Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Érsekújvár, 1905

fegyvereiket, hogy nem kenték-e be valami bűvös szerrel, megkezdődik a viadal. A vesztes kénytelen elismerni, hogy ügyét is elvesztette, s a bírók kimondják felette az ítéletet. A babonás hit, a nép közt szájról-szájra járó csodás történet szentesítette az istenítéletet. Lehetetlen, hogy az Isten az ártatlan érdekében csodát ne tegyen, s a kétes esetekben, ha másként nem lehet, az Isten ujja mutatja meg az igazságot. A peres felek a szent mise alatt feltartják kezeiket és aki hamarább fáradt el, elveszítette perét is. Vagy forróvizzel telt üstből kellett egy gömböt kihúznia a vádlottnak, s ha kezét meg nem égette, ártatlan, ha leforrázta bűnös volt. Mezítláb kellett tüzes vason átsétálnia, vagy izzó vasdarabot tartania, s ha kezét vagy lábát összeégette, elitélték. A boszorkánysággal vádolt nőt folyóba dobták, ha elmerült ártatlan volt, ha a felszínen maradt bűnösnek találták.

III.

Tacitus említi, hogy a germán nép nem szereti a hosz- szantartó nyugalmat,*) és ha a király vagy a vezér harci kalandba akartak bocsátkozni, amelyek nem függtek össze a törzs érdekeivel, maguk köré gyűjtötték a harcias ifjúságot, és hadbaszállottak. Ezen harcos társulatok (comitatus, Geleite) szintén nagy befolyással voltak a nép eredeti szervezetének a megváltozására. A vezér katonái közt szigorú fegyelmet tart, s e szabadságára féltékeny, dacos engedetlen germán nem tartotta megszégyenítőnek, ha itt a harcos társulatban vezérének feltétlen engedelmességet fogad. A harcos társulatot sokszor nem oszlatta fel a vezér egy vállalat után ; együtt tartá azt, hogy pihenés után újabb kalandra induljanak : és a harcosok mindjobban hozzászoknak a fegyelemhez. A későbbi államalkotás csirája ezen harcos társulatokban rejlik, mert hisz’ engedelmesség nélkül az államalkotás gondolata lehetetlen. A római birodalomba benyomuló királyok körül ott találjuk ezt a harcos kíséretet : ott vannak az egyesült törzsek szabad harcosai is, de ő különösen

*) Tacitus : Germania 14.

— 13 —