Erzsébetváros, 1993 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1993-11-22 / 10. szám
INNEN-ONNAN Privatizáció a gyakorlatban (Folytatás az 1. oldalról) feladat, ezzel szemben az állami támogatás bizonytalan, sőt évről-évre csökken. Ennyit a jelenleg nem megvásárolhatókról. Amelyik nem lakás céljára szolgáló helyiséget most meg lehet venni, mert meghlrdettték és a bérlője október 30-ig bejelentette vételi - semmi esetre sem kötelező - szándékát, ott is lényeges változások következtek be mind a felmérést, mind a kedvezményeket Illetően. Amennyiben ezek a bérlők úgy döntenek, hogy az eladási ár ismeretében nem vásárolják meg a bérleményüket, ingyen hozzájutottak az értékbecsléshez. Amennyiben azonban megvásárolják, a következőkre számíthatnak: az ezerre tehető Ilyenfajta bérlemények közül az előbb idézett határidőig mindössze negyven helyen készült el az értékbecslés, aminek a szoros határidőkből adódó Időhiány volt az oka. A felmérést és becslést végző szakértők a hely és környezete, valamint a környéken kialakult árak figyelembevételével átlagárakat határoztak meg. A Gazdasági Bizottság álláspontja szerint ez Igazságtalanságokat eredményezhetne, ezért igazságüyi Ingatlanszakértővel minden egyes szerződés megkötése előtt az annak, alapját jelentő ajánlatot a konkrét helyiségre vonatkoztatva felülvizsgáltattak és korrigáltattak. A további értékbecslések úgy történnek, hogy a bérlő által a privatizáció módját szabályozó önkormányzati rendelet kihirdetését, 1992. november 13-át megelőző öt évben bizonyos célokat szolgáló ráfordításokat az Indokoltságát mértékéig, de a becsült forgalmi értéknek legfeljebb húsz százalékáig figyelembe veszik. Az első szakaszban elkészült - és felülvizsgált - becslések által érintett bérlőket utólag felkérik, hogy dokumentálják a figyelembe vehető ráfordításaikat. A bizonyos célok: a közműfejlesztési hozzájárulások és az alapterületet növelő (pl. galéria) beruházások. Ezeket számlával kell Igazolni. A százezer forintot meghaladó számlák esetében az önkormányzat a könyvbe tekintés Jogát az elfogadás feltételeként kiköti. Egyéb, vagy öt éven túli ráfordításokat nem lehet érvényesíteni. Ennek az a logikája, hogy időhatárt kellett szabni, egyébként pedig ha valaki a Nefelejcs utcában (mondjuk!) karrarai márvány burkolatot építtetett be, amihez joga volt, ne az ön- kormányzattal akarja megfizettetni azt. A rendelet szerint a figyelembe vehető csökkentések a forgalmi értékből (max. 20 százalék mértékig!) kerülnek levonásra, a fennmaradó összeg ötven százaléka ledig a vételár. A helyiség elidegenítésének következő évi folytathatósága esetén a törvény biztosította hatvan százalékos vételár helyett továbbra is az ötven százalékos - további kedvezmény! - ármegállapítást kívánják alkalmazni. Reméljük, mindenki egyértelmű eltgazo- dásl lehetőséget talál Ismertetésünkben. Fúrj Cserkészek köszöntése 70 éves lett a Fasori Református Egyház 270. HAJNAL Cserkészcsapata. Egyházunk vezetői, felismerve az Ifjúság vallás-erkölcsi nevelésének fontosságát, támogatták a cserkészcsapat megalakulását. Születésnapja: 1923. október '13-a. Ettől a naptól hivatalosan tevékenykedett a világ cserkészetének ifjúságnevelési szempontjait követve cserkészcsapatunk. Egyházunk lelki irányítása, nevelése mellett olyan lelkes egyházi és világi vezetők Irányították csapatunkat, akik az Ifjúság nevelése terén igen jó hírnévre tettek szert. Legkiemelkedőbb volt Karácsony Sándor csapatparancsnok, aki a magyarországi és határainkon túli cserkészmozgalomban az Ifjúság nevelésével kapcsolatban számos tudományos művet írt. Tanításai napjainkban Is Jelentősek. Egyházközségünk fiatalsága nagy lelkesedéssel vett részt csapatunk munkájában. A zavartalan békeévek után, a nagy világégést követően, 1945-ben csapatunk újra talpra állt, folytatva a nagy elődök munkáját. Ezt tehette 1948 szeptemberéig, amikor is rendeletileg a cserkészetet Magyarországon megszüntették. 40 év után újra megalakulhatott a Magyar Cserkész Szövetség és újra magasba emelkedhetett a liliomos cserkész lobogó. A sok vihart átélt „öreg cserkészeink" - a Fasori Református Egyház lelkes támogatásával, felismerve az ifjúság nevelésének fontos voltát, támogatták a cserkészcsapat újjáalakítását. Cserkészcsapatunk 1990 januárjában újra zászlót bontott és újjászületve él és tevékenykedik. Hálát adunk a Jó Istennek a 70 éves születésnap megéréséért, kérve, hogy a Fasori Református egyház vezetőinek adjon erőt, egészséget csapatunk munkájának megsegítésére, támogatására. A 270. HAJNAL Cserkész- csapat pártoló és aktív tagjainak pedig: további JO MUNKÁT kívánunk, erőben és egészségben! Molnár István csapatparancsnok Kettős születésnap az idősek klubjában Az óvodások köszöntője Kettős ünnepre invitálták az Akácfa utcai klubtagok az otthon gondozott társaikat. Minden ünnep akkor szép igazán, ha meg tudjuk osztani az örömünket másokkal. Ezek az idős emberek az év nagyrészét a lakáshoz kötve töltik így legalább a születésnapjukat közösen ünnepelhették. Az ünnep másik oka a Komóczi házaspár hatvanadik házassági évfordulója. Az Akácfa utcai óvodások rövid műsorral kedveskedtek, majd Gál Gyula országgyűlési képviselő és Bartha Attiláné önkormányzati képviselő köszöntötte az ünnepeiteket. Kép és szöveg: Tyukodi László A VII. kerületi Molnár Antal Zeneiskola templomi hangversenysorozatára A hangversenyek időpontjai és helyszínei: I 1993. november 19. (péntek) 17 óra Bécsi-Kapu téri Evangélikus Templom 1993. december 10. (péntek) 16.30 óra Szent István Bazilika ■ Jegyek 80, bérletek 200 forintos árban a Molnár Antal Zeneiskolában válthatók (Bp., VII. Erzsébet krt. 32. ® 142-6128) k________.________ ________________________________________________ 4 E RZSÉBETVÁROS 1993/10. szám Komócy.l József és Piri néni Gál Gyulával