Erzsébetváros, 1993 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1993-12-07 / 11. szám

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Testületi ülés 1993. november 18. Az ülést vezető Faragó János polgármester elsőként azt indít­ványozta, hogy tekintettel a je­lenlévő nagyszámú kerületi la­kosra, rögtön kezdjék el tárgyalni a Madách sétánnyal kapcsolatos előterjesztéseket. A testület a javaslatot elfogadta, s mivel az ügyben két előterjesz­tés is készült, ezért ezeket kü- lön-külön tárgyalták. Először a Balogh Imre (MDF) által beterjesztett tilalmi listát tárgyalták a képviselők. Balogh Imre elmondta hogy annak elle­nére, hogy ő a Madách sétány­bizottság elnöke, azt a javaslatot egyéni képviselőként tette, mivel a bizottság augusztus óta folya­matosan határozatképtelen. A vitákon többen és többször javasolták, hogy jó lenne a té­mát higgadtan és nem pártpoli­tikai csatározások szintjén tár­gyalni. Dr. Hahn György (MSZDP) hangsúlyozta, hogy a Madách Sétány megvalósításá­nak nincs értelme. Szabó Zsolt (SZDSZ) a tilalmi lista teljes megszüntetése mellett foglalt ál­lást. Álláspontja szerint, amennyiben a testület kezdettől fogva a megvalósítás mellett fog­lalt volna állást, úgy az önkor­mányzatnak már mintegy 3 mil­liárd forintos hiánya lenne. A vita végén úgy döntöttek a képviselők, hogy 22 házat töröl­nek a tilalmi listáról, (lásd.: 4. oldal) Ezt követően dr. Polinszky Márta alpolgármester egyéni in­dítványát tárgyalta a testület, mely szerint az összes - a leen­dő Madách sétány területén lévő - épületet vegyék le a tilalmi lis­táról. A javaslatot és előterjesz­tését a jelenlevő lakosok több­ször tapssal jutalmazták. A képviselők ezzel szemben átgon­dolatlannak és hiányosnak tar­tották az anyagot s úgy döntöt­tek, hogy visszautalják az illetékes bizottságoknak ellenőr­zésre azzal, hogy legkésőbb 1993. december 1-ig újra kerül­jön a képviselőtestület elé az anyag. A következő napirendi pont alapján két új bizottsági tagság­ról szavaztak a képviselők. En­nek értelmében Izsák Évát az Oktatási- és Ifjúságpolitikai Bi­zottság külső, Balikó Károlyt (SZDSZ) a Kulturális Bizottság rendes tagjává választották. Ezt követően a képviselő-testület egy ad hoc bizottságot alakitott a házfelügyelői szolgálati laká­sok rendezésére. A bizottság elnöke: Haller Gyula (FIDESZ) Tagok: dr. Ré- vay Károly (SZDSZ): dr. Somo­gyi József (FKgP) A negyedik napirendi pont az ERIK vállalat igazgatójának 1993. évi premizálásának meg­szavazása volt. A testületi hatá­rozat értelmében Rabb Viktor a Tulajdonosi Felügyeleti Bizott­ság javaslatára az igazgató 1993. évi átlagkeresetének 100 százalékos premizálását állapí­totta meg a testület. Ezután a képviselő-testület egyetértését adta az önkor­mányzat tulajdonában levő kár­pótlási jegyek egy részének hasznosítására létrejövő főváro­si és kerületi önkormányzatok közti tanácskozó szervezethez való csatlakozáshoz. A FOR- CITY Rt-hez. a VII. kerületi ön- kormányzat alapító tagként 1 millió forint értékű kárpótlási jeggyel csatlakozik. Ezt követően két az ERIK Vál­lalattal kapcsolatos előterjesz­tést tárgyalt meg és fogadott el a testület. Egyrészt felhatalmazta az ERIK Vállalatot, hogy a társa­sággá történő alakuláshoz ta­nulmánytervet és szindikátusi szerződéstervezetet készíttessen el. Másrészt döntöttek az ERIK Vállalat Tulajdonosi Felügyeleti Bizottság tagjainak javadalma­zásáról. Utolsó napirendként a képvi­selők elfogadták a házfelügyelői szolgálati lakásokkal kapcsola­tos vizsgálatról készült beszá­molót, majd a polgármester be­rekesztette az ülést. November 17-én Faragó János polgármester fel­kereste az Akácfa utca 61. sz. nyugdíjas klub tagjait, ahol zsíroske­nyér mellett baráti beszélgetést folytatott a környék idős polgáraival. November 30-án a polgármester a Dohány utca 20. szám alatti nyugdíjas klubban járt, ahol a több órás jó hangulatú beszélgetés kellemes uzsonnával ért véget. November 27-en Faragó János polgármester megnyitotta a Damjanich utca 14. szám alatt nyílt Pannónia Patikát. A gyógyszertár a Damjanich-Bajza utca közötti szakasz egész­ségügyi ellátását szolgálja. A háború előtti időszakban a tömbben már működött gyógyszertár, de az államosítás után megszűnt. 9\(yűt [evét azon /(épviseío/tfwz, afciífjniatt a testületi üíése^eímaradna^ és határoza t/^ép telenné váínaí1 Tisztelt Képviselő Asszony/Képviselő Úr! Az Önkormányzati Tör­vény valójában 6 testü­leti ülést tesz kötelező­vé, azonban tapasztal­hatták, hogy a felgyor­sult élet, a szükségessé váló határozatok száma ennél lényegesen több testületi ülést tesznek szükségessé. Ez évben január 1-e, s november 15-e között összesen 30 testületi ülést voltunk kénytelenek meghirdetni, ebből rendes ülés 19 volt, s rendkívü­li ülés 11. A rendkívüli ülések azért is váltak szük­ségessé, mert a rendes üléseket az esetek többsé­gében nem tudjuk befejezni, mert az ottlévők létszáma 19 fő minősített többség alá ment. így rendkívüli üléseket kellett összehívni. Az év első felében még úgy ahogy realizálódtak az üléseink, azonban a nyári szünet óta 4 testületi ülés határo­zatképtelenség miatt nem is volt megkezdhető. A 30 testületi ülésből Gergelyt Klára képviselő asszony 18 alkatommal, Kallus György képviselő úr 19 alkalommal, Kibédi Ervin képviselő úr 19 alka­lommal, Koltai János képviselő úr 28 alkalommal, Dr. Méhes József képviselő úr 21 alkalommal. Pus­kás Attila képviselő úr 18 alkalommal, Roóz Péter képviselő úr 28 alkalommal és Somlován László képviselő úr ugyancsak 28 alkalommal nem jelent meg és nem vett részt az ülésen. Én úgy érzem, hogy a lakosság azért választott képviselőt - különös tekintettel, ahol egyéni képvi­selőként lett valaki regisztrálva -, hogy a testületi üléseken a maga körzetét, lakosságát képviselje, annak szellemében járjon el és ne hátráltassa, ne tegye lehetetlenné a képviselő-testület munkáját. . Én javaslom Önöknek, gondolkozzanak el azon - különösen az elkövetkezendő időszakra -, hogy képviselni kívánják-e azokat, akik Önöket megvá­lasztották, elő kívánják-e segíteni, hogy a képvise­lő-testület mandátumának utolsó évében eredmé­nyes és jelentős munkát tudjon végezni és ha arra a következtetésre jutottak, hogy ezt nem tudják megvalósítani, megítélésem szerint célszerű lenne átadni helyüket azoknak, akik lakossági érdeket, önkormányzati érdeket kívánnak megvalósítani. Baráti üdvözlettel Faragó János polgármester 1993/11. szám ERZSEBETVAROS 3 ■■

Next

/
Thumbnails
Contents