Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Érsekújvár, 1891

ságért: a chininért. Betegségéből némikép felépülve ismét vissza ment az erdőbe, hol a mintegy 130-ra szaporodott praeparált madárbőrből álló zsákmányt újabbal kívánta bővíteni ; ezen alkalommal Müller báróval majdnem teljes szakadás történt, ki u. i. az eredményt kicsinyéivé Brehmet okozta a zsákmány ki nem elégítő voltáért, pedig tekintve a fenn állott viszonyokat a báró nagyon is meglehetett elégedve, mert eltekintve a beállott betegség elszomorító tényétől, az uttalan es tövisekkel megrakott őserdőben előrehatolni nagyon is igénybe vette a férfi kipróbált erejét.

»Engem mélyen sértett .... írja Brehm úti naplójában : ezen hálátlanság; láztól gyötörten is dolgoztam. Ekkor éreztem először, hogy a gyűjtő vagy természetvizsgáló fáradozása nem lesz elismerve. Es ha a tudománynak nem lenne ellenállhatlan vonzó ereje, ha nem volna az, mely az érte küzdőknek szolgálatuk által magasabb élvezetett nyújt; úgy ezen órától fogva több megfigyelést nem teendek, egy adatot sem gyűjtöttem volna többet. És ezzel saját szerencsém kapuit, zártam volna el, mert mindinkább átérzem: fáradság teljes utazásaim, szomorú tapasztalataim dús jutalomban részesítenek.«

Február vége felé az egyptomiak szolgálatában levő és Kor- dofán felé utazó angol őrnagyhoz — Peterikhez — csatlakoztak, ki geológiai észleleteket tett. A Kék folyóból a fehér Nílusba eveztek, Torrah falunál Brehm és Müller báró hatalmas láztól gyötör- tettek és nem minden aggodalom nélkül mentek az uj ut elé, melyet márc. 9-én folytattak és mely őket az egészségtelen, forró éghajlatú Kordofánba vitte. El- Abedi hosszabb tartózkodásuk után tovább vonultak, sőt tervbe vették a »Takal« szerecsenek birtokát is a 12. éjszaki szélesség alatt meglátogatni, mely terv azonban a láztól gyötört Brehm szerencséjére nem volt kivihető. — Bár a vadász zsákmány sasok, sólymok és kányákban valamint az erdők díszmadaraiból elég tanulságos volt, az ott tartózkodás amúgy is regényes és tanulságos, mert hiénák és leopárdok éjjelenkint seregestül kerülték a falvakat, sőt a kutyák ugatásai által einem riasztható oroszlánok a tanyák marha-állományából rabolták prédáikat, mégis a veszélyes éghajlat visszavonulásra késztette utazóinkat. S ez Brehmre nagyon is elérkezett idő volt, mert a sivatagon való visszautazásban majd nem élettelenül ült tevéjén és nem hitte, hogy hazáját valaha viszont láthatja. »Sírva kértem .... Írja, a bárót és szolgánkat, adjanak néhány csep vizet, többre úgy sem lesz szükségem, és azután bízzanak sorsomra, csak ne űzzenek folyton vissza a nyeregbe. Ha a báró vagy becsületes szolgánk további lovaglásra ösztönöztek legnagyobb ellenségeimet véltem magam előtt és ők mégis elkövettek minden lehetőt, hogy gyötrött helyzetemben segítségemre legyenek.« Végre elérték a Bal-el Abaid folyót, melynek hullámcsapkoЯ