Erzsébetváros, 1993 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1993-08-28 / 6. szám
Venni vagy nem venni? Beszélgetés Faragó János polgármesterrel Nem új a téma, amiről az alábbi polgármesteri interjúban szó lesz. Még azt sem lehetne újdonságnak nevezni, hogy mindnyájan - polgármester, újságíró és olvasó - nagvon-nagyon szeretnénk, hogy ez a sokadszor emlegetett ügy többé ne lenne olyan közérdekű. Ám a valóság mást mutat. Máris tudja mindenki: a lakásokról lesz szó az alábbiakban, ezekről nyilatkozott Faragó János, Erzsébetváros polgármestere.- Mostanában fogadta el az Országgyűlés az új lakástörvényt. Milyennek tartja ezt Polgár- mester Úr?- Vegyes érzelmeket keltett bennem. Kezdjük a lakáseladásokkal. Az Önkormányzat nem jár rosszabbul, mint az eddig érvényben volt jogszabályok alapján, sőt, talán még jobban is jár. Sérelmes viszont, hogy szinte diktátum alapján kell eladunk a lakásokat: ha egy lakóházban egyetlen bérlő úgy határoz, hogy megveszi a lakását, kötelesek vagyunk eladni neki, és hiába marad meg a többi akárhány lakás az önkormányzat tulajdonában bérlakásként, a házat társasházzá kell nyilvánítani. Ez pedig any- nyit jelent, hogy el kell végeztetni a teljes műszaki felmérést, minden albetét értékbecslését, alapító okiratot kell szerkeszteni, be kell jegyeztetni a Földhivatalnál, stb. Csupán ez utóbbi művelet albetétenként (albetét minden egyes lakás, és nem lakás céljára szolgáló helyiség) tíz-ezer forintba kerül. Ha házanként 25-30 al- betéttel számolunk - ez pedig erzsébetvárosi viszonylatban átlagnak tekinthető -, 250-300 ezer forintba kerül csupán a földhivatali bejegyzés. "Cserébe" kapunk 10-15 ezer forintot az egyetlen lakásért. Csak úgy tudom felfogni mindezt, mint afféle szociális gesztust, hiszen lakni mindenkinek kell valahol, s az is teljesen rendjénvaló, hogy az emberek, ebben az esetben a lakások bérlői jussanak saját tulajdonhoz.- És a nem lakás céljára szolgáló lielyisé- gekl- Ezekkel kapcsolatban teljesen más a helyzet, nem tudom elfogadni az ezek elidegenítésére vonatkozó rendelkezést. Itt főleg üzlethelyiségekről van szó, s azokban természetesen Faragó János polgármester üzleti tevékenységet folytatnak a bérlők. A törvény úgy szól, hogy ezeket a helyiségeket legföljebb a forgalmi érték 60 százalékáért lehet eladni és az ár fejében az önkormányzat köteles névértékben elfogadni a kárpótlási jegyeket. Várhatóan 1994-ben a névérték 150 százalék körül lesz (kibocsátási névérték és kamatok), a forgalmi érték pedig 50-60 százalék között mozog, tehát az önkormányzat mintegy 30 százalékot kap és azt is meg kell feleznie a fővárossal. Vagyis a baj igazán ott van, hogy a kárpótlási jegyek valódi értéke messze a névérték alatt van és csak ilyen áron, tehát igen nagy veszteséggel tudjuk azokat eladni. (Folytatás a 3. oldalon) Kapuzárás előtti pánik Tisztelt férfi olvasók, nagyon kérem, ne vegyék magukra a fenti címet. Nem arról a bizonyos korról beszélek, amikor már túl sok év telt el ahhoz, hogy még ugyanannyi lehetne hátra, s igyekszünk leszakítani minden óra gyönyöreit, főleg, ami a másik nemhez való kapcsolatunkat illeti. Nem, ezúttal mások pánikjáról esik szó, azokéról, akik egy bizonyos határnaptól, 1994 első munkanapjától tartanak. Köztudott ugyanis - az Erzsébetváros előző számából is értesülhetett róla, akit érint -, hogy a jövő év januárjától új rend lép életbe az utcai árusítások terén. Megszűnik a jelenlegi összevisszaság, nem fogunk lépten-nyomon utcára kitett asztalokba, hirtelenében felállított árusító bódékba és egyéb, városképet rontó és olykor a gyalogos közlekedést is akadályozó utcai árusításokba botlani. Ettől tört ki a pánik, ami azonban nem úgy mutatkozik meg - bár talán ilyenre is akad példa -, hogy az utcai árusok megpróbálják „legalizálni” működésüket és olyan helyen ütik fel sátorfájukat, ahol nemhogy útban nincsenek, de még szükség is van - legalábbis lehet - rájuk. Aki járja a várost, azon belül kerületünket, azt tapasztalhatja, hogy - új árusok jelennek meg a színen. Tarkítják az utcai árusok eddig sem éppen egyszínű seregét a valóban pánikszerűen, hirtelen megjelenők. Az Astoriánál pizzasütő kezdte meg működését, a Károly körúton pedig egy távol-keleti család „nyitott” ruhaárusítást. Talán ana számítanak, hogy „ha már ott vannak” alapon megkapják az engedélyt január után is. Vagy csak arra, hogy van még néhány hónap, addig megszedik magukat, s aztán - majd csak lesz valahogy. Akárhogyan is gondolják a dolgot, eggyel több érvet szolgáltattak ahhoz, hogy az Önkormányzat említett rendeletét a legkövetkezetesebben végre kell hajtani. Pánik ide vagy oda - az új év minden remény és valószínűség szerint új helyzetet hoz az utcai árusítások terén. A nagyközönség és a tisztes kereskedelem érdekében. V.E. ERZSÉBETVÁROS I. ÉVFOLYAM, 6. SZÁM AZ ÓNKORMÁNYZAT LAPJA___________________1995. VIII. 28.
