Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Érsekújvár, 1939
Kálmán Béla dr.: A finnugor őshaza kérdése
12 lességi fok. Az, hogy a magyarban és mordvinban ezek a nevek nincsenek meg, nem azt bizonyítja, hogy nem is ismerték ezeket a növényeket, illetőleg állatokat, hanem csak azt, hogy a név fe; ledésbe merült, mivel új lakóhelyükön nem fordultak elő. Még északabbi őshazára mutatnak, illetőleg az őshaza déli határát még feljebb tolják a halnevek tanúságai. Vannak ugyanis egyes hal; fajták (mint pl. a nemes lazac, lazacpisztráng, coregonus lavare; tus), amelyek csak a Keleti«, a Fehér* és a Jeges-tenger vízrend; szeriéhez tartozó folyókban élnek. A finnugor nyelvekben közös a nevük, így tehát fel kell tételeznünk, hogy az őshaza kiterjedt ezeknek a folyóknak a területére is, tehát minden bizonnyal az 55. szélességi foktól északra kellett lennie. Ha viszont az őshaza északi határát vizsgáljuk, talán a leg; fontosabb helymeghatározó szerepe a sün közös nevének van. A sün (a régi magyarban sül, illetőleg szül) elnevezés majdnem min? den finnugor nyelvben megvan és jelentése is ugyanaz. így pl. a finnben siili, az észtben siil, a mordvinban se jet, a cseremiszben stilj és a vogulban soule. A sűn az európai Oroszországban az északi szélesség 61. fokáig nyomul fel. Az eleve valószínűtlen, hogy valaha északabbra is el lett volna terjedve, mert az egyes állatfajok elterjedésének déli határa az európai művelődés foko; zatos előnyomulása folytán egyre északabbra tolódott fel, mint például a medve, farkas, hiúz, rozsomák és a hód esete is bizo; nyitja, ellenben nem ismerünk olyan állatot, amely előfordulásán nak északi határia Oroszország területén valamilyen okból dé; lebbre szállt volna alá. Ezt az adatunkat megerősíti az a tény is, hogy a finnugor nyelvekben közös elnevezése van olyan halfaj; táknak is, (mint pl. tokhal, kecsege, harcsa), amelyek csak a Fe? kete=tenger és a Káspi;tenger vízrendszerében fordulnak elő. Már pedig ennek a vízrendszernek legészakibb tagjai is (a Káma és mellékfolyói) csak az északi szélesség 62. fokáig nyúlnak el. így tehát nyugodtan állíthatjuk, hogy a finnugor őshaza az északi szélesség 62. és 55. foka között terült el. Hogy az őshaza Európában volt, tehát keleti határa az Ural hegység lehetett, arra ismét számos bizonyítékunk van. Ezek kö; zül talán perdöntő jelentősége van a méh és a méz közös finn; ugor nevének. A méz szó megfelelői ugyanis a finnben és észtben mesi, a lappban méhta, a mordvinban med, cseremiszben mü r votjákban mu, zürjénben ma; a méhé pedig a finnben mehiläinen, a mordvinban meks, a cseremiszben müks, a zürjénben és vot; jakban mus. A mézelő méh pedig a XVIII. századig az Uraitól keletre ismeretlen volt. Az európai őshaza mellett bizonyít a nyest neve is (finnül näätä, lappul néte). Ez az állat szintén csak az Uraitól nyugatra fordul elő. Az egyező halnevek tanúsága sze; rint is az Urálon innen kellett az őshazának lennie, mert a lazac (salmo salar v. nobilis) csakis Európában fordul elő. Sokkal nehezebb az őshaza nyugati határát megálllapítanunk, mert erre nézve van a legkevesebb támpontunk. Az egyetlen út; baigazító adat a cirbolyafenyő közös neve. A cirbolyafenyő jel; legzetesen szibériai fa, de az 57. és 65. szélességi fok között át; csap az európai oldalra és néhol megközelíti a Greenwichtől szá; mított 50. délkört is.
