Erzsébetváros, 1993 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1993-10-18 / 8. szám
Az idősebbek még emlékeznek azokra az időkre, amikor a Klauzál téri csarnokban igazi piaci hangulat uralkodott: kofákés őstermelők uralták a terepet, és hosszú sorok kígyóztak a közértes meg a húsos bodegák előtt. A bejárattól jobbra zöldséges tanyázott, méregdrága, de szép áruval. Ma is van ittkétstandja. Beljebb halárudák következtek. Ezek ma nagyon hiányozanak. Akárcsak az őstermelők, akiket csupán egy-két elárvult öreg néni képvisel a hátsó traktusban. Az öt évvel ezelőtti „rendszerváltást" hosszú átépítés előzte meg, s a jövőre száz éves csarnok újjávarázsolva nyílt meg. Nagy M ihály, az 59 éves igazgató 25 éve frontembere a Skála csapatának.-Már a budai Skála alapkőletételénélis ott voltam - kezdi a beszélgetést. Amikor 1976-ban kész lett, új megbízatást kaptam: építsek föl és indítsak be egy óriási raktáráruházát Budaörsön. 1992-ig voltam ott igazgató. Később a Skála felszámolta.!-Mivel indokolták?- Fokozatosan csökkentek a készleteink, azárualap, kisebb szakosított raktárakat alakítottak ki és megszűnt az export-import tevékenység is.- Szomorú volt, amikor el kellett búcsúznia a „művétől"?- Nagyon. Őrzöm is minden emlékemet abból az időből. Nem volt könnyű, mert csak néhány évem volt a nyugdíjig. De ha kell - a Skáláért - mindenbe beletanulok.- Mondana pár szót az életéről?- Tejipari technikumot végeztem. Tiszti iskolára jelentkeztem, így '52-ben bevonultam és híradó tiszt lett belőlem. A honvédSajnálattal közöljük kedves rejtvényfejtő olvasóinkkal, hogy helyhiány miatt keresztrejtvény nincs ebben a számban. Az Erzsébetváros 7. számánakhelyes megfejtést beküldői közül az alábbi személyek nyertek: • Bartók Viktória 1077Bp., Rózsa u. 24. • Gorondi István 1078 Bp.t, István út 5. • Káldi Ferenc 1077Bp., W esselényi u. 69. • MajorosOszkár 1072 Bp., Klauzálu. 23. • Szeli Lajosné 1078 Bp., Marek J. u. 40. A Magyar Kapu Alapítvány által felajánlott könyvet a nyerteseknek postázzuk. ségtől 1956. december 1-én bocsátottak el, mert nem írtam alá a hűségnyilatkozatot. Öt perc alatt leszereltek. Kitanultam a banki szakmát, és '62-ig - a Magyar Nemzeti Bankban - hitelügyekkel foglalkoztam. Ezután egy szövetkezetnél, majd a Vörös Meteornál voltam vezető könyvelő. '68-ban a KPVDSZ- hez kerültem revizornak. Hét megyét ellenőriztem. Fejér megyében ismerkedtem meg Demján Sándorral, aki akkor AFÉSZ-elnök volt. 1974-ben Ő hívott a Ská- láhozgazdasági tanácsadónak. Ekkor kezdődött életem talán legszebb korszaka. Azután, miként a honvédség a tisztjeit, a Skála is újabb és újabb állomáshelyekre vezényelte parancsnokolni. így jutott el 1992. márciusában a Klauzál téri csarnokhoz.- Eleinte nem volt könnyű. Itt a vevőkkel is napi kapcsolatba kerültem. Ez nagyon nagy türelmet, szolgálatkészséget követel. Erre igyekszem tanítani a munkatársaimat is. Édesapám rendkívül szigorú ember volt, de soha nem bántott. A következetességet tőle tanultam. Otthon is ilyen vagyok. Az áruházban elvárom, hogy a munkatársaim köpenye tiszta, a hajuk fésült legyen, s a körmük se legyen piszkos. Bízom benne, hogy a jó példa ragadós. Amikor ide jöttem megszigorítottam az ellenőrzést. Az új előírások nem nyerték meg mindenkinek a tetszését, így több munkatársam önként távozott. Azóta felfrissítettük a csapatot. Alaposan körülnézek az egyszerű, fehérre festett irodában. A falakon a század- forduló idejéről származó fotók a Csarnokról. A vitrinben miniüveg-gyűjtemény.- Ezeket a bútorokat 1976 óta használom - folytatja Nagy Mihály, észrevéve, hogy tájékozódom. Forgó fotelom nincs, nem eshetek ki belőle - mondja nevetve. - Ez a veszély azért sem fenyeget, mert már az első leltár is eredménythozott: nem volt hiányunk, EXKLUZÍV Férfi Divat Boltjaink Bp. V., Veres Pálné u. 3. Szentendre Bogdányi ű 4. Szombaton és vasárnap is nyitva Vevőszolgálat és Szabóság Bp. VII., Akácfa u. 36. Szombaton is nyitva 8-13-ig Tel: 121-5245,122-3546 Tel/Fax.: 141-6173 94/95 Minták és Modellek Méretre is! minden kálónk megmaradt. Beválta szigorítás. De jövőre kérni fogom a nyugdíjazásomat. Fontolgatom, hogy írok egy könyvet a Skála történetéről. Megvannak a jegyzeteim a határidő-naplóimban. Azt sem szégyellem, hogy én is a 780 ezer párttag közé tartoztam. Rámfér a pihenés. Van két fiam, két szép unokám, gyönyörű feleségem. Mi kell még a boldogsághoz? Egyetértés és béke, s az is megvan. (A szerző felvételei) Zétényi Zoltán A NON-STOP Autósiskola szupergyors tanfolyamain sorsolással akár ingyen is szerezhet jogosítványt. Jelentkezése Bp. Vili. kér. Üllői út 76-ban, közvetlenül a Klinikák-metróállomásnál. Telefon: 133-2902 Hatodikosok Figyelem! Hatosztályos Gimnáziumi előkészítőre jelentkezés: 176-80-57. Nyolcadikosok Figyelem! Gimnáziumi és szakközépiskolai felvételi előkészítőre jelentkezés: 176-80-57 Nyolcadikosok Figyelem! Kéttannyelvű gimnáziumokba, és az alternatív közgazdasági gimnáziumba felvételi előkészítő: 176-80-57 Eladó Commodore 64 típusú személyi számítógép teljes (elszereléssel (magnó, joystick (3 db), programok)! Ugyanitt eladó még egy Optima típusú mechanikus írógép, és egy TESLA típusú lemezjátszó. Érdeklődni 18óra útán. Telefon/Fax: 183-20-95 Hirdetésszervezői munkára számlát adó fiatal munkaerőket keresünk. Jelentkezés a 113-3809-es telefon számon, vagy személyesen: Bp. Vili. Üllői út 54-56. VI. em. 47. KOM-PRESS Kiadónál. Eladó a Sváb-hegyen 2 szoba + 2 félszobás, 60 nF-es, erkélyes panorámás öröklakás. Telefon: 156-1869