Erős Vár, 2011 (81. évfolyam, 1-6. szám)
2011-06-01 / 3. szám
81. évfolyam__________________________ERŐS VÁR______________________________3. oldal JÉZUS BEMUTATKOZIK: "ÉN VAGYOK AZ ELSŐ ÉS AZ UTOLSÓ" "Ne félj, én vagyok az első és az utolsó és az élő: halott voltam de íme, élek örökké és nálam vannak a halálnak és a holtak birodalmának a kulcsai." (Jelenések 1:17- 18) Roppant érdekes megfigyelni, ki hogyan mutatkozik be embereknek. Van, aki csak a nevét, más a rangját is mondja, vagy csak a keresztnevét, ahogy az ma divatos. Találkoztam már olyannal is, aki a nevét csaknem érthetetlenül motyogta el, hogy a rangját, címét aztán annál nyomatékosabban tegye hozzá és beleharsogja a fülembe, emlékezetembe. A fenti mondatokkal a feltámadott Úr mutatkozott be egy látnoknak. Vájjon mit jelentenek a Feltámadottnak ezek a szavai? 1. Rögtön az tűnik fel, ahogy Jézus a bemutatkozását kezdi: Vele mindenekelőtt félelmünktől akar megszabadítani. Ne félj! — s ezt tekinthetnénk csupán amolyan jóindulat-megnyerési kísérletnek, pedig több annál. Az emberek nyitott könyvként álltak előtte, s Ő pontosan ismerte azt a görcs-tömeget, ami bennünk van, és amelyből mérhetetlen félelmeink születnek. Ez a félelem hajtóerővé nőheti ki magát az életünkben és bármiféle rövidzárlatos megoldásokra is képes ösztönözni. De ugyanaz a félelem le is béníthat és komoly akadállyá válhat. Meggyőződésem, hogy a felvilágosítással és tabuk lerontásával nem hogy egyenes arányban csökkennek, de inkább nőnek a félelmeink. Azzal még nem szűnik meg a félelem, ha tudunk az atomhulladék állítólag biztonságos, fél kontinensen való ide-oda szállításáról. Ha kifejtik az okokat, amelyek a rákos megbetegedést nálam előidézhetik, ezzel még nem szűnt meg a félelmem, hogy orvosom bármikor szembesíthet a rosszindulatú betegség testemben való jelenlétének tényével. A szakszerű nemi felvilágosítástó is sokan a nemiséggel kapcsolatos visszaélések visszaszorulását remélték. S az eredmény az, hogy a vele való visszaélések száma félelmetesen felszaporodott, — és a félelem tőle egyre nagyobb. Ha tehát Jézus ezzel biztat: Ne féljl — akkor soha aktuálisabbat és örvendetesebbet nem tehet. Lába elé hulló félők hálásan fogadják a biztatását. 2. Jézus tulajdonképpeni bemutatkozásához négy megjegyzést szeretnék fűzni. Először: Nagyon nyomatékosan kezdik a mondat, melynek minden szavára hangsúly esik: EN VAGYOK. Ismerősök ezek a szavak az Ótestamentumból, ahol Isten gyakran így mutatja be magát: "Én vagyok, aki vagyok" - "Én vagyok, aki kihoztalak a szolgaság házából" - vagy: "Én vagyok a te őriződ". Ha ezek mellé odaállítjuk Jézus kijelentéseit önmagáról, akkor nem csupán a két sor hasonlósága tűnik fel, hanem az a nyílt bátorság, amellyel Jézus önmagát az Istennél megszokott módon mutatja be nekünk. Másodszor: Amikor azt mondja, hogy Ő az első és az utolsó, akkor mindent be akar fogni a kezdet és a vég közé. Nem kétséges, hogy ezzel a maga behelyettesíthetetlenségéről és pótolhatatlanságáról tesz vallást. De a mondat emlékeztet az isteni teremtés kezdetére, sőt arra a beteljesedésre is, amikor Isten majd új eget és új földet teremt, mert a réginek el kell tűnnie. Csűrhetjük-csavarhatjuk, ám Aki ilyen magabiztos fenséggel beszél, azt sem összehasonlítani mással, sem pótolni más által nem lehet. Ma sok jóindulatú kísérlet történik a vallások közeledésére, ami helyes is. Csak arra kell ügyelnünk, hogy ott ezen a címen ne a sajátunk kiárusítása történjék. Nem mi vagyunk a kizárólagosság hajthatatlan hívei. Jézus Urunk azonban nem enged számunkra más választást. Harmadszor: Megkérdezhetjük persze, hogy milyen jogon formál igényt ez a Názáreti Jézus az egyedülvalóságára? A Szentírás felelete egyértelmű: A feltámasztás jogán. Nem azért pótolhatatlan Ő, mert galileai prédikátorként nagy nevet szerzett volna magának. Még csak azért sem, mert csodákat tett és valami forradalmian újat hirdetett volna. Pál apostol azt írja a római gyülekezetnek, hogy annak apostola, akit "Isten a fiának rendelt... a halálból való feltámasztása által..." (Róma 1:4). A feltámasztás jogán Urunk Ő tehát, hiszen ezzel Isten maga tett bizonyságot Róla. Csak sajnálni lehet ezért azt, aki nem tud mit kezdeni a feltámasztással, mert az "ellentmond minden emberi logikának"! Micsoda szakszerűtlen és gyenge érvelés ez Isten tettével szemben?! Negyedszer: Jézus nem sorolja fel címét, rangját, inkább azt mondja el, hogy Isten milyen hatalommal ruházta fel Őt: A halál és annak birodalma kulcsait az Ő kezbe tette le. Bár átmenetileg Neki is meg kellett ízlelnie a halál erejét, feltámasztása azonban ennek véget vetett. Azóta sem szűnt meg a halál, mint félelmet keltő hatalom. Azóta is "elvégzett dolog, hogy az emberek meghaljanak" — mondja az apostoli üzenet. De a halál legfeljebb az utolsóelőtti, és nem a végső hatalom. Fölötte az Úr diadalmat nyert. Tiszteljük a halált, tartunk, félünk tőle — de már nem vagyunk kényére-kedvére kiszolgáltatottak. Az utolsó szót nem ő, hanem a feltámadott Úr mondja ki fölöttünk. Hogyan is mehetnénk bele valamiféle kompromisszumos megoldásokba, ha maga az Úr szavatolja a mi feltámadásunkat is? Jézus nem utasít itt rendre bennünket, meg sem akar szégyeníteni. Ez nem az Ő stílusa. De amikor fejünk fölött összecsapni készülnek a hullámok, akkor megáll előttünk, ránk néz, széttárja karját, és csendesen ezt mondja: "Ne féljetek, halott voltam, de élek, és minden hatalom kulcsa a kezemben van." Hát nem ez az Ő legnagyobb hozzájárulása életünk sikerültéhez? [5. rész.] D. Gémes István ev. lelkész (Stuttgart) A100. ZSOLTÁR Ujjongjatok az ÚR előtt az egész földön! Szolgáljatok az ÚRnak örömmel, vigadozva járuljatok színe elé! Tudjátok meg, hogy az ÚR az Isten! Ő alkotott minket, az övéi vagyunk: az Ő népe és legelőjének nyája. Menjetek be kapuin hálaénekkel, udvaraiba dicsérettel! Adjatok hálát neki, áldjátok nevét! Mert jó az ÚR, örökké tart szeretete, és hűsége nemzedékről nemzedékre. «
