Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Érsekújvár, 1939
Az iskolai év vázlatos története
36 zium lelkes tanári kara, a Baross gimnázium igazgatósága s a város polgármestere, hogy az érsekújvári diákok osztályfőnökeik és Daílos Piroska tanárnő vezetésével a legmelegebb fogadtatásban részesüljenek. De hasztalan lett volna jóakaratuk, ha a nagy diákváros társadalma nem vett volna részt megértően szervező munkájukban. Az érsekújvári diákokat ugyanis a főgimnáziu? mok tanulóinál szállásolták el, ahol magyaros vendégszeretettel látták el őket. A leányok a Boldog Margit leányotthonban kap> tak szállást: kellemes otthonra találtak az intézeti kedves főnök? nővér gondoskodása folytán. Az odautazást Budapesten megszakították. Szentmisét halb gattak, majd sétáltak a pesti Dunaparton. Sohasem lehet a fő? várost elégszer látni, hogy ne élvezze az ember új gyönyörűség? gel. A hátralévő időt az állatkertben töltötték, míg a népligeti KISOK pályára nem vonultak, hogy megnézzék a gimnázium válogatott és a Szent István kereskedelmi iskola közti labdarúgó? mérkőzést. A lelkes hangulat kezdetben tetőfokra hágott, de éppen olyan mértékben hanyatlott a végeredmény kihirdetése? kor. Vigasztalásul az Angobparkban szórakoztak a kirándulók. A következő nap érkeztek Szegedre. Ragyogó, gyönyörű napsütés volt, mikor a várost először megpillantották. Szeged szépsége minden várakozást felülmúlt. A dóm nagyvonalúsága, díszítése elkápráztatta a diákokat, de a legnagyobb hatást a ha? talmas orgona gyakorolta rájuk. Lélegzetvisszafojtva, némelyek könnyes szemmel hallgatták az Istent dicsőítő hangot, mely be? töltötte az óriási dómot. Ügy érezték, hogy ebben az alkotásban az ember leborul a legmagasabb Hatalom előtt. A templomból a Hősök kapujához mentek: Aba Nóvák Vilmos falfestményei komor, nyomasztó hangulata mély gondolatokat ébresztett lel? kükben. A fárasztó délutánt ellensúlyozta a piarista gimnázium» ban tartott uzsonna, melyet Kari János dr 1. igazgató úr rendezett számukra. Közvetlenséggel közeledett a diákokhoz, akik mind? annyian barátjukká fogadták. Ő maga járt az asztalok körül, hogy szívélyesen kínáljon. Az uzsonna befejezésével rövid sétát tettek a belvárosban. A második nap is épp oly szép és tartab mas volt. Verőfényes időben nézték meg a város többi neveze? tességét: a Mátyás templomot dús aranyozású barokk oltárá? val, a városi múzeumot, az egyetem épületeit és a zsinagógát. Ütjukon hű kísérőjük volt Makiári Lajos kegyesrendi tanár úr, aki sok értékes magyarázattal gazdagította látókörüket. Ebédet Szeged város adott a kirándulócsoportnak. A délutánt a Tisza? partján töltötték Tápé község közelében. Jókedvűek, boldogok voltak. Este újabb élvezet várt rájuk: filharmonikus hangver» senyt hallgattak végig a Városi Színházban. Utolsó nap búcsút vettek a vendéglátó várostól, a Hősök kapujánál Molnár László VII. a. oszt. tan. emlékezett meg mindannyiuk nevében a világaháború elesettjeiről s a vasárnap reggeli mise után fájó szívvel ültek ismét vonatra. Felejthetetlen emlék számukra Szeged és a szegedi kedves vendéglátókat, mint jóbarátokat zárták szl? vükbe. Május 23?án és 24?én az V. b. osztály Budapestre és Visegrád? ra rándult ki. Résztvett 25 tanuló Berend Miklós osztályfőnök és