Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Érsekújvár, 1939
Vas Károly: Nagybányai vitéz Horthy Miklós, Magyarország kormányzója
7 s ami a falánk önzést meggondolásra késztette volna. Ez a gyalá? zatos ítélet megfosztotta a nemzet minden derék fiát attól a lehe? tőségtől, hogy ősei példájára a haza érdekében katonai szolgála? tot teljesítsen s alkalomadtán megmutathassa, hogy tud s akar küzdeni, ha kell, tudja vérét ontani a nemzet becsületéért, nagy s örök rendeltetése szolgálatában! Arra akartak nevelni minket, hogy a kardtól, amely megszerezte és fenntartotta országunkat, örökre elszokva, gyáva népek módjára éljünk, hogy szép alázató? san mindenbe belenyugodjunk, amit elleneink kegyeskednek ve? lünk tenni. De itt volt minden idők k at ona?magy arjának mintaképe, kor? mányzó urunk, aki szövetségeseinkkel egyetértve előbb elvégezte a belső előkészítést s legalább a minimális felfegyverkezést, az? tán széttörte a kezünketAábunkat gúzsba kötő trianoni bilincse? ket, majd az egész nemzet újjongó lelkesedése mellett elrendelte az általános hadkötelezettséget, aztán hihetetlenül rövid idő alatt az immár nagy magyar hadsereget, nemzetünk szívevirágát, fel? fegyverezte, kiképezte, még pedig olyan tökéletesen, hogy az első alkalommal, a Ruthénföld visszafoglalásakor, az egész világ osztatlan elismerését vívta ki magának! S ma itt áll nemzetünk, többé nem kérve és nem rimánkod? va, de itt áll, lábhoz tett fegyverrel követelve azt, ami történelem és természet jogán az övé. Nem kapkod, nyugodtan mérlegel, számol a lehetőségekkel, de biztosan abban, hogy ügye elintézése nem egy álszent nemzetközi társasegylet, hanem egyes?egyedül a saját elhatározásán fog múlni! Micsoda távlat, milyen hatalmas fejlődés ez ebben az aránylag rövid időben! A nemzeti lét halálá? tói a friss, fiatalos lendületű nemzetek sorába emelkedésig mek? kora utat tett meg államunk! Valóban történelem az, amit Horthy Miklós kormányzóvá választása jelent nemzetünk sorsában s e történelem iránti hála nyilvánul meg abban, hogy kormányzónk ma a legszebb magyar erények letéteményese s mint ilyen, példa? képe a magyar politikusnak, a magyar dolgozók millióinak s a nemzeti célokért küzdő magyar katonának. Példaképe a politikusnak, mert húsz év hatalmas arányú fej? lődésének elindításakor nagy körültekintésről, az erők reális számbavételéről, minden lehetőség kiaknázni tudásáról s mind? ezek közben örökké izzó, önzetlen hazaszeretetről tett tanusá? got. Ebben a húsz évben a nemzeti élet különböző tényezői, ki? sebb?nagyobb politikusok, számtalanszor jutalmaztatták és ünne? peltették magukat. Kormányzónk neve, a legfőbb politikai ténye= zö személye, ebben a vonatkozásban csak a törvényhozás házában került szóba, törvényhozás formájában, olyan törvények megho? zalatakor, amelyek nem személyét, hanem nemzetét jutalmazták. Az ünneplés mostani elhárítása is ezt a már szinte személytelen* né vált politikai erőt mutatja, mint örök példaképét azoknak, akik a nemzet jövő sorsa hivatott sáfárainak érzik magukat.