Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Érsekújvár, 1898

elszéledtek, ki erre, ki arra ; egyik másik egy jobb jövő reményében uj hazát keres, mások meg visszatérnek az ekeszarvhoz és déli pihenéskor lelki szemeik előtt elvonul még egyszer, még sokszor ama dicső kor sok jeles, vitézi tette. Mások fejet hajtanak az uj rendszer előtt, visszatérnek ősi kastélyaikba, vagy az udvar fényében iparkodnak érdemekre szert tenni és érdemeikkel tündökölni. Csak néha rezzen végig egy fuvalom az országon, a mely a majtényi sik felől fúj és a sok ezer letett fegyver siró hangjaival az elmúlt kor dicsőségét és gyászos végét hirdeti. Rodostóban a sok keserű panaszt és sóhajt a tenger fogja fel s ezután már csak kisérteni jár haza az ősz fejedelem alakja, oda, a hol annyi dicsőséget aratott. A kor mind csendesebb lesz; általános nyugalom áll be a sok harcz után, életjelt sem igen ad már a nemzet magáról. A Rákóczi kor letűnt. * Ha irodalomtörténetünknek a mult század első felére' eső korát nemzetietlennek nevezzük, méltán teszszük, mert az akkor élő magyar irodalom az előbbi századéval alig hasonlítható össze, feltűnő hanyatlást mutat. Hanyatlás mutatkozik, de nincs hiány nagy szellemekben sem. S mig a mult század hadi zajjal teli legében egy Zrinyi, Gyöngyösi, Apáczai által magasabb lendületet vett ugy nyelvre, mint tartalomra nézve, és mintegy megezáfolta az „inter arma silent Musae" közmondást, addig tovább fejlődés most, a békésnek mondható korban — nem történt. Nem izgatott többé Zrinyi, Apáczai nemzeti létünk, önállóságunk mellett, elég biztosítéknak tekintették az alkotmány védelmére a szatmári békét. Főuraink ekkor kezdik megszeretni a külföldieskedést. Elfeledik anyanyelvüket és idegen mázzal igyekeznek bevonni magyar jellegöket. S minthogy a magyar nyelv fejletlen voltánál fogva a közigazgatásra „alkalmatlan", a latint tették hivatalos nyelvvé. A magyaror-