Erős Vár, 2010 (80. évfolyam, 1-6. szám)

2010-12-01 / 6. szám

6. oldal ERŐS VÁR 80. évfolyam Karácsony lényege Be kell vallanom, szeretem a kará­csonyt megelőző nagy felfordulást. Sze­retem a karácsonyi fényekkel kivilá­gított utcákat. Szeretek ajándékokat venni, nézelődni a kirakatok előtt meg­csodálni a sokféle kínálatot, és még a nagy bevásárlóközpontok légköre is jó érzéssel tölt el ilyenkor, amikor min­den a karácsony különleges hangulatát árasztja magából. Mégis, amikor elérkezik az ünnep, sokszor úgy érzem, valami hiányzik. Öröm helyett fájó hiányérzet van ben­nem. Mintha az ünnepre való készü­lődés sokkal több örömöt jelentene, mint maga az ünnep. Valamit elvesz­tettünk útközben. Nem is valami apró dolgot, hanem éppen azt, ami mindent megváltoztat. Jó dolog együtt ünnepelni a szeret­teinkkel, de valljuk be, ennél mindnyá­junknak többre van szüksége. Ott van bennünk a csillapíthatatlan vágy a sze­retet után, és hiába nevezzük a kará­csonyt a szeretet ünnepének, kevesek vagyunk ahhoz, hogy csillapítsuk egy­másban ezt a vágyakozást. Karácsonykor eredetileg éppen azt ünnepeljük, hogy kétezer évvel ezelőtt a világ megváltozott, és azóta ismer­hetjük azt a szeretetek ami után mind­nyáján vágyakozunk. Azt a szeretetek amely nem emberi, hanem az Isten maga — Aki emberré lett értünk. Reményik Sándor — János evangé­liuma c. versében — így ír erről a cso­dáról: Összehajolnak Máté, Márk, Lukács, És összedugják tündöklő fejük Bölcső körül, mint a háromkirályok, Rájok a Gyermek glóriája süt. János, evangélista, negyedik Külön áll, világvégén valahol, Vagy vüág-kezdetén, vad szikla-völgyben S a fénytelen örvény fölé hajol. És megfeszül a lénye, mint az íj, Feszül némán a mélységek fölé, Míg lényéből a szikla-szó kipattan S körülrobajlik a zord katlanokban Visszhangosan, eget-földet-verön, Hogy megrendül a Mindenség szíve: KEZDETBEN VALA AZ IGE. S AZ IGE TESTTÉ LÖN. Dobó Dániel ev. theol. (Columbus) Blaho-Miller ösztöndíjas Próféciák a Megváltóról Amikor Isten kimondja ítéletét az első ember bűne felett, akkor adja a Megváltóról első ígéretét. így szól a kísértőhöz: "Ellenségeskedést támasz­tok közted és az asszony közt. A te utódod és az ő utóda közt: ő a fejedet tapossa, te meg a sarkát mardosod." (1 Mózes 3:15) Ezt az ígéretét erősíti meg Isten, ami­kor ezt mondja Ábrahámnak: "Gazda­gon megáldalak, és a te utódod által nyer áldást a föld valamennyi népe." (1 Mózes 22:17-18) Erről a Megváltóról szóltak a prófé­ták. Ezt mondja Ézsaiás: "Jelt ad nek­tek az Úr maga: íme, a szűz fogan mé­­hében, és szül fiat. és nevezi azt Immánuelnek." És még: "A nép, mely sötétségben jár, nagy világosságot lát. Mert egy gyemek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme!" (Ézsaiás 7:11; 9:1,5) Mikeás így prófétái: "Te pedig, efrá­tái Betlehem, bár a legkisebb vagy Jú­­da nemzetségei között, mégis belőled származik az, aki uralkodni fog Izra­elen. Származása visszanyúlik a hajdan­­korba, a távoli múltba." (Mikeás 5:7) Zakariás próféta könyvében ezt ol­vassuk: "Örvendj nagyon, Sión leánya, ujjongj, Jeryzsálem leánya! Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos, és szamárháton ül, szamár­csikó hátán." (Zakariás 9:9-10) Malakiás pedig így szólaltatja meg az Úr üzenetéit: "En majd elküldöm kö­vetemet, aki egyengeti előttem az utat. Hamar eljön templomába az Úr, aki után vágyódtok, a szövetség követe, akit kívántok. Jön már! — mondja a Seregek Ura." (Malakiás 3:1) Erről a követről szólnak az evangé­liumok: "Azokban a napokban megje­lent Keresztelő János, aki prédikált Jú­­dea pusztájában. Mert ő volt az, akiről Ézsaiás így prófétáit: "Kiáltó hangja szól a pusztában: Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!" (Náté 3:1,3) Keresztelő János pedig ezt mondta: "Közöttetek van az, akit ti nem is­mertek, aki utánam jön, és akinek a saruja szíját megoldani nem vagyok méltó." (Máté 3:2; János 1:26-27) LK Ünnepi zsoltár Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodákat tett! Szabadulást szerzett jobbja, az Ő szent karja. Megmutatta szabadító erejét az Úr, a népek szeme előtt nyilvánvalóvá tette igazságát. Hűséggel és szeretettel gondolt Izráel házára. És látták a földön mindenütt Istenünk szabadítását. Ujjongjatok az Úr előtt az egész földön! Örvendezve vigadjatok, zsoltárt énekeljetek! Énekeljetek az Úrnak hárfakísérettel, hárfakísérettel zengő éneket! Harsonákkal és kürtzengéssel ujjongjatok a király, az Úr előtt. Zúgjon a tenger a benne levőkkel, a földkerekség és a rajta lakók! Tapsoljanak a folyamok, a hegyek mind ujjongjanak az Úr előtt, mert eljön, hogy ítélkezzék a földön. Igazságosan ítéli a világot, pártatlanul a népeket. (98. Zsoltár.) Adományok nyugtázása Köszönettel nyugtázzuk a szeptember 26-a és november 22-e között vett adományokat. •AZ “ERŐS VÁR”-RA Mindéit előfizetés a címszalagon kiemelten jelzett év végén jár/járt le. Előfizetések vételét a címszalagon jelezzük; itt a felülfizetéseket, stb. soroljuk fel: $82: Vörös Katalin (CA). $5: Bakó László (ON), dr. Mekis Éva (ON), Petrákovits Mária (IL). $4: Alapi Etelka (OH), Irsay Nandine (CA), Miklós Jolán (BC), Szerencsy József (OH). $3: Vucsko Ferenc (OH). $2: Bors Jolán (AB), Knowles Katalin (NY). •A.M.E.K. TAGSÁGRA 2011: Bakó László (ON) Bottlik Eszter(ON),, Miklós Jolán (BC), Petrákovits Mária (IL). 2012: Dusek Péter (AB), Kocsis Irma (NY), dr. Mekis Éva (ON) Szontágh György (NC).. •ELŐFIZETÉSEKRŐL Lapunkra az előfizetéseket és lapfenntartó adományokat Erős Vár névre és P. O. Box 770828, Lakewood, OH 44107-0038 címre kérjük beküldeni. Mindert előfizetést és felülfizetést a beküldő értesítése szerint könyvelünk el. Többre azon­ban. mint három évre szóló előfizetést nem fo­gadunk el; az előálló “maradékot” adománv­­nak tekintjük. Az adományt felsoroljuk, az elő­fizetés állását a címszalagon jelezzük. /

Next

/
Thumbnails
Contents