Erzsébetváros, 1993 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1993-09-27 / 7. szám
Egy esztendeje sincs még. Egy Wesselényi utcai helyiségben néhány segítőkész, lelkes ember összeült, hogy tegyen valamit a növekvő munkanélküliség és elszegényedés ellen. "Ha valamiért több ember összefog, annak sikerülnie kell!" - hitték, s úgy látszik, az elmúlt tíz hónap igazolta őket. Mert az Erzsébetvárosi Álláskeresők és Munka- nélküliek Szövetségét ma már nemcsak a VH. kerületben ismerik. Az ország távoleső városaiból, falvaiból is keresik a Szövetséget a sok esetben már remény- vesztett álláskeresők. Lukács Györgyné, az önsegítő egyesület társelnöke Debrecenből érkezett, ahol már három éve indítottak hasonló kezdeményezést. A fáradhatatlan, mindig mosolygó Barbara most bőven kamatoztathatja munka-menedzserként töltött éveinek tapasztalatait. Alig fordult elő, hogy ne tudott volna segíteni a náluk jelentkező munkanélkülieken.- Nemcsak a munkaügyi központokkal állunk kapcsolatban, hanem a családsegítőkkel, a különböző karitatív szervezetekkel, sőt a munkaadókkal is. Szinte mindenkivel, aki segíteni tud. Ha arról van szó, újsághirdetés vagy személyes ismeretség útján is megpróbáljuk elhelyezni azt, aki tényleg dolgozni akar. Mégsem mondhatom, hogy minden napunk csak sikerélményeket hoz. Arra viszont büszkék vagyunk, hogy innen üres kézzel még egyetlen hozzánk forduló sem távozott. Lehet, hogy csak egy jó szót, egy bíztatást, egy erőt adó beszélgetést vagy egy hasznos jogi tanácsot, de valamit mindenki kapott, aki ezen az ajtón belépett. A félfogadás ideje régen lejárt, de még mindig érkezik valaki vagy csörög a telefon. Lukács- né most éppen két vidéki fiúnak próbál albérletet szerezni telefonon, aztán 30 cigány fiatal őszi beiskolázása ügyében intézkedik.- A hozzánk forduló munka- nélküliek közel egyharmada 25 és 40 év közötti. Ám legtragikusabb mégis a fiatal, pályakezdő állástalanok helyzete, hiszen sokan úgy kerültek ki az iskolából, hogy a legalapvetőbb munkahelyi szokásokat, még a telefonkezelést sem igazán ismerik. Ezért szeretnénk néhány ilyen fiatalt önkéntes gyakornokként foglalkoztatni. Néhány hét, vagy egy-két hónap alatt, amíg sikerül elhelyezni őket, valamennyire beletanulnának a szabályokba, megismernék az adminisztáricót. így kevesebb kudarc éri őket az első munkahelyen. Beszélgetésünk közben újra megszólal a telefon. Egy középkorú hölgy köszöni meg, hogy két, szinte reménytelennek látszó év után sikerült végre munkát találniuk számára. Sőt, életében először kapott olyan állást, amit nem kényszerből végez, hanem örömmel és szívesen.- Úgy próbálunk munkahelyet keresni, hogy ne csak a szakmai oldalt nézzük, hanem az emberit is. Mert hiába tanult ki valaki egy szakmát szülői vagy más kényszer hatására, ha azt nem szereti. Tízszer is elhelyezhetjük, sehol nem lesz sikere. Ezért igyekszünk az emberekkel először nagyon alaposan elbeszélgetni: mihez van kedve, adottsága, mik az elképzelései, vágyai. Senki ne érezze, hogy ez egy hivatalos hely, ahol feszengve kell bemutatnia végzettségét igazoló papírjait. Oldott légkörben könnyebb, őszintének lenni. Sokszor itt derül ki, hogy egy nem is fiatal ember mindeddig mással foglalkozott, mint amit valóban szeretne csinálni. Egyesületünk ősztől átképzési tanfolyamokat is fog indítani, októberre pedig kiállítást tervezünk, ahol a munkanélküliek mutathatják be amatőr alkotásaikat. FOTÓK: Szalay István- Hogy bír ennyi munkát egy ilyen kis létszámú szervezet?- Nem a létszám a fontos, hanem a hozzáállás, a készség, az akarat. - mosolyog Lukács Györgyné.- Mert ha akar, kevés ember is tehet sokat. Szinte csodát. Horváth Andrea + + + + + + + + + nash Kereskedelmi és Szerviz Kft. 1X22 Budapest, Ráth György utca 56. Tel./Fax.: 202-4204 Magyarországon a legolcsóbban NASHUATEC fénymásológépek a hivatalos importőrtől. Kis-, közép és nagyteljesítményű fénymásolók, digitális sokszorosítók nagy választékban, amíg a készlet tart! A NASHUATEC megbízható, energiatakarékos, az igényes japán irodatechnika. teljesítmény másolat/perc :c 2208 8 74.900,Ft. + ÁFA 3213 13 159.000,Ft. + ÁFA 3213/S 13 129.000,Ft. + ÁFA 3115 15 189.000,Ft. + ÁFA 6115 15 129.000,Ft. + ÁFA 3018 18 199.000,Ft. + ÁFA 3120 20 249.000,Ft. + ÁFA 3133/LD 33 399.000,Ft. + ÁFA 3943/D 43 599.000,Ft. + ÁFA 7150/C 50 699.000,Ft. + ÁFA 4050 50 899.000,Ft. + ÁFA 4280 80 2.299.000,Ft. + ÁFA C-302 színes 799.000,Ft. + ÁFA CP-305 399.000,Ft. + ÁFA CP-325 599.000,Ft. + ÁFA CP-330 699.000,Ft. + ÁFA CP-375 899.000,Ft. + ÁFA Áraink tartalmazzák a gépek kiszállítását, beüzemelését, az induló kellékcsomaqot, és 1 év garanciát. 1993/7. SZÁM ERZSÉBETVÁROS 7 —--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------J \js szervezet - NAGY SIKERREL