Erzsébetváros, 1994 (2. évfolyam, 1-17. szám)
1994-07-15 / 10. szám
MELLÉKLET d) a közterületen folytatni kívánt tevékenység gyakorlására Jogosító okirat (pl. vállalkozói Igazolvány, üzlet/lroda nyitás bejelentés) Ismertetését, e) a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló közterületek esetében a tulajdonos hozzájárulását f) a közúti forgalom elől Ideiglenesen lezárt közterület-használat esetén forgalomtechnikai tervet. (5) Az engedély Iránti kérelemhez az engedélyező hatóság felhívására be kell mutatni a közterületen folytatni kívánt tevékenység gyakorlására Jogosító okiratot. Az engedély megadása 6.§ (1) Az engedély megadása során figyelembe kell venni az építésügyi szabályzatokat, Erzsébetváros közterületeinek kategóriákba sorolását, a városrendezési terveket, a városképi és műemlékvédelmi, a köztisztasági, továbbá a közreműködő szakhatóságok hozzájárulásában előírt követelményeket, s ellenőrizni kell az egyéb feltételek (pl.: vállalkozói Igazolvány, üzlet/lroda nyitás bejelentése) fennállását Is. (2) Erzsébetváros közterületeit városképi, közlekedési, kereskedelmi szempontok alapján két kategóriába kell sorolni: a) A kategóriába tartozik a főútvonalon levő közterület, valamint a főútvonalra csatlakozó minden egyéb útvonal 50 m-en belül eső szakasza (az e kategóriába való besorolást az 1. sz. melléklet tartalmazza), b) B kategóriába tartozik az egyéb útvonalon levő közterület, az előző pontban foglaltak kivételével. (3) A közterületeknél és a telekkönyvileg nem közterületként bejegyzett, de közterület-használatú és jellegű területeknél Is a kategóriákba sorolásra figyelemmel kell az engedélyezési eljárást lefolytatni. Az egyes közterületi kategóriákban a-közterület-használat engedélyezése eltérő feltételekhez köthető részben vagy teljes egészében korlátozható, illetve megtiltható. 7. § (1) Erzsébetváros közterületein árusítás céljából pavilon és asztal elhelyezésére adható engedély. (2) Erzsébetvárosban az A kategóriába sorolt közterületre kizárólag pavilon elhelyezése engedélyezhető. Az engedély a 2. sz. mellékletben (4 db helyszínrajz) meghatározott helyekre, hírlap, könyv, virág-ajándék árusítására adható ki. (3) Az A kategóriába tartozó közterületre kizárólag Erzsébetváros Önkormányzata által készíttetett egységes, formatervezett pavilon helyezhető el. Az ettől eltérő pavilonokat le kell bontani. (4) Az önkormányzat által készíttetett az önkormányzat tulajdonában marad, erre építési engedélyt és közterület-használati engedélyt az önkormányzat szerez be saját nevére. Az Ilyen pavilon használata kizárólag a tulajdonossal létesített bérleti jogviszonnyal jöhet létre. (5) Az önkormányzat költségén létesített közterületi árusítóhely (pavilon) bérleti joga pályázat útján nyerhető el. (6) Ha az engedélyes több mint öt éve rendelkezik engedéllyel az adott területre, kérelmére a Gazdasági Bizottság a pályázati kötelezettség alól felmentést adhat. Az adott területre több mint tíz éve engedéllyel rendelkező mentesül a pályázati kötelezettség alól. (7) A B kategóriába tartozó közterületre, egyedi elbírálás alapján, asztal és pavilon elhelyezése engedélyezhető. (8) Az engedélyes asztalon csak a 3. sz. mellékletben meghatározott termékeket értékesítheti. 8. § (1) A közterület-használat - az 5.§ (3) bekezdésében említett esetben - csak az építési munka végzésének tartamára engedélyezhető. (2) A B kategóriába tartozó közterület Időszakonként megismétlődő használatára (pl.: gyümölcs- és zöldségárusítás) esetenként legfeljebb 6 hónapra lehet engedélyt adni. (3) A fővárosi főúthálózathoz tartozó közutak mentén, a műemléki vagy más szempontból védett területen engedély a Fővárosi Önkormányzat illetékes ügyosztályának előzetes hozzájárulásával csak akkor adható, ha a közterület-használatot különösen fontos érdek teszi szükségessé (pl.: villamos-, troli- és autóbuszvárakozó fülke létesítése, építési munka végzése). (4) Közterület-használati engedély árusítás céljára magánszemélyek részére csak abban az esetben adható ki, ha a kérelmező vállalkozói Igazolvánnyal rendelkezik. (5) A kereskedő az üzletének homlokzatával érintkező közterületen Ideiglenesen, Illetve idény-jelleggel árusíthat. Gyümölcs- és zöldség árusítása esetén az áru fóliával való letakarásáról gondoskodni kell a kereskedőnek. A közterület használatához a szükséges hatósági engedélyeket be kell szerezni. 9.§ Nem adható ki közterület-használati engedély: a) kereskedelmi célra a fővárosi főúthálózathoz tartozó közutakra üzleten kívüli árusításra, b) olyan Járdaszakaszra, ahol a tervezett létesítmények a gyalogos közlekedést vagy az úttestre lépő gyalogosok, valamint a közúti forgalomjelző táblák és Jelzőberendezések észlelését akadályozná, c) a főútvonalra rendszám nélküli üzemképtelen jármű tárolásához, d) közúti szolgáltatáshoz használt járművek tárolására, e) lakó- vagy középület homlokzatától A kategóriába sorolt közterület esetén 3,00 m-en belül, B kategóriába sorolt közterület esetén 2,5 m-en belül pavilon és a hozzátartozó szerkezeti elemek (előtér, reklám stb.) elhelyezésére, f) közterek és parkok területén, g) göngyöleg tárolására, h) villogó- és futó fényreklámokra, 1) olyan tevékenység gyakorlásához, amely környezetére káros hatással lenne. Az építésügyi hatóság a városkép és az épületek védelme, Illetve forgalomtechnikai okokból a köz- területfoglalást megtilthatja, Illetőleg megszabhatja annak méreteit és elhelyezési módját. 10. § (1) Az engedélynek tartalmaznia kell: a) az engedélyes nevét, állandó lakó- és telephelyének címét, b) a közterület-használat célját és Időtartamát, vagy azt, hogy az engedély milyen feltétel bekövetkeztéig érvényes, Illetőleg, hogy állandó Jellegű, c) a közterület-használat helyének, módjának, műszaki paramétereinek és feltételeinek pontos meghatározását, d) az engedélyezési eljárásban közreműködő szakhatóságok hozzájárulásában foglalt előírásokat, e) az engedély megszüntetése vagy visszavonása esetére az ereded állapot helyreállítására vonatkozó kötelezettség előírását, f) közterület-használati díj fizetési kötelezettség esetében a díj mértékét és fizetésének módját. (2) A közterület-használati engedélyben elő kell írni, hogy a használó köteles az Igénybevett területet és környezetét tlsztántar- tanl, a göngyöleg és szemét elszállításáról 4 órán belül, valamint közterületi létesítmény esetén annak karbantartásáról gondoskodni. (3) Az anyagok és szerkezetek tárolásával kapcsolatos engedélyben azt Is ki kell kötni, hogy a tárolás csak a munka-, baleset- és egészségvédelmi óvórendszabályokban előírt módon történhet. (4) Az építési munka végzésének tartamára szóló közterület-használati engedélyben a) szükség szerint elő kell írni a közterület felől a városképi követelményeket kielégítő kerítés létesítését, b) elő kell írni, hogy - ha a Járda részleges lezárása esetén, vagy ha a járdát teljes szélességben el kell foglalni és a 1994/10.szám ERZSEBETVAROS XIII