Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Érsekújvár, 1941

Az iskolai év vázlatos története

36 nek a helyneveit dolgozza fel a Magyarságtud. Intézet megbízásá; ból. Imelyen népművelő előadást tartott. Tart. zászlós. Levente; oktató. Kovács Endre: Az Országos Középiskolai Tanáregyesület vá= lasztmányi tagja, a Társadalomtudományi Társulat tagja, az Ér« sekújvár és Vidéke felelős szerkesztője. Kiterjedt irodalmi mun; kásságot folytat. Szlovák nyelvkönyvet írt a magyar gimnáziumok részére. Előadásokat tartott a kassai ós a budapesti rádióban. Ta; nulmányai, bírálatai a következő lapokban jelentek meg: Protes­táns Szem'e, Középiskolai Tanáregyesületi Közlöny, Társadalom« tudomány, Láthatár, Ungarn, Donaueuropa, Magyar Üt, Magyar Nemzet. Prága—Pozsony—Budapest címen regénye jelent meg. Dr. Sierácki Artúr: Az intézet énektanára, 1942. december hó 12. óta működik. Az intézet I.—II. osztályos növendékeivel elő« ször 1942. II. 7;én lépett fel. Mint a zeneiskola igazgatója március 8«án Mozart emlékestet rendezett, melynek műsorát 1942. május ll«én Léván két hangversenyen mutatták be, a nagy érdeklődés; re való tekintettel. Május 16.—17=én rendezett diákhangverseny keretében kisdiákjaival gregorián koralist mutatott be. Júniusban vendégszerepelt iskolája Komáromban is, hol szintén Mozart emlékének hódoltak. Júniusban rendezte Égi és földi zene címen utolsó hangversenyét az évadban. Vezeti a MÁV. zenekart ós cserkész énekkart. Résztvesz az intézet önképzőkörének vidéki útjain. Művei az Operaház zenekara és a Budapesti Hangverseny; zenekar, valamint a Ranolder intézet és az Angolkisasszonyok intézete énekkarának előadásában kerültek bemutatásra a buda; pesti rádióban. Thain Jáno$: Festőművész, népművészeti gyűjtő. Művészeti előadásokat tartott városi és falusi kultúrkörökben. Művészeti cikkeket írt napi; és szaklapokba. Nagyobb illusztrált művei: Ér; sekújvár műemlékei, Szlovákiai magyar népművészet. (1000 Kc« va! jutalmazott pályamű.) Festményeivel, rajzaival (több köztük pályadíjat is nyert), külföldi és hazai kiállításokon szerepelt. Vi« lági és egyházi műveket fest. Több díszítő szobor és az érsekújvá; ri Turul szobor készítője. Több művészeti egyesület (fővárosi és vidéki) tagja. A városi múzeumi bizottság elnöke. A Felvidék vá; rosai c. soirozatban Érsekújvár füzet, vai'amint Pozsony—Nyitra vármegyék c. kötet munkatársa. A népfőiskolán a népművészetet tanította. Vanek Imre dr.: Az érsekújvári r. k. egyházközség képviselő; testületének a tagja. A helybeli Első Magyar Asztaltársaság ka« rácsonyi felruházási ünnepélyén szónok. A m. kir. á'fl. Pázmány Péter gimnáziumi Mária;kongregáció 1942. III. 25. műsoros dísz; gyűlésének a rendezője s ugyanezen a nyilvános műsoros esten ünnepi szónok. A Jézus Szíve felajánlási mozgalom terjesztése ér« dekében helyben és vidéken többször szentbeszédet mondott. Vas Károly: A Hivatásszervezet Értelmiségi Tagozatának el; nöke, a Köztisztviselők Lakásszövetkezete Felügyelőbizottságá; nak elnöke, szervezte és vezette intézetünk jubileumi népfőisko; Iáját, ezen tanította a történelmet és társadalomtudományt, vé« gezte a nevelői munkát, megírta a népfőiskolai értesítőt, szerkesz«

Next

/
Thumbnails
Contents