Erős Vár, 2012 (82. évfolyam, 1-6. szám)
2012-02-01 / 1. szám
AMERIKAI MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA 82. ÉVFOLYAM 2012 FEBRUÁR 1. SZÁM "ITT VAN ISTENETEK!" Olvasd: Ézsaiás 40:3-11. Ézsaiás könyve negyvenedik fejezetének elején új hang szólal meg: "Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet! — mondja Istenetek." (40:1) Az úgynevezett "történelmi" Ézsaiás prófétától itt veszi át a szót a II. (Deutero-) Ézsaiásnak nevezett ismeretlen próféta. De nemcsak ezért új az itt megszólaló hang, hanem tartalma miatt is. Vége a fogság ítéletével fenyegető próféciák sorának. II. Ézsaiás már a Babilonban raboskodó népet szólítja meg. Őket vigasztalja a szabadulás ígéretével. Nekik mondja, hogy Isten az idegen földön sem hagyta sorsukra őket, hanem el fog jönni hozzájuk, és látogatása ezúttal nem ítéletet, hanem szabadulást és új kezdetet fog hozni. Isten látogatása nyelvünkben a csapások szinonimája. Egy minden Istentiszteleten és bibliaórán részt vevő, krónikus beteg presbiter asszonynak rendszeresen szemére vetette a férje: "Ha nem foglalkoznál folyton a Jóistennel, Ő is békén hagyna téged! Lásd, én minden évben csak karácsonykor megyek el a templomba, és az év többi napján békén hagyom a Jóistent. így Ő is békén hagy engem!" És látszólag igaza volt: előrehaladott kora ellenére makkegészséges volt, és joggal mondhatta: "Az orvosokat is békén hagyom, és azok is békén hagynak engem." Miért gondolkodunk így Isten látogatásáról? Miért soroljuk a nemkívánatos, félelmetes dolgok közé? Miért csak a csapásokban vesszük észre — ha ugyan észrevesszük — Isten hozzánk való közeledését? Az Ószövetség tanúsága szerint Isten a Tőle elfordult ember figyelmét többször is megpróbálja magára irányítani úgy, hogy csapásokkal látogatja meg. Mégis torz lesz az Istenről alkotott képünk, ha csak ezt látjuk. Mert ez Istennek csak az egyik arca. Deutero- Ézsaiás próféciáiban Isten másik arcával fordul felénk. Isten már az Ószövetségben sem csak azért látogatta meg az embert, hogy önhittségét megalázza, gőgjét letörje, és teremtményi porszem voltára emlékeztesse. "Ezt mondja a magasztos, a felséges, aki örök hajlékában lakik, szent az Ő neve: Magasságban és szentségben lakom, de a megtörttel és alázatos lelkűvel is. Felüdítem az alázatosak lelkét, felüdítem a megtörtek szívét" — adja ugyancsak Deutero-Ézsaiás szájába vigasztaló igéjét (57:15). Mert "Isten szeme a mélységbe néz" — vallja ennek nyomán Luther. De Isten nemcsak látja, hanem meg is látogatja azokat, akik nem zúgolódnak, hanem elesetten, összetörtén is alázatosak maradnak vele szemben. így látogatta meg egykor a babiloni fogságban sínylődő népét is. És ebből a szempontból nem az a lényeges, hogy a nép éppen a fogság szenvedéseinek kohójában tanulta meg újra az Isten iránti alázatot. A már említett presbiter asszony többször tett tanúságot arról a hitéről, hogy a betegség mindennapi fájdalmaival Isten öt nem sújtani vagy megalázni akarja, hanem megtartani az iránta való hűségben és alázatban. Mert nem az a lényeg, hogy valaki bűne közvetlen következményeként vagy Isten kikutathatatlan akaratából, minden belátható ok nélkül járja-e a mélység útját. A lényeg az, amit Isten a próféta által mond: "Magasságban és szentségben lakom, de a megtörttel és alázatos lelkűvel is. Felüdítem az alázatosak lelkét, felüdítem a megtörtek szívét." Mert eljön hozzájuk, mert meglátogatja őket. És amikor a hetven év elteltével Isten váratlanul, hihetetlen eszközzel, hihetetlen gyorsasággal letörte népéről a babiloni igát, hogy a nép elindulhasson hazafelé, beteljesült a próféta jövendölése: "Magas hegyre menj föl, ki örömhírt viszel Sionnak, kiálts erős hangon, ki örömhírt viszel Jeruzsálemnek! Kiálts, ne félj! Mondd Júda városainak: Itt van Istenetek! Az én Uram, az Úr jön hatalommal, karja uralkodik. Vele jön szerzeménye, előtte jön, amiért fáradozott. Mint pásztor, úgy legelteti nyáját, karjára gyűjti a bárányokat, ölébe veszi őket, az anyajuhokat szelíden terelgeti." (40:9-11.) "Isten szeme a mélységbe néz!" És mindegy, hogy bűne következtében vagy próbatétel okán, okkal vagy belátható ok nélkül talál-e ott valakit: ha úgy látja, hogy a mélységben vergődő teremtménye alázatot tanúsít iránta, akkor meglátogatja. És látogatása nem csapást fog hozni, hanem szabadulást. Szabadulást és az Isten jelenléte megtapasztalásának mindennél nagyobb örömét. A vízkereszti ünnepkör utolsó vasárnapja a megdicsőült Krisztusra irányítja figyelmünket. (Márk 9:2-9.) A kiválasztott három tanítvány a hegyen megtapasztalhatta, hogy az ember Jézusban valóban Isten látogatott a földre, és ez nem csapás, hanem a legnagyobb jó, amely minden emberi elképzelést felülmúl. Igazából az Ő eljövetelével teljesült a próféta igéje: "Itt van Istenetek!" És Jézus emberi személyében nem is csak Jeruzsálemhez és Júda városaihoz jött el, hanem minden néphez és minden emberhez. És a megdicsőülés hegyéről azért indult el a Golgota felé, hogy az emberiét legnagyobb mélységében is jelen lehessen. A Golgota keresztjén megvalósul, ami ember számára elképzelhetetlen: Isten függ ott, Istentől elhagyatva. Luthernek igaza van: ez emberi érte- [«*]
