Erzsébetváros, 1993 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1993-11-06 / 9. szám

■ ADJESELYT! Szociális foglalkoztató ERFO az esélyegyenlőségért Fenti címmel november 16-án és 17-én szak­mai napokat rendeznek az Erfo Ipari Vállalat Dózsa György út 48. szám alatti üzemházában. A kétnapos rendezvényen a vállalat két éve felépült négyszintes épületét és a benne dolgo­zó - többségében egészségkárosodott - ember munkáját szeretné bemutatni. A meghívottak között szerepelnek a harmincezer lélekszámúéi nagyobb várósok polgármesterei, a vállalat mintegy 150 üzleti partnere, a közbiztonsági szervek vezetői. A cég e két nap alatt, a Quali- fórum Marketing Tanácsadó Kft. segítségével piackutatást is szeretne végezni, hiszen min­denki segítségére szükség van ahhoz, hogy az önhibájukon kívül egészségkárosodott, lelki problémákkal is küszködő emberek életének ér­telmet adjanak a vállalatnál végezhető munká­val. Ezt pedig csak úgy tudják elérni, ha állan­dóan keresik a lehetőségeket, azokat a munká­kat, amelyeket dolgozóik el tudnak végezni. A vállalat neve fantázianév. Az ER az Erzsé­betvárost jelöli, míg a FO arra utal, hogy a ma csaknem 1200 főt foglalkoztató ipari vállalat a Szociális Foglalkoztatóból nó'tt ki. Egykor ezek a foglalkoztatók a kerületben egymástól távol eső', sötét, vizes pincékben, nyirkos helyiségek­ben - nem túlzás - embertelen körülmények között működtek. A családok egy része inkább vállalta az otthoni teendőket, csakhogy gyer­mekük elkerülje a szociális foglalkoztatót. Az áldozathozatal később feszültségeket indukált, ami - mindenki számára - nehezítette az ottho­ni életet. A szociális fog­lalkoztató vezetői szélmalomharcot folytattak a foglal­koztatók átalakítá­sa érdekében. Ke­vesen tudták meg­valósítani azt, amit Nagy Vendelné, az Erfo Ipari Vállalát igazgatónője, akit az egészségkáro­sodott emberek foglalkoztatásának meghonosításában kifejtett kiemelkedő alkotó tevékenységének elismeré­séül október 23-án Göncz Árpád köztársasági elnök a Magyar Köztársaság Érdemérem Kis- keresztje kitüntetésben részesített. Az ő és mun­katársai kitartó munkájának köszönhetően az egészségkárosodott - számos esetben fogyaté­kos - emberek egy négyemeletes, modern, vilá­gos épületben dolgozhatnak, és nap-nim után érezhetik létük, munkájuk fontosságát. Erezhe­tik a gondoskodást, a szeretetet és azt a le nem írható türelmet, toleranciát, amelyet munkave­zetőik tanúsítanak velük szemben.- A vállalat - összlétszámához viszonyítva - 62-67 százalék­ban foglalkoztat egészségkárosodo tt, illetve fogyaté­kos embereket. Felvételkor a re­habilitációs és szociális osztály dönti el, hogy a jelentkező mely munkaterületre al­kalmas - mondja Kalocsay Gyula re­habilitáció vezető. A földszinten működő nyomda, valamint pa­pírfeldolgozó üzemünk, kis példányszámú egyedi, vagy nagy példányszámú, tömegigényt kielégítő munkák elvégzésére is vállalkozik. Az első' emeleti szövődében csak csökkent munkaképességű emberek dolgoznak, kézi szö­vésű és kézműipari termékek, faliszőnyegek, térítők, sálak, törülközők, kendők kerülnek ki a kezük alól. Bőrdíszmű részlegünkben jelenleg Brut piperetáskák készülnek. Minta alapján minden szakmába vágó terméket elkészítünk. Varrodánk e pillanatban munkaerőgondokkal küszködik. Húsz varrónőt - természetesen nemcsak egészségkárosodottat - tudnánk alkal­mazni. A Dob utca és Rózsa utca sarkán működik asztalosipari és kerámiarészlegünk. Ez utóbbi­ban szinte teljes létszámban süketnémák dol­goznak. A vállalat a dolgozók munkájából, a Pénz­ügyminisztérium és a Népjóléti Minisztérium támogatásával tartja fenn magát. Bíznak abban, hogy a kétnapos találkozó eredményesen zárul.- Joó­‘BÁLI - BCÍV „Legyünk. Iia szabadok maradni, vagy jobban mondva: ha való­sággal szabadok lenni akarunk, mindenek cló'tl méltányosak." Gróf Széchenyi István I99ß. november 20-án, IMiyiAR HARMAPSZOR, ERZSEBET-NAPI BAL LE£Z a GRAND HOTEL HUNGÁRIÁBAN, aki vigadni szeret, aki másokat is szeret, aki segíteni tehetős, aki tavaly is ott volt, most is jöjjön, és hozza magával barátait, mert nagy vigasságot rendezünk Erzsébetváros esélytelenjei javára, akik sokan vannak, ám vigas­ságra nincsen sok okuk! MŰSOR LESZ! VACSORA LESZ! TOMBOLA LESZ! TÁNC KIVILÁGOS KIVIRRADTIG! MEGJELENÉS: KLAKKBA, FRAKKBA, LAKKBA A GRAND HOTEL HUNGÁRIÁBAN! Senki ne maradjon otthon, aki segíteni tehetős s akinél a ládafiá­ban gyémánt nyakék, platina gyűrű, cigarettatárca, Alfa-Romeo, Picasso-kép, Leonarao-szobor, vagy hasonló apróság kallódik, hozza el az éjszakai tombolára, ha szerencsés, visszanyerheti, ha nem, megszabadult egy fölösleges kacattól! MINDENKIT HÍVUNK, MINDENKIT VÁRUNK, AKI VIGADNI SZERET, AKI MÁSOKAT IS SZERET AKI SEGÍTENI AKAR. A báli bevétel minden fillérje az ESÉLY Alapítvány számlájára kerül, a báli belépő minden fillérje az adóból levonható! 1993. NOVEMBER 20-ÁN ESTE NYOLC ÓRÁRA MINDENKIT VÁRUNK A GRAND HOTEL HUNGÁRIÁBA! A báli belépőhöz hozzájuthat: Erzsébetváros Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálat, 13., 14. ab­lak (Erzsébet krt. 6. fsz.) Tel.: 142-2969/100 m Erzsébetváros Képviselőtestülete Báli bizottság 1993/9. SZÁM ERZSEBETVAROS 13

Next

/
Thumbnails
Contents