Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Érsekújvár, 1942

Az iskolai év vázlatos története

29 Leventekiképzés. Ebben az iskolai évben az iskolai leventék kiképzésének irányításában változás állott be. A nagyméltóságú m. kir. vallás- és közoktatásügyi és a honvédelmi miniszter úr 108.705/1942. szám alatt elrendelte önálló iskolai leventecsapatok megalakítását. Az ily módon megalakított csapatok vezetését is­kolai leventeparancsnokokra bízta, akik az elmúlt nyáron tartott tanfolyamon nyertek kiképzést. Intézetünkből Berend Miklós r. tanár jelentkezett erre a tanfolyamra. A honvédelmi miniszter úr őt bízta meg az érsekújvári m. kir. áll. Pázmány Péter gimná­zium leventecsapatának vezetésével. A leventekiképzésbe bekapcsolódtak az intézet tanárai is. Az iskolai leventecsapat két csapatparancsnoka, Gombos Sándor és Vas Károly, szakaszparancsnokai pedig Kálmán Béla és Pünkösty Botond tanárok voltak. Intézetünk leventéi oktatásában részt vett Cziffery Imre leventefőoktató is. Tanulóink közül többen mint ifjúvezetők vettek részt a kiképzés munkájában. A komáromi 6. honvéd könnyű hadosztály leventeparancs­noka, Tenke Lajos ezredes két ízben is megszemlélte az intézet leventecsapatát és a látottak felett teljes elismerését fejezte ki. Május hó 4.-én honvédpróbát tartottunk, amelyen a két nyolca­dik osztály tanulói vizsgáztak kiváló eredménnyel. A honvéd­próbát a könnyühadiosztály leventeparancsnok elnöklete alatt tartottuk meg. Leventéink közül 38-an ifjúvezetőképző tanfolyamon vettek részt. A kötelező leventefoglalkozásokon kívül felső osztályos leventéink lelkesen kapcsolódtak bele a különleges leventekikép­zésbe is. Iskolánkban három híradó leventecsapat alakult meg 30—30—30 főnyi résztvevővel. A híradókiképzést az 1942. no­vemberi tanfolyamion résztvett Berend Miklós, Gánóczv Mihály és Gombos Sándor tanárok vezették. Leventéink közül többen a helyi vizi-leventecsapat munkájában is tevékenyen vettek részt. Az idei iskolai évben alakult leventelabdarúgó csapatunk a járá­si leventelabdarúgó bajnokságban 2. helyezést ért el. A római katolikus tanulók valláserkölcsi nevelése. A vallás­erkölcsi nevelés elsősorban az istentiszteleteken és a vallástani órákon folyik. A hittanárok nemcsupán elméleti ismereteket közölnek a tanulókkal, hanem a tananyag tárgyalása folyamán mindig levonják az erkölcsi tanulságot is, főleg az életből, a tör­ténelemből vett példákkal világosítva meg azt. A vallástanárok felhasználják a kínálkozó, illetőleg a rendelkezésre álló szemlél­tető eszközöket is (VKM. filmjei, képek, kirándulás stb.) A vasárnapi és ünnepnapi istentiszteleteken a helybeli és a vidéki tanulók egyaránt rendszeresen és példás buzgósággal vesznek részt. A tanulók nem elégszenek meg az évi négy előírt szent­gyónással és áldozással, hanem,a katolikus tanulók jó egyharma­da havonkint egyszer, kb. 50 tanuló hetenkint, néhány tanuló pedig naponkint áldozik. A kat. tanulók lelkigyakorlatait Csák Boldizsár S. J. tartotta. A valláserkölcsi nevelés igen értékes eszközei: a Mária kon gregáció és a Jézus Szíve tisztelet, az egyes világi tantárgyak óráin elhangzott keresztény szellemű utalások, továbbá a Mária kongregáció könyvtára és a VKM-től folyósított évi segélyből

Next

/
Thumbnails
Contents