagy valószínűséggel elmarad a támadás. írta: Orsós Károly a VI-VII kerületi rendőrkapitányság munkatársa Peches ember... ...ne menjen a jégre, akarom mondani, ne másszon be éjjel irodahelyiségbe. Az egyik éjszaka ugyanis az ERIK Vállalat Szövetség utcai irodájába bemászott. Igen ám. de épp akkor ballagott haza az ERIK egyik vezetője. s látván az akrobatikus mutatványt, taps helyett rögtön integetni kezdett egy arra guruló járőrkocsinak. Míg a rend őre őrködött. a cirkuszi mutatványt semmibevevő vezető elment az irodahelyiség gondnokához. édes álmából felébresztette. majd kulccsal felszerelve visszatért vele a helyszínre. A járőrrel együtt bementek az irodába, ami üres volt. Nem úgy a mellékhelyiség. aminek ajtaját zárva találták. Hiába szólóngatták. kérték, a bent ülő akrobata válaszra sem méltatta őket. Ekkor betörték az ajtót. Peches emberünk kilétére mindjárt fény derült. Zsebéből egy NOKIA személyhívót varázsolt elő a rendőr, ami természetesen az ERIK Vállalat tulajdona volt. Szóval, peches ember jobb ha otthon ül. Történetünk az egyik járőr reggeli csillapíthatatlan éhségével kezdődött. Betért hát a sarki boltba néhány kifliért és pár deka felvágottért. Az eladó a felvágott darabolása közben egy a közelben lakó nőről és hétéves kislányáról mesélt. Mint kiderült, az asszony gyakran váltogatja barátait, ami magánügye lenne, ha a kislány eközben nem viselné magán az épp aktuális férfi és az anya verésének nyomait. A minap is arcán foltokkal, nyakán véraláfutással ment be az üzletbe. Ilyenkor, mint mondta az eladó, az anya iskolába sem engedi lányát, hogy ne lássák a verés nyomait. A rendőr felkereste a szomszédokat, akik megerősítették az eladó által mondottakat. és hozzátették, hogy sűrűn hallják, hogy a gyerek torkaszakadtából sír vagy inkább ordít, miközben csattanak a pofonok. A rendőr tovább folytatva útját, bekopogott az asszony lakásába. ahol az ágyon négyen feküdtek. Két nő. egy férfi és a gyerek. A járőr meghallgatta az anyát, aki nem is tagadta, hogy verve neveli a gyereket, akit a rendőr kórházba vitt, ahol nyolc napon belüli sérülést állapított meg az orvos. A kórházban a gyerek mesélni kezdett. Elmondta. hogy gyakran kikap és sokszor az ágy alatt kell aludnia. Az orvos a kislányt nőgyógyászati vizsgálatra küldte. Gyermekkorú veszélyeztetésért az anya három évig terjedő szabadságvesztéssel súlytható. A Kertész utcában a minap fiatalok szórakoztak. Trabantokkal. Tették ezt mindazok ellenére, hogy még a képernyőn is Trabi jelenik meg. ha légszennyezésről van szó. s véletlenül sem a füstokádó, vállalkozók által alig-alig karbantartott. csak guruljon címszóval üzemeltetett teherautók, buszok. Szóval Trabikra specializálódtak. A kocsik körül mászkáló fiatalokra felfigyelt egy asszony, s hazaérve leküldte élete párját, nézzen már körül. Eközben már tárcsázta is a rendőrség hívószámát. A férj leballagott. A fiatalok felfigyelve a céltalanul nézelődő férfire szétszéledtek. Ketten azonban mégiscsak jól akarták végezni dolgukat beültek az egyik már kinyitott kicsi kocsiba. A férfi odament, s bár az egyik fiú meglépett, a másikat sikerült elkapnia. Ekkor ért oda a járőrkocsi. A srácot beültették a rendőrségi autóba, majd végigmentek a kocsisoron. Mindössze három Trabantot találtak. Nyitott ajtókkal. Tény azonban hogy egyik sem volt megrongálva, sőt nem is loptak ki belőlük semmit. Eközben a szétszéledt négy fiatal is visszaszivárgott, s elismerték a kocsik felnyitását.- Szórakoztunk. De semmi kárt nem tettünk - mondták. 1994/14. szám ERZSEBETVAROS 19