Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Érsekújvár, 1876

о

itívatiis az iránytű, mely hogy kellő ismeretekkel karöltve járjon, elengcdhetlen követelmény. A mint hivatás nélkül hasztalan fáradunk, úgy szintén csak gyarló kísérlet lehetne oktatni akarni hivatásból kellő ismeretek hiányában.

Fölös'egesnek látszik kérdenünk : vájjon nevelő is - e a kőzéptanodai tanár ?—de mi,— tekintve azokat kiknek értekezésünk főleg szántva van — mégis fölvetjük azt, s feleljük, hogy a kőzéptanodai — gymnásiumi, reáliskolai — tanárok csakugyan nevelők is. E nevelés azonban itt megoszlik a tanárok s a szülők vagy ezek helyettesei között olv módon, hogy a tanár a gyermek szellemi nevelője, inig a szülök — vagy helyetteseik t. i. azok, kiknek gondjaira lettek gyermekeik táplálása, tisztázása, korlátozása hízva — a gyermeknek anyagi nevelőiként szerepelnek. A nevelés e különválasztásának kérdése igen fontos, mindennek dacára a humanismus nagy hangú de ferdén intézkedő védelmezői nagyon kevésre becsülik я kevés figyelemben részesítik ezt. Mi azonban e kérdésre alább még visszatéi fink, s most egyelőre megelégszünk azon megjegyzéssel, miszerint a nevelés ilyetén megosztott létéből bizonyos, el nem feleselhető jogok, s kötelességek hárulnak minden tanárra, de különösen azokra, kikre valamely osztálynak vezetése van bízva.

Volt alkalmunk sajnálkozni oly nemű gúnyos megjegyzésen, hogy az egyetemi tanárok a középtnnodaiakra, ezek meg az elemi tanítókra hárítják okát annak hogy az oktatás eredményei sokszor nem virágzók. Helyén találjuk itt az ily nemű ötletnek vélt valamit az öt megillető utolsó lépcsőfokra szállítani alá mint olyat, mely az igazságot egy cseppet sem változtatja meg, s az általános tapasztalást éppenséggel nem qualificálhatja tévedéssé. Ellenkezőleg! Csattanós érvet nyújt ez minden tanárnak arra nézve, a mit fentebb úlHíánk, miszerint: csak a jól nevelt nép közül művelhetünk ki valódi tudósokat; vagy is más szóval: csakugyan alulról kell eszközölni a nevelést a népnél, éppen úgy mint a földnél, melyet ha jól művelünk leendőnk képesek finomabb gyümölcsöt elömutathatni, de nem ellenkezőleg. Nyesbetjük, nyírhatjuk a homokba ültetett fát, nem hoz az kellő finomságú gyümölcsöt. Pedig — legnagyobb bámulásunkra- ezen elvnek is akadnak védői. — Ha tekintjük a növendékeket saját intézetünknél — de ismerjük még néhány más intézet körülményeit is — oly megdöbbentő példáját látjuk a kellő felügyelet s helyes kezelés hiányának az elemi tanosztályok körül, hogy legalább még egy év volna szükséges arra, hogy a gymnasiumba fölvételnél szükségelt e- löismereteket a gyermek megszerezhesse. Ha már most ily tanulni nem tudó, az írást és az olvasás mesterségéhez alig konyitó fin belép a gymnasiumba: elképzelhető a munka, a fáradság mely ily kibárdolásra szükséges a tanár részéröl. I)e ez már csak simítás marad ; mert a gyermek elveszte az alap drága kincsét magával viszi félszeg- ségét egész a közélet mezejéig, mig csak maga nem szerzi meg a hanyagság által nélkülözött alap ismereteket. Innét ered a kedvetlenség a tanulás iránt melyet ily módon nem ért, innét utóbb a studium iránti nem érdeklődésből ennek gyűlölete, s ha az iskolát félben szakítja innét származik ellen szeme minden tudomány iránt, mely annyi és annyi kárt okoz a népnevelésnek. Vegyük csak fel p. o. a magyar nyelvtant. Azon elemekről, azon alkatrészekről melyekből egy nyelvtan — nem maga a nyelv — áll, sejtelemmel sem bir. Pedig ezek quasi oszlopai, falai a nyelvtannak, s ezekén nyugszik a nyelv: de ha ezekről fogalommal sem bir: miképpen lehet józanul arra gondolni hogy egy könyelmü gyermek idegen nyelvek komoly stádiumához csak hozzá is foghasson?! S ha rávezetjük pár hét alatt arra, a mit 2-3 éven át kellet volna tanulnia: ugyan mily eredmény leend az melyet a gymnas, felmutathatni képes leend ?! — Ha tehát a gymnásiumi oktatás eredménye nem elégíti ki az igényeket, korántsem róható ez az ezek körül vélt hiányoknak vagy tanári lelkiismeretlenségnek fel; hanem az a- lapok hiányának, vagyis az elemi képzés elhanyagolásának, s az ezek ellenőrzése körüli mulasztásokban kell keresnünk orvosiandó okait. Ha valaki mindezt ismeri tapasztalásból, lehetetlen hogy állításunk ellen érvet hozhasson fel; de legkevésbé fogja helyeselni az érintettük gúnyos célzást, mi nem akar más lenni mint a tapasztalás bizonyította igazság el nem ismerése.