Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Érsekújvár, 1909

II. A történet tanítása

olyannak a tárgyalása volna megengedhető, amely karakterisztikus voltánál fogva a kor hadtörténetére vet fényt; egyébként a harci történettel teljesen szakítanunk kell. A politikai és műveltségi változásoknál hivatkoznunk kell a jelen viszonyokra, mert nem jár pedagógia kárral, ha a tanuló már előre ismeri a fejlődés végső fokát és talán biztosabb ítélettel tud dönteni a fejlődés egyes fázisaiban, ha van mire támaszkodnia Ítéleteinek kimondásában. IV. Nehéz volna arról beszélnünk, hogy a történettanítás induktive avagy deduktive tudja kiszemelt anyagát a tanulókkal megértetni, mert a történelem nem gyűjthet példákat, hogy ezekből az általános törvényt levezesse, és megállapított szabályok alkalmazásával sem tudja az egyes tényeket megfejteni : a történettanítás az emlékezetre alapítja eredményét. A közlésnek három módja ismeretes a pedagógiában : az előadó, a magyarázó és a kifejtő módszer. Nem lehet az egyes tantárgyakra pontosan megállapítani, hogy csak az egyik vagy a másik módszer segítségével volna tanítható, mert hol az egyik hol pedig a másik módhoz nyulunk, aszerint amint az egyes részletek természete megkívánja. De mégis az egyes tárgyak tanításában túlnyomólag az egyik vagy a másik módszeit alkalmazzuk. A történelem természete, amennyiben elsősorban eseményeket és tetteket hoz a tanuló tudomására, amelyek általános elvekből le nem vezethetők, az elbeszélő, az előadó módszerhez fordul, nem zárván ki a magyarázatot és a kifejtést sem. Fölösleges azt hinni, hogy a tanuló az események láncolatát megtalálja a tankönyvben, ami fölöslegessé teszi az előadást, és elégséges lesz ránézve, ha a tankönyv anyagát megtanulja, a tanár vezetése alatt pedig az eseményeket a különféle szempontok szerint csoportosítja. A történeti fejlődés csak akkor vésődik igazán a gyermeki lélekbe, ha az élőszó ad annak életet, ha a gyermek az élőszó hatása alatt, a keresetlen — 14 —