Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Érsekújvár, 1876

pedig egyedül a megtorlás. Továbbá, e büntetés nem jobban sújtja a sokszor ártatlan szülőket az által hogy gyermekeik jövőjét elveszve látják mint magát a fiút, ki ennek fontosságát a közéletre alig ismeri? E büntetés erkölcsi kivégzés, semmi más.— A humánus elvek azt követelik, hogy ha már e féle büntetés egvátalán el nem törülhető, oly rendkívülivé váljék, hogy méltán remegés közt gondoljon a tanuló ily rémitö eshetőségre. Jelenleg éppen ellenkezőjét észleljük e humánus elvnek. Ugyan milyen lépcsözet van a büntetésben napjainkban? — Feddés, feddés, még ismét feddés, ennek hegyébe meg kicsapás. Már pedig a feddés nem is vehető a büntetések sorába fel, a mennyiben alig van tanuló, ki csaknem napjában többször is ne lenne rá érdemes! — Megjegyezzük, hogy itt folyton algymnasiumról beszélünk. — Miből álljon hát az a dorgálás, mely egyedül képes legyen a gonoszból becsületes, szorgalmas fiút teremteni?- Kötelesség mulasztásának szemrehányása?— azt ö maga is nagyon jól ismeri; minthogy pedig sok családnál bizony még a vessző is dívik a tanulónak csak tetszeni fog a tehetetlen fenyegetés vagy dorgálás, melyre, még amúgy sem fogván fel a legnagyobb fontosságú moralizálás igazságát sem, természetes hogy sokat nem igen hederít, nagyon sok esetben hozzá lévén szokva atyjának vesszeje- vagy egyéb büntető eszközéhez. — Részünkről nem igen tudjuk eme feddés, dorgálásokból álló büntetések közötti lépcsőzetes különbséget felismerni. Az osztályfő is tanár, s ha mint tanár dorgál meg valakit, hogyan fogja második fokban azt,' mint osztályfő megdorgálni?— így az igazgató tanár is. - Csupán a consessuális megintés vethet valamint a latban, de ez is csak egyszer történhetik, mert utánna közvetlenül az eltávolítás következik.

Midőn e sorokat irjnk, még nem látjuk az ország különféle tanintézeteinek ér- tesitvényoit, de meg vagyunk győződve hogy sok procenttel nagyobb lesz azon tanulók száma, kik a sorozatban „kimaradt“ — „eltávozott“ stb. megjegyzéssel lesznek jegyezve, fényesen tanúskodván melletünk, kik e gradatiót eltörölni s helyébe lminanusabhat állítani óhajtanánk. Ne keltsen az megütközést, hogy mi igy fejezzük ki magunkat mert mi jóval lmmanusabbnak véljük az olyan testi büntetést mely a tanári testület ellen- őrködése mellett megy végbe s hathatósabb a fegyelem és szorgalom őréül mint bár mily morális beszéd, vagy egyenesen lébordás, de legfőképp a kizárásnál. —

A nevelendök helyesen felfogott érdeke az, melynek védelmére kelünk, s korántsem korbácsolhatási viszketeg. Tekintsünk csak szerte az életben, kérdezzünk meg idős tanárokat, majd megmondják ők, hány oly tanítványok volt, kik egy időben keze alatt nem egyszer részesültek i'lv „inhumanismusban“ 'melyért 10—20 év múlva forró köszönetét s hálát jön rebegni. — A testi büntetések ellen semmi sem szól, csak e hangzatos frázis „humanismus,“ mely magában túlhajtott fogalom. — Kérdezzük meg az ország összes tanári testületéit, kérdezzünk meg minden szülőt, kérdezzük akár a legközelebbről érdekelteket is; bizonynyára több leend azok száma, kik velünk éreznek, s kik absolut szükségünek fogják vallani a testi fenyítés alkalmazását illő korlátok között. Eltöröltetése ennek onnan keltezhető, hogy mindég találhatók emberek, kik mindent és mindég újítani akarván a tont prix, elvetik azt is a minek hasznossága s helyessége eclatans igazság.

Szomoritó példák állhatnának remk’’'késünkre melyek a mellett bizonyítanak hogy orvoslandó sebe a tanügynek ily fegyelmi eljárás, de elhallgatjuk ez ilusztratió- kat könnyen belátható okok folytán. Midőn még egyszer rámutatunk e bajra, kényszerülünk megjegyezni, s felszolítni a t. kartársak- s ügybarátokat, hogy ne tegyünk ily kérdésekből párt vagy felekezeti kérdést gondoljuk meg jól, s vessük össze e tételt tapasztalatainkkal, s azon meggyőződésre jutunk, miszerint nagyon is igazak állításaink, s méltányosak felszólalásaink. —

Nem szólunk többet e tárgyról, feltesszük hogy az érdeklődök és szakértők megértik őszinte szavainkat, s egy kis jó akarattal nem fogják félre magyarázni akarni.

Lássuk magát a nevelendök nevelését, illetőleg iskolázását, nem elvontan, mint némelyek szeretik ezt tenni hanem tárgyilag; kik nem annyira a dologhoz akarván szólni, inkább saját olvasottságát akarván kimutatni, midőn csaknem kizárólag idegen