Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Érsekújvár, 1895
Ezen szerződést felküldte a város a helytartótanácshoz, az ügy gyorsabb elintézése czéljából küldöttség is ment Budára; a megnyitási engedélyt tartalmazó leirat csakhamar megérkezett. Nem állván a megnyitásnak semmi akadály útjában, a tanév 1861. november elején megkezdődött a helytartótanács által kiadott tanterv szerint. Igazgatóvá Horváth Romuald, ki az elemi iskolákban a hittant tanította, neveztetett ki, tanároknak Dárdássy Gusztáv és Lukátsy Tamás. Egyelőre csak két osztály nyílt meg, mert sok nehézséggel kellett az átmeneti korszakban küzdeni, sem a megkívánt taneszközök nem voltak meg, sem a tankönyvek nem állottak még rendelkezésre, melyek az uj tantervnek megfeleltek volna; részben a forradalom előtti tankönyveket használták és a táblára Írva folyt a tanítás. A tandíj a helybeliek számára 3 frt, a vidékiek és izraelitákra nézve 6 írtban lett megállapítva; a tandij- szedés az igazgatóra bízatott, ki tartozott abból a fűtést és egyéb szükséges kisebb kiadásokat fedezni és a bevételek és kiadásokról minden tanév végén a tanácsnak elszámolni. A nagy szünidők alatt a városi tanács a négy osztályra szóló engedély kieszközlését határozta el, e czélból ismét küldöttség ment Budára, a küldöttség kérelmének a helytartótanács helyt adott, azonban több felmerülő nehézség miatt csak a harmadik osztály nyílt meg, harmadik illetve negyedik tanárnak Misnay Árkád Ion kinevezve. Midőn a gymnasium 1861-ben megnyittatott, az elemi iskoláknál fel áll it látott a negyedik osztály, mivel azonban a tanterve nem nyert jóváhagyást, megszűnt. Az 1862 63. tanévre visszaállítását a felsőbb tanhatóság sürgette és azt a város teljesítette is, már most azon nehézség állott elő, hogy a III. osztályt végzett tanulóknak a IV. elemi osztályba kellett volna lépni, a gymnasium I. osztályába e szerint nem jutott volna tanuló, ezen a bajon a főigazgató Barton József személyes megjelenésével segített, vizsgálatot tartott a III. osztály tanulóival s a kik megfeleltek, azok a gymnasium I. osztályába fölvétettek. Ezen tanév folyamán Dárdássy Gusztáv és Prúnyi Békés tanárok Pestre utaznak a tanári vizsgálat ügyében, Purgstaller kegyesrendi áldozár, a tanár— 19 —