Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Érsekújvár, 1941
Érettségi vizsgálatok
91 nak el a középiskolába. Sok magyar tehetség kallódott így el. Most ezeket akarják megmenteni. Ezek a népi tehetségek új színt, új szellemi erőket hoznak magukkal, s így a nemzettest egészségesebb fejlődését is elősegítjük az országos magyar falusi tehetségmentő munkával. A kultuszkormány gimnáziumunkat is kijelölte erre a mun= kára. Eddig is sok népi származású gyerek került be ebbe a gimnáziumba. Most jönnek azok a gyerekek is, akik szegénységük miatt sohasem juthattak volna el a gimnázium kapujáig. Szeretettel és azzal az elhatározással fogadjuk majd őket és úgy fogjuk őket nevelni, hogy sohase szakadjanak el az ősi talajtól, a magyar fajtól. Ügy érezzük, hogy évek folyamán a nemzet számára felbecsülhetetlen értékeket mentünk meg e vidék szegény tehetséges falusi gyerekeinek tanításával. Most arra kérjük a tanítóságot, komoly lelkiismerettel figyeljék a tehetséges gyerekeket és évek folyamán ezeket, ha kell, megkülönböztetett gondozással neveljék addig az időpontig, amíg elküldhetik a képességvizsgálatra. Az idei képességvizsgálatot május hó 28—29-én tartottuk meg intézetünkben. A komoly és sokszempontú vizsgálat eredménye alapján majd központi elbírálás küldi a kiválasztott tehetséges gyerekeket vissza gimnáziumunkba. Mi szeretettel várjuk őket, s azzal a reménnyel kezdjük meg velük majd az iskolai évet, hogy komoly szellemi felfrissülést hoznak az új magyar gimnáziumi nevelés útján a következő év első osztályának osztályszellemébe és életébe. Reméljük, hogy úgy is lesz! Érettségi vizsgálatok. Intézetünkben ebben a tanévben is, az elmúlt tanévhez hasonlóan, több ízben is volt érettségi vizsgálat. Az 1941. évi Szeptember havi érettségi vizsgálatok írásbeli részét augusztus hó 28—29—30-án, szóbeli részét pedig szeptember hó 3-án tartottuk meg Csaplovics József tankerületi kir. főigazgató elnöklete alatt. Teljes vizsgálatra 1, honosító vizsgálatra ugyancsak 1, javító érettségi vizsgálatra pedig 26 tanuló jelentkezett. A javítóvizsgálatra jelentkezettek közül egy nem jelent meg és így vizsgálatot tett összesen 27 jelölt. Az érettségi írásbeli vizsgálat tételei tárgyak szerint: 1. Magyar nyelv és irodalomból: a) Az 1848—49-i szabadságharc a magyar irodalom tükrében, b) A nemzetiségi kérdés kialakulása. 2. Latin nyelv és irodalomból: Cicero: Tusculanae disputationes V. 2, 5—6. 3. Német nyelv és irodalomból: Csipkerózsika. (Fordítás magyarról németre.) A teljes vizsgálaton jól érett: Fried Pál Bcla. Sikeres honosító érettségi vizsgálatot tett: Hofer Lajos. A javító érettségi vizsgálaton megfelelt: Batyka Imre, Besenyi László, Boross Ilona, Daubner Kálmán, Hucskó Lajos, Lengyelfalusy Tibor, Nagy Imre, Nemesi Ida, Redeczki Gyula, Szikszay Róbert, Sághy Miklós, Vermes Béla, Jeges Emil, Bugár Imre, Ivan Péter, Szabó János, Vitek Vilma, Vlcek Anna, Szilágyi Géza, Kemény István, Karvai Károly, Roszival Miklós, (22). Ismétlő javító érettségi vizsgálatra utasíttatott 3 jelölt.