Erős Vár, 2012 (82. évfolyam, 1-6. szám)
2012-12-01 / 6. szám
83. évfolyam ERŐS VÁR 3. oldal Miért ünnepeljük karácsonyt? "Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal." (János 1:14) December első három hete, s az ádventi időszak négy vasárnapja a karácsonyvárás és a karácsonyra való felkészülés lázában telik. Legalábbis igy volt ez hosszú időn keresztül. Mi, akik még Magyarországon születtünk és nevelkedtünk, de akiket a sors szétszórt a világban mindkét féltekén, most lélekben visszatérünk a régi gyerekkori karácsonyokhoz. A régi otthonra, a hazára, a hideg téli karácsonyokra gondolunk, ahol a természet, de a falvak és városok is csendbe burkolóztak a puha hótakaró alatt. Korán esteledett, a lakásban vagy házban átölelt a meleg, a karácsonyfa felöltötte gyönyörű csillogó ruháját, a mákos és diós kalács ott sült a kemencében vagy sütőben. Halászlé fortyogott a lábosban, elmaradhatatlan szentesti étek, finom fenyő és bejgli illat töltött be mindent. Szivünk ünnepi diszbe öltözött, s a kis falu vagy város meghitt fényeivel, a templomok kongó harangjaikkal nagy örömhirről szóltak Megszületett a Megváltó, örvendezzünk! Az ünnepnek igazi melege és fénye volt, s ha csak rövid időre is, mindenki megszelídült, megenyhült egy kissé, maga is lélekben gyermekké vált. Amikor emlékeinkből visszarezzenünk a valóságba egy egészen más kép tárul elénk. Itt Ausztráliában, ahol most e sorokat irom, tél helyett nyár van, angolnyelvű karácsonyi énekek ömlenek a bevásárlóközpontok hangszóróiból. Az emberek feszültek, idegesek, úgy tűnik semmire sincs idejük, a tömeg ellepi az üzleteket, nehéz parkolót találni, de ennél is nehezebb kitalálni hogy mivel lepjük meg szeretetteinket, hiszen már mindenük megvan. Költünk mindenféle ketyerére és kütyüre, amire nincs is igazán szükségünk, s mindenütt jár az eszünk csak éppen a karácsonyon nem. Egyébként is mi a karácsony? Egy szűk hét vagy csak néhány nap pihenő lazitás, vendégeskedés, esetleg a téli vagy éppen nyári szabadság kezdete, mert gondolatunk már azon jár, milyen jó is lesz kipihenni magunkat a hegyekben vagy a tengerparton, s azután minden megy vissza a régi kerékvágásba. De ki gondol a Kisdedre, ki gondol arra, hogy a világtörténelem és hitünk egyik legnagyobb eseményét ünnepeljük? "Az Ige testté lett." Ahogy Szent János írja evangéliumában: "Az Ige volt az igazi világosság, amely minden embert megvilágosit. A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte föl a világ. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek". Vájjon mi Isten gyermekei közé tartozunk-e? Azok közé akik befogadják, vagy azok közé akik elutasítják Őt? A keresztségben, minden kétséget kizáróan, Isten gyermekei lettünk, s nem csak gyermekei hanem örökösei is, az örök élet örökösei. Vájjon Szent János magasztos szavai, az Isten Igéje visszhangra találnak-e lelkűnkben ezen a karácsonyon? Persze, amikor a karácsony előtti eszeveszett rohanásban csak a beszerzésre gondolunk, hogy legyen mit ennünk és innunk bőviben, legyen mit egymásnak ajándékként adnunk, akkor felmerül a kérdés, mi köze van mindehhez a karácsonynak? Egyáltalán, az ünneplés mint olyan egyre inkább kiüresedik, mert nem lélekben ünnepelünk hanem csak külsőségekben. Elfelejtjük, hogy az évről évre visszatérő ünnepek állandóságot hoznak életünkbe, a múló időbe. Az ünnep lehetőséget ad, hogy a lélek csöndjében megpihenve múlandó életünket összevessük a múlhatatlannal, a változót az örökkévalóval. Kivé, mivé lettünk a hétköznapok rohanásában? Vájjon felismerhető-e még az Istenképiség bennünk, vagy pedig egyformára gyúrt bennünket a fogyasztói társadalom hedonizmusa és értékválsága? Nem fölösleges-e még karácsonyi ünneplésről beszélni ilyen körülmények között? Hiszen a Bibliában sem ismeretlen az ünnep kiüresedésének veszélye. Már a próféta is igy dörgött: “Újholdjaitokat, zarándoklataitokat egész szivemből gyűlölöm — mondja az Úr. Terhemre lettek. Már belefáradtam abba, hogy eliviseljem őket." (Ézsaiás 1:14) Jézus küzd az ünnepért, a templomból kiűzi az árusokat, a zsinagógában gyógyít szombaton. Mert az ünnep, mely Istennek nem tetszik, az embernek sem hoz igazi felszabadulást. Érthető hogy a történelem folyamán egyfajta puritanizmus hódított. A Felvilágosodás óta arra törekszik az emberiség, hogy csak a lényeget emeljük ki, s mindent, ami, úgymond, külcsín, le kell nyesni. Sajnos az eredmény az lett, hogy az ünneplés elvesztette szakralitását, ketté vált, egyházi és világi szférára. A leegyszerűsítés nagy veszélyt rejt, mert az ünnep, többek között a karácsony is, éppen azzal mutatja meg erejét, hogy bátran, gazdagon, bőkezűen, majdhogynem pazarlóan és ragyogóan kapcsol magához. Merjünk tehát ünnepelni külsőségekben is, gazdagon, ha ez a gazdagság a mi hitünk és reményünk igazi kifejezése. Ne azt mondjuk, hogy elegünk van belőle, nincs értelme ünnepelni, hiszen semmi sem változik, hanem ellenkezőleg, bármennyire félremagyarázza is a minket körülvevő világ karácsonyt, s annak értelmét nekünk, annál inkább fel kell díszítenünk a karácsonyfát, s lelkünket, szent énekeket énekelve, egymást megajándékozva figyelmes szeretettel, s családi körben elfogyasztani a szentesti vacsorát vagy a karácsony napi ebédet. Mert manapság ez már prófétai tett, grimasz a kiábrándult és célját vesztett világ arcába. Engedjük, hogy hitünk kisugározzák ily módon is, mert mi a világosság gyermekei vagyunk, s a krisztusi világosság fényét nekünk kell kisugározni. Karácsony hozzákapcsol a megtestesült Igéhez, az egyházhoz, gyerekkorunk hitéhez. Hagyjuk, hogy Krisztus fénye rajtunk keresztül családunkba és a világba is kisugározzák. Karácsony van. Gyújtsuk meg hát a karácsonyfa gyertyáit, hadd világítsanak a sötétben. Szabó Gábor ev. lelkész (Canberra) T
