Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Érsekújvár, 1941

Az iskolai év vázlatos története

57 Nőegylettel karöltve többszáz pengő értékű ruhát, cipőt, tüzelőt, élelmiszert, feldíszített karácsonyfát osztottak ki az arra rászo* rulóknak. Ez alkalommal az ünnepi beszédet Décsy Gyula mon? dotta. Nagy Sándor ref. lelkész bibliamagyarázata, valamint Berkes Ilona és Csonthó Olga szavalata és egyéb műsorszámok tették élénkké az ünnepélyt. Az evangélikus ifjúság meghívására a collegisták résztvettek az EKIE. által rendezett imahéten, a nagyhétben pedig a közös csendesnapokon. A virágvasárnapi konferencián hatan képviselték a Collegiumot. A szórványgondos zás nehéz munkája is tovább folytatódott. A Collegium az ifjú* ság részére: »jellem és erkölcsnevelő« könyvsorozatot indított meg. Az első számú kiadvány: »Tömeg ós minőség« címen Seres Endre tollából jelent meg,. A Collegium sajtószolgálatát a »Hit és Élet« című folyóirat látja el. Ezúton mond a Collegium köszönetet mindazoknak, akik er* kölcsileg, vagy anyagilag támogatták az egyesületet. A tisztikar az 1941/42. isk. évben: t. t. elnök: Nagy Sándor ref. lelkipásztor, elnök: Seres Endre VII. a. o. t., ügyv. elnök: Szőcs Erzsébet VII. a. o. t., főtitkár: Décsy Gyula, pénztáros: Ke­nessey Márta, jegyző: Nagy Lajos VII. a. o. tanulók, II. pénztá? ros: Berkes Ilona, titkárok: Seres Kázmér és Szigeti István. A »Hit és Élet« folyóirat szerkesztői: Nagy Sándoir felelős szerkesztő, Seres Endre főszerkesztő, Décsy Gyula szerkesztő és felelős kiadó. A tagok száma: 62. »Kaszala Károly« aerokör. 1942. április 13;án megalakult az intézeti aerokör azzal a céllal, hogy a repülés gondolatát népsze* rűsítse tanulóink széles rétegeiben. Ezt a célt repütömodelezés, a repülés alapelveinek elméleti és gyakorlati ismertetése révén óhajtja elérni. Sajnos, a szakkönyvek és a műhelyfelszerelés tel­jes hiánya miatt a kiképzés még nem indulhatott meg. Vezető tanár: Berend Miklós. Ifjúsági elnök: Nagy Zoltán VI. b. oszt. tanuló. Meteorológiai állomás. Márkus Artúr dr. tanár 1941. június líén kisméretű meteorológiai megfigyelőállomást rendezett be a gimnázium kertjében. A megfigyeléseket egész nyáron, valamint az egész iskolai év folyamán, diákok végezték, a feljegyzéseket a felszerelő tanár őrzi. A mérések naponkinti háromszori légnyo* más?, hőmérséklet*, (maximum és minimum), felhőzet*, szé'í és csapadékmérésbői állottak. A mérések oroszlánrészét az állomás diákvezetője, Barák Béla V- b. o. tanuló végezte. Ö, valamint Ivicsics Lajos IV. b. o. tanu'ó különösen kitűntették magukat, fő* leg azáltal, hogy az egész nyári vakáció alatt megszakítás nélkül fáradhatatlanul végezték a méréseket. Légoltalom. A mult évben megalakult az iskola légoltalmi szervezete, a következőképpen: Parancsnok: Pintér Sándor ta* nár, helyettese: Szalma Imre tanár. Riasztásra síndarab szolgál. A riasztójelre a tanulók a be* osztott tanárok és tanulók vezetésével levonulnak részben az

Next

/
Thumbnails
Contents