Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Érsekújvár, 1895

egybe, ami azon korban elég tekintélyes összeg volt! Növekedvén az alaptőke, elhatározták, hogy újból folya­modnak engedélyért, csakhogy ezúttal nem egyenesen a királyhoz, hanem Nyitravármegyét keresték meg ügyök támogatása és előterjesztésére. A vármegye Érsekújvár város ügyét melegen karolta fel és Magyarország nádo­rához, József főherczeghez haladéktalanul be is nyujtá ebbeli közbenjáró folyamodványát, melyben tekintettel az első folyamodványra érkezett indokokra a következőket terjesztette elő : »1-ször az érsekujvári gymnasium felállita­tásának lehetőségét, miután a tanári díjazásokra szüksé­gelt alaptőke a polgárság által már nagyobbrészt kiállít­tatott, a hiány födözését a t. város magára vállalván, a megnyitandó intézet sem az állami kincstárt, sem az is­kolai alaptőkét nem terhelendi; 2-szor annak szükséges­ségét; minthogy nem tekintve azt, miként gymnasiummal biró városok öt, sőt több mértföldnyi távolságra esnek: Érsekújvár lakosainak száma 8.000-et megközelíti, ily népességű helyeken pedig egy első gymnasium fennállá­sát a művelődésben előhaladó kor méltán igényelhet. To­vábbá : hogy a honi nyelv művelése és terjesztése tekin­tetéből, maga a magas kormányszék is óhajt, fölöt­tébb kívánatos volna az uj tanintézet felállítása.“ A vármegye folyamodványára is tagadó válasz érke­zett. 1834-ben Érsekújvár kérelmét a kormánynál meg­újította, a kérelemnek ismét nem adatott hely. A három­szori sikertelen folyamodás elkedvetlenedést és lehan- goltságot idézett a polgárok között elő, az ügy egy időre a napirendről lekerült. 1839-ben a helytartótanács a várost a felállítandó iskola alapjának kimutatása és mikénti kezelésére szólítja fel. Ezen felszólítás újabb reményeket ébresztett a már csüggedni kezdő polgárságban és a nyomban megtartott tanácsülésben elhatározták: hogy a gymnasium I. osztá­lyának költségei mint azelőtt, úgy ezután is a városi pénztárból födöztessenek*) —- a többi három osztály alapítására pedig a már meglevő 8000 váltó forint tőké­*) Megjegyezzük, hogy a helybeli elemi iskolák mellett 1791-től gvnm. első osztály állott fenn. — 9

Next

/
Thumbnails
Contents