Erzsébetváros, 1993 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 4. szám
Emléktábla a Városligeti fasor 3-ban- 1954-55 táján kezdett fellendülni ez a műfaj. Elhatároztam, hogy megpróbálkozom vele. Diákkoromban már nagyon sok verset megtanultam, saját örömömre. Tanultam versmondást Ascher Oszkártól, aki családunk barátja volt. Első lépésként 1955-ben a Rádió színtársulatának tagja lettem, s igen sok versműsorban szerepeltem.- De ez még nem a pódium, a nyilvános szereplés?- Azt is a véletlennek köszönhetem. Kolleganőm megkért, menjek helyette konferálni egy TIT-előadásra, a Tudományos Akadémiára. (Akkoriban a TIT, a Kossuth Klub szervezte az irodalmi esteket.) így ismertem meg az irodalmi osztály vezetőjét, akinek elmondtam, hogy én is szeretnék verseket mondani. Megkérdezte, ismerek-e francia reneszánsz költőket. Mondtam, persze. Valójában csak egyet tudtam. „No, akkor felléphet Gyergyai Albert professzor úr előadásán három hét múlva. Hazarohantam, s megtanultam gyorsan tíz verset. Akkoriban csak könyv nélkül lehetett verset mondani, így kezdődött.- Hogyan folytatódott?- Csodálatosan. Az életem azután csak tanulásból és fellépésből állt. Nagyon nagy, őszinte érdeklődés volt akkoriban a vers iránt. Felléptem könyvtárakban, művelődési házakban, üzemekben, munkásszállásokon, vidéken is. 1963-ban megalakult az Irodalmi Színpad és annak a tagja lettem.- Tudom, igen sok önálló ested volt és van. Beszéljünk arról az előadásról, amellyel olyan nagy sikert arattál Zalaegerszegen, és persze nem csak ott, hiszen nagyszerű kritikákat olvastam a Krónika az magyaroknak dolgairól című előadóestedről. Az egyszemélyes színház című könyvben olvastam a teljes programot. Úttörő vállalkozás volt. Nem tudok róla, hogy lett volna valaki előtted, aki teljes estet állított össze a régi magyar irodalomból, és azt régi nyelven adta elő.- Életem egyik legszebb időszaka volt a felkészülés. Egy teljes évig csak a könyvtárakat bújtam. Akkor még csak ott lehetett olvasni a régi magyar irodalmat. Valósággá vált számomra az, amit addig csak közhelynek hittem, hogy aki nem ismeri a múltat, az a jelent sem értheti meg. (folytatjuk) Lejegyezte: Keresztes Szilvia- Mónika, most te következel! Tekintsünk el attól, hogy végigvegyük az életrajzodat, ragadjunk ki egy-két részletet! Például kapcsolatodat Erzsébetvárossal, hiszen féléves korod óta hűségesen kitartottál itt.- Jó. Három épület meghatározó volt életemben. Ismét gyere az ablakhoz! Az egykori Szentpál-iskola mellett, a kerítésen túl, a mostani általános iskola helyén volta Julianna református elemi iskola, ott tanultam. S itt, a másik ablakból láthatod a református templom falát és ablakait. Reggelenként ide jártunk istentiszteletre. Hétköznapokon [Dobos tisztel etes úr, ünnepeken Szabó esperes úr prédikációit hallgattuk. Az iskola és a templom is a holland királynő támogatásával épült.- Akkor bizonyára innen származott a Vilma királynő út és a Julianna elnevezés.- Jól gondolod. A magyar Himnusz mellett megtanultuk hollandul a holland Himnuszt is, egy-két sorát, s a dallamát még most is tudom. A második épület a Magyar Színház (a mostani Nemzeti Színház épülete). Mint már említettem, közvetlenül a háború után itt voltam háremhölgy a Csendháborító című darabban. Akkor már színésznő szerettem volna lenni, elmentem egy meghallgatásra. Oscar Wilde: Salome című darabjának nagymonológját adtam elő. A meghallgatás jól sikerült, szerződést helyeztek kilátásba, így történt, hogy első színpadi megszólalásom is Erzsébetvárosban - a Magyar Szín4. rész házban hangzott el. Mint háremhölgynek, volt „nagy" prózai szerepem is a tánc mellett. Azt kellett mondanom: „Talán beteg?" A harmadik helyszín a Hungária Kávéház (régen és ma ismét: New York) Itt ismerkedtem meg férjemmel, Rákos Sándorral 1956-ban. Sorsszerű véletlen volt ez a találkozás. Mint a Rádió színtársulatának tagja, kolleganőmet kísértem el egy randevúra beteg barátnője helyett. Én voltam a garde dame. Rákos Sándor a kolleganőmet akarta megismerni, mert olyan szépen mondta a verseit a rádióban.- Hogyan lettél előadó- művész? Rákos Sándor 1993/4. SZÁM ERZSÉBETVÁROS 9 Szén ipái Mónika
