Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Érsekújvár, 1941
Diákinternátus és diákmenza
ÍÓ6 Diákintemátus és diákmenza. Az internátus és a menza a tan* év elején szabályosan megkezdte működését. A szükséges tata* rozásokat már a nyár folyamán elvégezte. Az internátusi férői helyek száma az idén is 32 volt. A bentlakó növendékek havi 60 P=t fizettek. Az év folyamán 36 diák fordult meg az internátusban. Ezek közül teljes díjat 16 fizetett, havi 50 Pít 7, havi 45 Pít 6, havi 35 P*t 2, havi 30 Pít 4, teljesen ingyenes volt egy ta= nuló, akit az internátus a százéves gimnázium emlékére vett fel ingyenes helyre. A menza az idén a beszerzési nehézségek ellenére is folytat« ta működését. Hat hétig, míg a népfőiskoda működött, és a nép; főiskola hallgatói is itt étkeztek, az étkezési létszám százon felül volt, egyébként a személyzettel együtt 70 fő körül jár. Az ellátás havi díja 36 P. volt. Teljes díjat fizetett 14, díjmentesen étkezett 4 tanuló, a többi 17 tanuló havi 5—24 P*t fizetett, összesen tehát 35 tanuló étkezett a menzán a bentlakókon kívül. Az internátusi felügyeletet az idén Dombrovszky János és Klenner Aladár dr. tanárok látták el. Januártól kezdve az utóbí bit katonai behívása miatt Kálmán Béla dr. helyettesítette. Nagy hálával emlékezünk meg a nemeslelkű adakozóinkról, akik adományaikkal lehetővé tették az internátus és menza idei működését. Ezúton is köszönetet mondunk nekik. A tanév folyamán a következő adományok futottak be hoz* zánk: M. kir. Vaillásí és Közoktatásügyi Minisztérium 1.776 P. 78 fill., Nyitra—Pozsony k. e. e. vármegye 1.000 P., Érsekújvár megyei város 500 P., az idei megyebál jövedelméből 500 P., Ma< gyardiószeg 100 P., Tardoskedd 100 P., Nádszeg 60 P., Galánta 50 P., Királyrév 40 P., Ógyala 30 P., Deáki 30 P., Nyitranagykér 24 P., Jóka 20 P., Üjlót 20 P., Nemeskajal 20 P., Vágvecse 20 P., Vághosszúfailu 20 P., Tósnyárasd 10 P., Kismáeséd 10 P., Németdiószeg 10 P., Hodi 10 P., Nemesbojsza 10 P., Feketenyék 5 P., Hidaskürt 5 P., Vágkirályfa 5 P., Bajos 5 P., Luzsicza Béla 10 P. '