Erős Vár, 2010 (80. évfolyam, 1-6. szám)
2010-10-01 / 5. szám
ERŐS VÁR 3. oldal 80. évfolyam JÉZUS BEMUTATKOZIK: “ÉN VAGYOK... A FELTÁMADÁS ÉS AZ ÉLET” Rögtön bevallom, hogy nagyon nagy tisztelettel és félelemmel kezdek hozzá ennek a súlyos mondatnak a magyarázásához. Mindenekelőtt nyelvünk fogyatékossága, másrészt a mondanivaló súlya miatt. Soha máskor nem érzem nyelvünk korlátolt voltát annyira, mint amikor a feltámadás központi kérdését kell megvilágítani. Hát nem dadognunk lehet csupán, ha a megmagyarázhatatlant kell megpróbálnunk megmagyarázni, s a megfoghatatlant megfogható kifejezésekbe tömöríteni? Ki az, aki azt álhtaná magáról, hogy Istennek ebben az örök titkában valamiképpen kiismerné magát? Egy dán szerző könyvcíme jut eszembe: "Sugár a függönyrésen át." Elkaphatunk-e valamit ebből a fénysugárból, ha az mégolyán parányi is? Hogy most mégis merek valamit mondani, azt nem kell sem a bátorságom, sem a merészségem számlájára írni. Arra viszont szabad legyen utalnom, hogy ebben a sorozatban nem a feltámadással, mint valami tantétellel foglalkozunk. Jézus önmaga bemutatkozásait vesszük szemügyre. Ezt a mondatot — Én vagyok a feltámadás és az élet — is Ő mondta magáról. S a mi kérdésünk az, hogy ezt a bemutatkozását hogyan értette. Kíséreljünk meg hát néhány megközelítést! 1. Viszonylag legegyszerűbb arra a helyzetre utalni, amelyben először hangzott el ez a mondat. Jézus arra a hírre sietett Betániába, hogy a szeretett nővérpár, Mária és Márta fivére, Lázár, aki Jézus barátja volt, már négy napja meghalt és eltemették. Jézus késlekedését sok megértés nem fogadja, sőt világosan elhangzik a szemrehányás is, ha előbb jött volna, megakadályozhatta volna a gyászos esetet. A mondatból mintha még egy kiegészítés hiányoznék is, de most már nincs tennivalód, hiszen győzött a nagy Kaszás! — Csak két helyen olvasunk az evangéliumokban Jézus sírásáról, s egyik sem szentimentális pityergés. Egyszer Jeruzsálemet siratja, mert az nem hallgatott a szavára. Lázár esetében pedig a testvérpár konoksága kergeti szemébe a könnyeket. Hiszen azt remélte, hogy ennél az ismerős családnál mélyebben értették meg Őt és üzenetét. De amikor ez a tömény szemrehányás elhangzott Márta szájából, rájött, mennyire felszínes az ismerete. Mégpedig azon a ponton, ahol Jézus magát mint az isteni akarat legbiztosabb beteljesítőjét jelentette ki. Az összefüggés a hittételek és Jézus között nem volt világos Mártának. A gyászoló asszony elmondja a jólismert katekizmust, tudja, hogy valamiféle feltámadással valamikor majd mégis csak számolni kell. De hogy Jézusnak valahogy még beleszólási joga is lenne ebbe, vagy valami kapcsolat kettejük között, az eszébe sem jut. Lelki szemeim előtt megjelennek síró, zokogó gyászolók, akik egy életen át esetleg vasárnaponként elmondták a keresztyén hitvallással: "...hiszem a halottak feltámadását..." S most mégis reménytelenül állnak ott, mert szerettük halála közvetlenül rendítette meg őket. Helyénvaló ez? Nem kellene inkább megengedhetetlen ellentmondásról beszélni? 2. Ha jól értem Jézus mondatát, akkor itt fontos megállapítást hallok ki belőle. Úgy is mondhatnám: életfontosságú üzenetet. Feltűnik, hogy itt Jézus sem arról nem beszél, hogy Lázár valaha feltámad, de arról sem, hogy Ő maga tud a saját, eljövendő, feltámadásáról. Hanem azt mondja, hogy Ő maga a feltámadás. Nem cseng ebben vissza az, amit Jézus templomi bemutatásakor az agg próféta Simeon mondott, hogy sokak eleste és feltámadása végett küldte Isten ezt a Gyermeket? De méginkább megszólal az a biztos küldetéstudat, amelynek tetőpontja a feltámadásban nyerte el végső bizonyítását. Hát nem ezt értette meg jól Pál apostol is, aki szerint az istenfiúságot pontosan a halálból való feltámasztással kapta meg Jézus (Róma 1:4)? így lehet Ő, és csakis Ő a feltámadás szavatolója és Isten új teremtésének — akár az elsőnek is — újra csak tevékeny részese. E bemutatkozása alapján kell elutasítanunk mindenféle kokettálást a halállal, annak bagatellizálását vagy éppen többféle pótlékkal való kísérletezést. Mi sem a halálban nem hiszünk, sem a feltámadást nem szakíthatjuk el Jézus Urunk személyétől. Hiszen nélküle csupán kegyetlen valóság lenne a első, és pusztán vágyálom a második. 3. Igen fontosnak tartom, hogy Jézus itt kettős azonosítást tár elénk: "En vagyok a feltámadás és az élet“. Azt gondolom ez is elsősorban azoknak szól, akik a hittani tudásuk és az élet között nem tudnak kapcsolatot teremteni. Jézus azt jelenti ki, hogy Ő nem új elméletet hozott, amellyel meg lehetne jobbítani a világot. Hanem küldetését mindenekelőtt éppen abban látta, hogy biztos feltámasztása és az életünk közvetlen kapcsolatáthozza létre. Amikor azt mondta, hogy azért jött, hogy az emberek "bővölködjenek" az életben, akkor azt ajánlotta fel, hogy a feltámadás fényében és reménységében lehet úgy járni, mintha már az Ő teljes megváítottjai lennénk. És ez nem illúzió, hanem megtapasztalható valóság. Hogy mondjuk azt sokan Pál szavaival? “Élek többé nem én, hanem a Krisztus él énbennem." — Hát hogyne volna ez lehetséges, ha Ő maga helyezte ezt kilátásba? [I.rész..] Gémes István ev. lelkész. HALLELUJA! Krisztus Jézus feltámadt. Halleluja! Nagy örömhír szerte árad. Halleluja! Vígan szóljon énekünk. Halleluja! Hála Néked, Istenünk! Halleluja! Váltságműve immár teljes. „Halleluja! Ő lett mégis győzedelmes. _ Halleluja! Éj sötétje eltűnt már. Halleluja! Ragyoa ránk a napsugár. Halleluja! Kő és őrség mind hiába. Halleluja! Széttörött a sírnak zára. Halleluja! A halál vesztett csatát. Halleluja! Krisztus ád örök hazát. Halleluja! Él az Úr, és itt van vélünk. Halleluja! A haláltól nincs mit félnünk. Halleluja! Jézus biztos vigaszunk. Halleluja! Néki élünk és halunk. Halleluja! Evangélikus Énekeskönyv 224 r
