Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Érsekújvár, 1897
akkor elmúlik a dögvész. Oedipus ki szereié népét s jó akaratú atyja hazájának, lázasan keresteti a gyilkost, elhivatja a hires jóst Theiresiast, ki eleinte meg sem akarta mondani az igazat, érthető okból, de Oedipus sürgetésére megmondja, hogy maga Oedipus a gyilkos. De ő ezt rágalomnak mondja, mert azt hiszi, hogy Theiresias sógorával Kreonnal meg akarja fosztani trónjától, és a jóst haragosan elküldi. De a további nyomozások folyamán foki ól-fokra, lépésről-lépésre kiderül az igazság: hogy csakugyan Oedipus ölte meg atyját egy hál más országúton, hogy feleségül vette saját édes anyját, kitől gyeimekei is vannak és rettentő sorsa miatt, borzalmában miután már Jokaste is kétségbeesésében felakasztotta magát, kiszúrja szemeit s önként száműzi magát. Világos ebből, hogy a vétség, a mi miatt bűnhődik a hős t. i. hogy megölte atyját, nőül vette anyját, kitől gyermekei is vannak, ez a vétség már régen azelőtt történt, mit a hős akaratlanul követett el ; a darabban a hős csak megtudja, hogy vétkezett s ezért kell bűnhődnie. Az „Ajax“-ban a hőst őrjöngés szállja meg, őrjöngésében barmokat öl le, azt hívén, hogy vetélytársait és vélt ellenségeit a görög vezéreket öldösi, mikor ismét kijózanodik, észreveszi fonák tettét és szégyenérzetében kardjába dől. De hát miért szállotta meg Ajaxot az őrjöngés ? Miért kellett öngyilkossá lennie ? Mit vétett ? Mindez a darab expositiójában van elmondva, mint a hogy más daraban is csak elbeszélés utján tudjuk meg a hős vétkét, hogy megsértette Athenát, gőgösen visszautasítván ennek segítségét a harezban. „Elektrádnak az a tárgya ami Aisch.„Coephoroi“ czimű darabjáé, csak a feldolgozás, a mondának kezelése más. Elektra várja haza a gyermekkorában anyja elöl elvitt fivérét Orestest, hogy megboszulja atyja halálát. Orestes, kinek holt hírét1 hozzák, de csak azért, hogy Klytemnestra azt higyje, hogy már nem kell félnie a bosszútól és a kit Elektra1 meginditóan sirat, egyszerre megjelen és megöli anyját. Miért viseltetett Elektra oly engesztelhetetlen gyűlölettel édes anyja iránt, hogy annyira várja Orestest, hogy ez 16