Erős Vár, 2012 (82. évfolyam, 1-6. szám)

2012-04-01 / 2. szám

AMERIKAI MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA 82. ÉVFOLYAM 2012 ÁPRILIS 2. SZÁM Nyugtalan húsvétot! "Hát nem tudjátok, hogy egy kicsiny kovász az egész tésztát megkeleszti? Takarítsátok ki a régi kovászt, hogy új tésztává legyetek, hiszen ti kovászta­­lanok vagytok, mert a mi húsvéti bárá­nyunk, a Krisztus, már megáldoztatott. Azért ne régi kovásszal ünnepeljünk, se a rosszaság és gonoszság kovászá­val, hanem a tisztaság és igazság ko­­vásztalanságával." (lKorinthus 5:6-8) Van az első húsvéti történetben vala­miféle nyugtalanság. Az asszonyok ag­godalma a sírkő elhengerítése miatt, a félelmükben elrejtőzött és bezárkózott tanítványok reszkelése, a Jézus ellopá­sától tartó farizeusok hektikussága, Tamás hitetlensége és hezitálása. Úgy tűnik, minden összekuszálódott, sem­mi sincs a rendjén, a helyén. Kételyek, félelmek, szorongás, bűntudat, egyéni és közösségi sorsok bizonytalanságai, kilátástalanságai kiáltanak ki a jól is­mert húsvéti történetek sorai mögül. De éppen a félelmük és a nyugtalan­ságuk az, ami eggyé kovácsolja őket. Éppen ez a Krisztustól való távolság­érzetük, Jézus halála után érzett üres­ségük, és a Mester látszólagos kudarca miatti csalódottságuk olvasztja őket egy közösséggé. Ez az első húsvéti közösség! S éppen ez az első húsvéti közösség nem tesz mást, csak fél, s nyugtalan­ságában, félelmében felejti el Jézus sza­vait, a jövőre tett ígéreteit, amelyek előre jelezték sorsát: halálát, de egyben feltámadását is! Az első húsvéti közös­ség bizony félő, szorongó, és aggódó közösség. Öröm, reménység, bizalom, és bátorság nélküli, gyászoló gyüle­kezet. Pál apostol szintén húsvéti közös­ségnek írja intő szavait, hiszen Krisz­tus feltámadása után nem beszél­hetünk csak a feltámadás és a Feltá­madott fényében értelmezett közös­ségről. Az első húsvét után éppen az vált meghatározóvá minden közösség, gyülekezet számára, hogy mennyire közeledtek Krisztushoz, vagy éppen hogy mennyire távolodtak el Tőle, mennyire fogadták el vagy mennyire utasították el Őt és tanításait. Pál számára a húsvét azt jelenti, hogy Krisztussal új fejezet kezdődött a világ történelmében. A megfeszített Jézus, s maga Jézus szava is él, és világot, em­bert, hitet, istenképet, gondolkodást, életet megváltoztató ereje van. A fel­támadás nem más az apostol gondol­kodásában, mint hogy az Istenről és a Feltámadt Isten szent Fia, Őnéki zeng a glória. Halleluja, halleluja. Legyőzte sírnak éjjelét, Dicsérjük Jézus nagy nevét! Halleluja, halleluja! Ujjongó hálaénekben Hadd áldunk, Jézus, szüntelen! Halleluja, halleluja! Előttünk jársz, mint hű vezér, És boldog néped célhoz ér. Halleluja, halleluja! világról addig szóló elképzelések el­múltak, s így mindenkinek el kell te­metnie a régi hitét, ősi elképzeléseit, babonáit, felfogásait, hibáit, és min­denkinek fel kell támadnia új életre, új igazságosságra, új gondolkodásmódra, és új világszemléletre. Húsvét nem más, mint az ember új életének a kezdete. A régi és új egymásnak ellentmondó feszültsége, a Krisztus előtti és a Krisz­tus utáni életmód közötti különbségek súrlódása, a korinthusi húsvét utáni Krisztus-közösség krisztustalansága váltja ki az apostol intő és sürgető sza­vait: "Takarítsátok ki a régi kovászt, hogy új tésztává legyetek..." Ko­vászról beszél Pál, amely az egész tész­tát megkeleszti, s amely az Ószövet­ségben tisztátalannak számított - in­nen veszi át az Újszövetség, és szimbo­likus értelemben használja. Egy kicsike kis valami, ami nagy dolgokat képes megbomlasztani, tönkretenni. Egy ki­csit sem! - szól röviden az intelem. A Krisztus-közösséget bomlasztó erővé, idegen kelesztő hatalommá válhat a legkisebb félrelépés, félrehajlás. Az ó­­emberből visszamaradt vágyak, szen­vedélyek, kívánságok, krisztustalansá­­gck, es istentelenségek meg a legki­sebb mértékben is megfertőzik az e­­gész gyülekezetei, az egész közös­séget. Krisztus váltsághalála a figyel­meztetés minden elkövetetett bűnünk­re és hibáinkra: Istennek sokba került a mi megváltásunk - tulajdon Fiának a vérébe. Éppen ezért nem nyugtathat meg Krisztus halála és feltámadása. Húsvét nem azt üzeni a számunkra, hogy Krisz­tus feltámadása elhozta számunkra a várva várt nyugalmat, s véget vet min­den nyugtalanságunknak. Mert éppen a feltámadás az, ami nem stabilizálja a keresztyén ember életét, hanem moz­gatja és nyugtalanítja azt. A feltámadás éppen nem azt jelenti, hogy a réginél, az ónál állva maradunk, hanem hogy induljunk és mozduljunk el az új felé. A bűn elhagyásával a bűntelenség sza­badsága, a halál kötelékeinek krisztusi leoldásával a feltámadás, a földi meg­­kötözöttség eloldásával a mennyei örök élet reménysége válik láthatóvá számunkra ezáltal. Valóban: a feltámadás tele van nyug­talansággal. Az első húsvét is tele volt nyugtalansággal. S minden húsvétban kell lennie nyugtalanságnak. Ez nem lehet soha az a szorongó és aggódó nyugtalanság, mint amelyet az első [*]

Next

/
Thumbnails
Contents