Erzsébetváros, 1993 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1993-08-03 / 5. szám
Emléktábla a Városligeti fasor 3-ban Láttam a Radnóti Színpadon a másik régi magyar estedet is. A Magyar Ámor a vagy Égi földi pokolbeli szerelem címűt Egy fantasztikus boszorkánypert adtál elő.- A pert - mondhatnám korabeli konstrukciós pert - Apor Péter indította fiának férjes asszony szeretője ellen. És most hadd dicsekedjek egy kicsit. A régi magyar irodalommal foglalkozó irodalmároknak is meglepetést okoztam, mert ezt a hallatlanul izgalmas dokumentumot ők sem ismerték.- Nagyon jó humorod van, s tudom, több szatirikus estet is tartottál.- Éppen az utolsó is az volt: a - Véré és Dal a Várban: Kis Magyar Szatíra Lexikon volt a címe.- Remélem, ez az „utolsó", nem úgy értendő, hogy nem szándékozol több előadó-estet készíteni?- De bizony úgy értendő. Az előadóművészet mindig támogatott műfaj volt. Erre a támogatásra most nincs lehetőség, s a kezdeti nagy érdeklődés is megcsappant. De reménykedem, hogy csak átmenetileg s majd lesznek, akik ezt a műfajt újból feltámasztják.- Van utánpótlás, vaunak fiatalok, akik ezt a hivatást választják?- Lettek volna. Éppen az Almássy téri - akkor még Művelődési Llázban (ismét Erzsébetváros) szerveztük meg Jancsó Adriennénél közösen a Kosztolányi versmondó stúdiót fiatal előadóművészek számára. Háromnégy év alatt két-három nagyon tehetséges fiatal vehette volna át a stafétabotot. De egyre kevesebb lett a fellépési lehetőség megélni csak úgy tudtak, ha állásba mentek. Márpedig a művészet egész embert kíván.- Még két témáról szeretnék veled most beszélgetni. Az egyik az iskolai rendhagyó irodalomórák. Egy-két órádat hallottam, s mondhatom, a diákok nagyon szerettek.- Valóban az elsők között voltam, akik az iskolákat látogatták. Sok szép és érdekes élményem volt. De ez egy külön beszélgetést igényelne.- Akkor az Angelika Kávéházi „Sarokasztalról" mesélj még, aminek Te vagy a sorozatszerkesztője.- Tizennyolc éve. Mintegy 180 író szerepelt a Sarokasztalnál. Meghitt beszélgetések irodalmi szemelvényekkel, egy-egy évben összefoglaló címmel. Az idei évadban: „Ülj le közénk ... beszélgessünk barátommal" volt a sorozat címe. Az író egy társművész - zenész, képzőművész, építész - barátjával beszélgetett. Az irodalmi illusztrációk mellett zene vagy kiállítás is volt.- Szívesen jönnek az írók?- Erre a 15 éves születésnapi esttel válaszolnék, amire meghívtam az addig szerepelt 150 írót.- Arról nem beszéltünk, hogy Érdemes Művész vagy. Ezt a kitüntetést előadóművészetedért kaptad. S láttam a könyvespolcodon egy szép plakettet: Budapest Főváros Tanácsa Művészeti Díja.- Ezt elsősorban a Sarokasztal műsoraiért kaptam.- Mónika, a rólad folytatott beszélgetést is idézettel szeretném befejezni. A Krónika a magyaroknak dolgairól című ested utolsó mondatával. Bornemisza Pétertől van az idézet, s úgy érzem, összecseng a szüléidtől vett idézettel is. „Valamidéin a napot, holdat, csillagot és az eget látjuk, higgyük, hogy mindezek mosolganak minekünk. Neked mosolganak ezek." Negyedikként a férj- Kedves Rákos Sándor! Ismeretségünk 1975- ből ered. A „Hazánkról szóljatok szép szavak" országos amatőr színházi fesztiválon adtuk elő a nagykanizsai diákszínjátszókkal. Az Emlék jelene című verskompozícióját.- Igen. Ennek a felvételére hívott meg a televízió. Az Ön által rendezett előadás kapta az első díjat. Úgy emlékszem, a Tűz kérle- lése című verskompozíciómmal is díjat nyertek egy diákfesztiválon.- Önnek 27 kötete jelent meg. Van három József Attila-díja, Füst Milán-díja, Déry Tibor- díja, Művészeti Alap nagydíja, s most március 15-én a Köztársaság Tiszti Keresztjével tüntették ki.- A kitüntetés jólesik az embernek, mert munkája megbecsülését jelenti. De a legfontosabb, hogy saját maga elégedett legyen azzal, amit csinál. Márpedig a művészi alkotásnak épp az önmagunkkal való örök elégedetlenség az egyik legnagyobb hajtóereje. A hanyatlás mindig akkor kezdődik, - és nemcsak a művészetben, - amikor valaki tökéletesnek, befejezettnek hiszi magát.- Ezt a gondolatot fejezte ki Ön az Emlék jele zárósoraiban is: - „följebb talpaltonként - nem lehet abbahagyni - az ember befejezhetetlen" . - Amikor erre a beszélgetésre készültem, újra végigolvastam az Ön verseskönyveit. Ismét rácsodálkoztam arra, hogy milyen sokszínű ez a költészet. Ugyanakkor változásaiban is állandó, legifjabbkori verseitől a maiakig egyetlen hatalmas ívet ír le. Jól látom ezt?- Igen, korai költészetem a hagyományos versformákhoz kötődött, később egyre inkább rádöbbentem, hogy a kor diktálta új tartalmakhoz új formát is kell teremteni. Kétirányú „lírai kísérletsorozatba" kezdtem. Megpróbáltam, mi az a végső határ, ameddig lebonthatom a verset, olyan „versmagokat" hozva létre, amelyek mikroszkopikusan még az egész vers tulajdonságait tükrözik.- Mint például az az egysorosa, hogy: „Minden halál hősi- halál".- S a „versmagokból" építettem fel azután nagyívű verskompozíciómat: az Anyasiratót, a Tűz kér- lelését. És az Emlék jelenetét is. A Szólítások című kötetének úgynevezett fülszövegében olvastam Örkény István sorait, amit teljesen a magaménak érzek: „Nagy költészet ez, melyet általános érvénnyel férfiasnak szeretnék nevezni, bár tudom, hogy a mi líránkban ez a jelző csak nagyon keveseket illet. Csupa keménység találkozik a verseidben. ... 'Olomszámyon lebegek' - írod gyönyörű Önarcképedben. Joggal, mert a keménység mellett föllebeg a gyengédség is."- Egyszer, feljővén Nagykanizsáról, váratlanul becsöngettem Önhöz. A fia nyitott ajtót, s mondta, hogy a Gorkij-fasorban sétál, ott megtalálom. S valóban, láttam, amint elmélyedve sétál a fák között. Nem mertem megszólítani, mert úgy éreztem, éppen verset költ.- Utólag is köszönöm, hogy nem zavart meg. Mert - mint Boszorkánylövés című versemben írom: „Séta közben - olykor - hosz- szú verseket - komponálok - fejben - s megtörténik -, hogy valakibe - botolván - kikerülhetetlenül - beszélgetnem kell - s mire elbúcsúzunk - a kellően - nem memorizált - vers / egésze - vagy nagyobb része / - kiesett belőlem - s mondjam? - ezek voltak - legjobb műveim - öniróniával - mondhatom".- Tudna egy-két verseimet mondani, amelyek a Gorkij-fasori fák alatt születtek?- Több tucat vers címét porolhatnám föl. Például az Igeidő című vers így kezdődik: „Séta - ősz közepén - a fasorban..." A Rügyek című pedig: „Csupaszon didereg a téli faág s mint vak kezében a bot -, fény felé tapogat". Természetesen nem csak a fasorról szóló versek fogantak a fasorban. Lejegyezte: Keresztes Szilvia (folytatjuk) 1993/5. SZÁM ERZSÉBETVÁROS 9 5. rész
