Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Érsekújvár, 1909
III. A főgimn. új épülete, létrejöttének előzményei
A gimnázium intézésének ügyében teljhatalommal felruházott gimn. bizottságot ezen szokásos, stereotyp válasz nem csüggesztette el. Még ugyanebben az évben újból küldöttség megy a vallás és közoktatásügyi miniszter úrhoz Kérésére 1894-ben 25784. sz. a. érkezik meg a válasz, mely kilátásba helyezi, hogy még az 1894-ik év folyamán a város kérelmének tárgyalására miniszteri biztos fog kiküldetni. A közoktatás vezetése más kezekbe kerülvén, a miniszteri biztos kiküldése elmaradt. A gimn. bizottság újból küldöttségileg ismétli meg kérését. Ez végre eredménnyel járt. Hofer Károly c. tankerületi főigazgató küldetett ki miniszteri biztosul 1895. julius 14-én. A miniszteri biztos és a gimn. bizottság tárgyalásai a következő megállapodásra vezettek : 1.) „Építkezési helyül felajánl a város a vásártéri helyiségből az erről kiállított vázlatrajz szerint 1500 • ölet és ezen a telken a nagymélt. vallás és közoktatásügyi m kir. miniszter úr 1892. évi 6125 sz. a. kelt rendeletével kiadott „Útmutatásában előirt feltételeknek mindenben megfelelő épületet sajátjából épit. 2.) A jelenlegi gimnáziumban meglevő berendezési cs felszerelési tárgyakat díjmentesen átengedi az államnak és a még szükségeseket is a 14893—95. sz. utasításnak megfelelőleg a gimnázium fejlesztésének ideje alatt saját költségén beszerzi. 3.) A gimnázium költségeihez 10Q00 frt. összeggel hozzájárul előleges negyedévi részletekben az állami pénztárba befizetve, azonban az épület és berendezés jó karban tartását, továbbá a fűtést és világítást nem vállalja el. 4.) Az alkalmazásban levő, kellően minősített igazgatót és tanárokat az állam rendes tanári minőségben átveszi és azokat megfelelő ellátásban részesiti. Nyugdíjaztatásuk esetén a város szolgálatában töltött éveik — 20 —