Erős Vár, 2011 (81. évfolyam, 1-6. szám)
2011-08-01 / 4. szám
81. évfolyam ERŐS VÁR 3. oldal JÉZUS BEMUTATKOZIK: "ÉN VAGYOK AZ ÉLET KENYERE" Mivel a keresztyénség sorsa és jövője a Názáreti Jézussal áll vagy bukik, soha bele nem fáradhatunk az Ő titkának kutatásába. Egyre jobban kell arra figyelnünk azért, hogy mit mondott Ő saját magáról. Régi katedrálisok főbejárata fölött szerették Jézust, mint világbírót ábrázolni, aki jobbját esküre emeli. Valószínűleg ezt tehette akkor is, amikor így vezette be egy-egy bemutatkozó mondatát: "Én vagyok..." Ma erre a bemutatkozására figyelünk: “Én vagyok az élet kenyere" (János 6:48). Három lehetőség áll rendelkezésünkre, ha megpróbáljuk megközelíteni ezt a mondatot. 1. Az elsőt a gyomrunk diktálja: Kenyérre szüsége van mindenkinek. Hogy ez milyen alapvető igazság, azt nem csak éhezők tudják tanúsítani. Még a szóhasználatunkban is a kenyeret igen tágan szoktuk értelmezni. Lehet kenyeret dagasztani, szelni - de kenyeret keresni is. Van kenyeres pajtásunk, de a kenyértelenség azonos lehet a teljes lerongyolódással, szegénységgel, sőt munkanélküliséggel is. A kenyér Jézus korában minden társadalmi réteg sokszor egyetlen és elengedhetetlen tápláléka volt, amihez a szegények legfeljebb még zöldséget, esetleg gyümölcsöt ettek. Húst, halat csak a kivételesen gazdagok engedhettek meg maguknak. A kenyér nélkülözhetetlen volt az emberi élet fenntartásához. Ha tehát innen közelítem meg Jézus mondatát, akkor azt mondom, hogy Jézus önmagát az élet elengedhetetlen fel tételének tartotta. Ahogy kenyér nélkül nincs élet, úgy Nélküle sem lehetséges élni. 2. A másik megközelítési módot Jézus maga kínálja János evangélista hatodik fejezete alapján. Miután 5000 embernek enni adott, persze hogy azok kenyérbiztosító királyt akartak belőle csinálni. Jézus nem áll kötélnek, de pár nap múlva felszólítja őket, hogy bízzanak meg benne. Az emberek ekkor azt kívánják tőle, hogy igazolja bizalomra méltó voltát - tehát produkáljon valamit számukra. S mivel kenyérszaporításnál lelkesedtek fel érte, el is mondják, hogy Mózes a pusztában mennyei eledellel, mannával oldotta meg őseik éhségének csillapítását. Mindezt elfogadja Jézus, egy lényeges különbséggel. Az emberek úgy képzelik, hogy ha régen Mózes volt a közélelmezési főnök, legyen most a Názáretböl való Jézus az. Mindkettő tévedés. Mert, ahogy a pusztában Isten adta az ősöknek a mennyből hullott mannát (és nem Mózes), úgy adja most szintén Isten Őt, Jézust, mint igazi kenyeret a világnak - és nem Ő adja magamagát. Az ősök - a mannától függetlenül - meghaltak, de aki Jézushoz, az élet kenyeréhez jön, az sem meg nem éhezik, sem nem lesz többé a halál és az elmúlás törvénye alatt, mert övé az örök élet. A hangsúly a mennyei Atyán van tehát, Aki mind a pusztai mannát ajándékozta az ősöknek, mind Őt, a Názáreti Jézust a világnak. Ha tehát most e vita alapján közelítem meg Jézus mondatát, akkor azt mondom, hogy Jézus egy pillanatig sem beszélt gyomortöltö táplálékról, hanem arról az isteni ajándékról, amely feltétlenül szükséges az emberi élet sikerültéhez. Talán az is benne van, amit Jézus maga mondott a kísértöjének: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik. Nem biztos, hogy boldog már az, akinek telt a gyomra. De az igazi boldogsághoz hozzátartozik az, hogy megszólítson, szóba álljon velem az Isten. 3. A harmadik megközelítési lehetőséget szintén Jézus mutatta meg halála előestéjén, amikor összehívta tanítványait egy utolsó vacsorára. Erről a vacsoráról a többi három evangélista pontosan tudósít - de János nem. Pedig tudott róla ő is, hiszen evangéliuma 13. fejezetében az együttlét több szeletét igen részletesen leírja. Úgy tűnik, hogy Jézusnak a vacsorán elmondottszavait János olyan fontosnak tartotta, hogy azokat a hatodik fejezetben külön tárgyalásra méltónak tekintette. A vacsorán ui. Jézus kenyeret vett a kezébe, azt megáldotta, megtörte, és tanítványainak e szavakkal osztotta szét: Ez az én testem. Hogy szavai csupán azt jelentik: "Ez vagyok én" - mint azt egyesek érteni szeretnék - az most mellékes. Fontos az, hogy Jézus egy falat kenyérrel azonosítja magát. Itt még egy lépéssel tovább kell mennünk. Hát nem ugyanezekkel a szavakkal mutatkozott be Isten is Mózesnek? "Ha valaki azt kérdezi tőlem, mi a neve annak, aki küldött engem, mit feleljek? - kérdezte Mózes tanácstalanul. S a válasz ez volt: “Én vagyok, aki vagyok." Azaz: a teljesen Más, a Tökéletes, a Minden, az Úr, az Isten. S ha Jézus ugyanezekkel a szavakkal mutatja be magát, el kell hinnem Neki, hogy Ő az, Akinél nagyobbat, teljesebbet, tökéletesebbet nem gondolhatunk és nem is mondhatunk. Ö így az életünk elengedhetetlen feltétele, Ő az életnek értelmet adó üzenet, s Őbenne nem kisebbel találkozunk, mint az Őt adó, küldő Atyával. Aki kevesebbet tisztel benne, az még nem ismerte meg Őt igazán. Aki többet akar belemagyarázni mondatába, az a maga felfedezésére, és nem Rá, az Úrra figyel. így is még elég titok marad ennek a Jézusnak a lényében. De a kenyér Őt idézi. Csoda-e, ha bennünket gyerekkorunkban még arra tanítottak, hogy egy morzsát sem szabad kenyerünkből eldobni? D. Gémes István ev. lelkész (Stuttgart) IMÁDKOZZUNK! Életnek Kenyere, Jézus Krisztus, Aki lejöttél a mennyből, hogy életet adj a világnak, jöjj hozzám is az élet ajándékával. Jöjj, tisztíts meg bűneimből, hogy boldog bizalommal és szabad lelkiismerettel szolgálhassalak. Jöjj, szentelj meg, légy oltalmam, maradj velem, maradj nálam. Hadd menjek egyszer én is oda, ahol Te vagy, és színről színre láthassalak Téged. Ámen. í[ Kenyában a daadabi menekülttáborban közel 400,000 szomáli menekültet gondoz az Evangélikus Világszövetség Világszolgálati Osztálya. m
